2015. november 12., csütörtök

Kiborulva

Levy
Lily a vállamra tette a kezét, majd bólintott. Behúztam az utolsó vonalat az írásomban, majd hátrább léptem. A barlang megremegett, majd beomlott, maga alá temetve az apám holttestét. Nem sírtam hiszen egyszer már eltemettem gondolatban, de ez volt a hivatalos temetése.
-Menjünk segítsünk Niráéknak-mondta, majd hagytam, hogy az exeed felemeljen.
Sunny és Heart ott repkedett körülöttem bár mind a ketten kimerültek. Még egyszer vissza néztem a barlangra, majd hagytam, hogy Lily elinduljon vissza velünk. Apa szavai reményt adtak, hogy ha ő meghall Nira és Reila vissza kapja a szüleit. Nagyon el volt már gyengülve így nem volt csoda, hogy rögtön feladta, amikor teljesült az utolsó vágya.
Már messziről hallatszott a csata zaja, de el kellett telnie néhány másodpercnek mire megláttam  a harcolókat. Döbbenten láttam a küzdőtéren Gajeelt, Natsut és Grayt.
-Ők mit keresnek itt?-kérdeztem, de éreztem, hogy a szívem felmelegedik.
-Valószínűleg utánatok jöttek-jött a válasz.
-Lily vigyél le mellé-mondtam, mire az exeed meglódult lefelé.
"Jó, hogy itt vagy... Gajeelnek el kellene a segítség"-hallottam Nira gondolatait.
A levegőbe rajzoltam egy vaskockát, majd mikor alakot öltött Gajeel felé dobtam. Valamit megérezhetett, mert a levegőben kapta el, majd szinte egyben nyelte le.
-Köszi csajszim-mondta, majd újult erővel támadt.
Lily nem sokkal Reila és Gray párosa mögött rakott le. Nira és Natsu egymás hátát védte, közben feltűnt, hogy a lány körül folyamatosan tombol a tűz, ami táplálta Natsu erejét. A lányok szülei kimerülten, de büszkén szálltak szembe az ellenfeleikkel. Mivel őket láttam a legkimerültebbnek így melléjük álltam be harcolni.
-Szikla fal-súgtam, közben magam elé rajzoltam a szavakat.
A láthatatlan fal megtette a hatását. a szörny aki éppen a lányok anyjára akart támadni hangos csattanással csapódott a falnak.
-Köszönöm hercegnő-mondta, majd áttört  a falon és lelőtte azt.

Nira
Natsu háta az enyémnek nyomódott, aminek következtében jóleső borzongás futott végig rajtam. Furcsa volt, hogy egy csata kellős közepén támadnak fel a hormonjaim és sikítják, hogy többre vágynak egy hát össze illesztésnél. Komolyan nem ilyen helyzetben kéne azon gondolkodnom, hogy úgy a karjaiba bújnék. Gyermeteg ábrándozásomnak meg is lett az eredménye.
Az egyik szörny elkapta a bokám, majd miközben csavart rajta egyet kirántotta alólam. Felszisszentem, ahogy a csontok törtek, de a másik lábammal fejbe rúgtam, mire elengedett.
-Nira!-kiáltotta Natsu, majd elkapta a karom.
Felhúzott, de ahogy megpróbáltam rá nehézkedni a sérült lábamra, éles fájdalom hasított az egész vádlimba. Féltérdre rogytam, de ő nem engedett el.
-Így nem sok hasznomat veszed-mondtam, majd kibontakoztam az öleléséből.
Kezemen egy kékes színű láng jelent meg.
-Tudod mi ez?-kérdeztem csendesen.
-Nem...
-Az első láng amit elővarázsoltam. A szeretet lakik benne. Nagyon erős és nagyon ritkán tudom elővarázsolni. Használd jól-mondta, majd felé nyújtottam a tenyerem.
Natsu a két kezem közé fogta a tenyerem, majd úgy csókolt bele, hogy a lángot közben magába szívta.
-Remélem az amit irántad érzek erősíteni fogja-súgta, majd fel állt és szembeszállt a támadóinkkal.
Csak a hátát láttam, majd hirtelen kék és vörös lángok vették körül. Éreztem, hogy összpontosít, majd a következő pillanatban kilőtte a varázslatát a fővezérre. A férfi már nem tudott elmenekülni, így amikor Natsu csapása eltalálta holtan és alaposan megsülve rogyott a földre.
A csatlósai mikor meglátták a vezérük holt testét rémülten néztek ránk. Natsu vigyorgott, majd őket is megpirította.
-Na így kell sült ellenfelet csinálni Fary Tail módra-mondta Gray nevetve.
Szorosan magához húzta a húgomat úgy vigyorgott Natsura és Gajeelre. Reila a mellkasára hajtotta a fejét, közben tenyerét a fiú hátán nyugtatta. Levy éppen Gajeelt korholta amiért nem tud magára vigyázni. Anya és apa egymás mellett ültek és csak fogták egymás kezét. Natsu lehajolt, majd minden kérdés nélkül fel vett.
-És így  kell Fairy Tailes lesántulni, hogy aztán hazáig cipeljen valaki más-mondta piszkálódva, mire a vállára csaptam, de azért én is nevettem.
Az út haza felé hosszú volt, de kellemes.
***
Levy
A hajnal kedves fénnyel ébresztett. Nem akartam kikelni, mert Gajeel karjában jól éreztem magam. Azonban várt a munka és nem volt sok esélyem arra, hogy kibújjak alóla.
Ezen a reggelen csak Nira várt minket. Egyszerű fekete nadrág, bakancs és sötétkék ing volt rajta. Haját felkötötte a feje tetejére. Valami zavart a megjelenésében, de csak akkor jöttem rá, hogy mi az amikor megláttam a kardját az oldalára erősítve.
-Baj van?-kérdeztem, mire ő csak mosolygott és megrázta a fejét.
Hét napja tértünk vissza abból a borzalmas, de még is jó küldetésből. Nira csendesebb lett és amikor meglátta a szüleit mindig feszes háttal ült vagy állt éppen attól függően, hogy mit csinált. A legnagyobb változás azonban az volt, hogy mindig egyedül edzett a két exeedel. Míg korábban soha nem kért meg, hogy legyek ott az edzésein, most rendszer csinált belőle.
Raimon és Nanami nem mutatkoztak sokat ilyenkor. Legalábbis nem úgy, hogy a lányuk is lássa. Raimon rendszeresen távolabbról figyelte, ahogy a lánya keményen küzd, hogy tartani tudja a szintjét. Azonban alig szóltak Nirához.
Feltűnt, hogy több időt töltenek Reilával, mint a nővérével. Mikor rá kérdeztem Nira csak annyit válaszolt, hogy mind a hármuknak nagyon fontos Rea így nem is akarja, hogy vele foglalkozzanak.
-Nira-chan!-kiáltott a céh kapujából Happy, majd felénk röppent.
-Jó reggelt. Hogy, hogy így fogadsz?-kérdezte a lány.
Hangja komoly volt még annak ellenére is, hogy mosolygott.
-Gray már megint össze veszett Natsuval. Ugye hozzád költözhetek?-kérdezte.
-Attól még nem kell hozzám költöznöd-válaszolta a lány, majd bement a céhbe.

Nira
Natsu és Gray éppen lelkes eszem cserét folytatott, hogy melyikőjük az erősebb. Gyorsan körbe néztem az épületben. Erza sehol és legnagyobb megkönnyebbülésemre a szüleink sem voltak ott. Ha ezt látják mennyire gyerekes a két fiú, biztos kiakadnak, hogy milyen pasija van a húgomnak. Anyám már így is nehezen barátkozik meg a gondolattal, hogy az ő tizenöt éves kislánya egy húszéves fiúval jár.
-Ugyan Natsu. Gray erősebb nálad-mondta a húgom.
Egy pillanatra megtorpantam, majd a felgyülemlett idegességem a két fiú nyakába zúdítottam!
-Fullbaster! Dragneel! Mi a fészkes fenét csináltok! Az óvodában vagyunk, mert én nem látok itt egy kis játékot sem!
A két fiú megdermedt, majd egymásra mutogatva próbálták túlharsogni a másikat.
-Nem érdekel, hogy ki kezdte! Szedjétek már össze magatokat! Olyanok vagytok mint a gyerekek! Komolyan ti nevezitek magatokat férfiaknak?
-De Nee...kezdte Gray.
-Te csak jobb ha csöndben maradsz! Tudtommal a húgom egy férfit szeret nem egy nyafogós kisfiút, aki nem tudja elviselni, ha valaki erősebbnek vallja magát. Szedd össze magad, amíg én szólok rád és nem a szüleink!-kiáltottam a fiúra.
-Nee-chan-kezdte Reila.
Rá néztem, majd amikor kérdő tekintetével találtam szembe, magam elfordultam és kimentem a céhből. Csak néhány lépésnyire haladtam el a kaputól, amikor alakot váltottam. Nem bírtam vissza fogni egy keserves vonyítás azért elhagyta a torkom, amit lehet odabentről is hallottak.

Levy
Lopva Reilára néztem, de ő már most nem foglalkozott mással  csak Grayyel. Kicsit sajnáltam Nirát. Bár nem mondta meg megértettem, hogy mi a baja. Reila túl hamar feledkezett el róla. Egyik nap még szinte elvárta, hogy egy nővére mellette legyen,aztán hirtelen meg elfelejtkezett róla.
Ráadásul a szüleik sem úgy foglalkoztak a lánnyal ahogy arra számítottam. Ahogy néztem Reilát feltűnt, hogy Natsu kisomfordál a céhből, de mivel Happy vele volt  így nem igazán érdekelt. Figyelmem megint Reila tanulmányozására fordítottam.


Natsu
Happy elment megkeresni Wendyt és kis exeed lányt én még beleszimatoltam a levegőbe, hogy Nira merre mehetett. Hamar megtaláltam az illata maradványait, majd elindultam a keresésére. Nem is ment olyan messzire, menta azt először gondoltam.
A folyó partján feküdt farkas alakjában és a vizet nézte szomorú tekintettel. Hosszú farka lelógott a vízbe, de mintha ő ezt észre se vette volna. Megint fehér színű voltos a bundája, ment mindig ha nem volt érzelmei ura. Valami nagyon bántotta.
Ahogy kiléptem a fák takarásából rám emelte a tekintetét, majd vissza feküdt a mancsaira.
-Nira ... Mi a baj? -kérdeztem, majd mellé ültem a fűbe.
Ő nem válaszolt  csak nézett rám csodaszép szemeivel. A szél megborzolta bundáját, de  észre se vette. Késő nyárhoz képest elég hűvös volt a levegő.
Nira kinyújtózott, majd az ölembe hajtotta a fejét és lehunyta a szemét. Bundája beszürkült, majd vissza változott feketévé. A bal füle és  a bal első mancsa fehér maradt. Finoman megvakartam a fejét, mire bele simult a tenyerembe. Kék fény vette körül, majd a lány újra emberi alakban volt. Felhúzta a lábait és a térdemre tette a kezét.
-Már megint te vagy a lelki szemetesem-súgta halkan a vizet nézve.A vállára tettem a kezem, majd hirtelen ötletből vezérelve arcon csókoltam. A lány megmerevedett, majd fel ült, hogy a szemembe nézzen.
-Őszintén, hogy szerethetsz mikor nem is ismersz? -kérdezte minden vádlás nélkül.
-Nem tudom-válaszoltam, majd közelebb húztam a tarkójánál fogva, hogy a homlokunk össze érjen-Azt viszont tudom, hogy beléd  szerettem.
-Még akkor is ha nem tudod, hogy mire vagyok képes-mondta és próbált elhúzódni, de nem engedtem.
-Van időm megismerjelek ...

-Natsu! Ebből elég! -tépte ki magát a karom alól.-Nem ismersz, fogalmad sincs mennyi mindent tettem, csak, hogy megvédjem a húgom. Az elmúlt tíz évben teljesen el felejtettem, hogy ki is az igazi Niranu Tiarana Diamond.
-Akkor segítek megkeresni-mondtam.
-Hát nem érted? -fakadt ki és közben talpra ugrott.-Az a lány meghalt mikor azt hittem, hogy a szüleim meghaltak. Maga alá temette a rom, amikor Levyék kastélyára támadtak. Elveszett és végleg meghalt mikor Reila elveszítette az erejét. Jobb lenne ha nem is próbálkoznál, hogy megszeresselek-mondta és hátat fordított nekem.
Lassan fel álltam és néztem ahogy átkarolja a saját vállait.
-Miért nem akarod, hogy szeresselek? -kérdeztem végül.
-Natsu te vagy az egyetlen aki tudja, hogy haldoklom. Ha én meghalok a húgom tovább fog élni, de ő nem fogja tudni, hogy tulajdonképpen miatta halok meg. Nem tudom, mikor lesz az a pont amikor a szervezetem fel adja. Ugye nem akarsz egy olyan valakit szeretni akinek a napjai megvannak számlálva?
-Ki mást szeressek? -kérdeztem.
Nira felém fordult. A haját a szél az arcába fújta, de még így is láttam, hogy a tekintete könnyes.
-Bárkit aki méltó arra, hogy a párod legyen, de ne engem-mondta.
-Ismerhetsz már annyira, hogy tudd. Rohadt makacs vagyok.
Nira lesütötte a szemét, majd megint a vizet nézte. Közelebb léptem hozzá, mire megint hátat fordított.
-Csak fájdalmat okoznék, mivel én nem vagyok olyan személy aki viszonozni tudja a szerelmedet-mondta halkan.
-Valószínűleg nem tudom felfogni, hogy miért, de mond el, hogy miért nem tudnál-mondtam.
Nira dühösen fordult felém. Keze ökölbe szorult és egy pillanatig azt hittem meg üt, de helyette kiabálni kezdett.
-Nem fogod fel, fogy én nem szerethetek senkit se? Ha még nem jutott volna el a tudatodig! Bármikor meghalhatok! Emellett azt se felejtsük el, hogy az aki gyilkol és simán kitépi az ellenfele szívét puszta kézzel, az nem  méltó a szeretetre! Nem vagyok senki, csak egy élő gyilkoló gép. Egy pótolható valaki aki senkinek nem fontos ...
-Nekem az vagy és a húgodnak is ...
-Biztos? Nézd meg jobban az én kis húgom. Szeretem és nem várhatom, hogy folyton csak én legyek a központban, de amióta rátalált a szerelemre alig szól hozzám. HA egész pontos akarok lenni, már reggel sem köszön. Ennyit érdemlek! Ne akarj nekem többet adni, mikor tudom, hogy hol van a helyem. A klánom fekete báránya vogyok, mert a kitartásomon kívül semmi értékes képességem nincsen. Megvan bennem ami egy zsoldosban, de én vagyok a család szégyene, mert nincs saját képességem.
-Ugyan már ezért nem lehetsz fekete bárány ...
-De Igen! A Diamondok a zsoldosok vezetői. Hivatalosan én fogom vezetni a klán megmaradt tagját, de senki nem fog elismerni. Apám a viharok ura! Anyám egy szeretetből tud készíteni fegyvert! Ha a húgomnak meglenne az ereje akkor nagyon erős gyógyító lenne. Nekem semmi nincs ami méltóvá tenne a családom nevére. Kudarcot vallottam Az első mentorátammal. Nem tudtam megvédeni a védencem és amikor veszélybe sodrom még jobban kudarcot vallok. Senki vagyok aki ...
Előre lendültem, majd erőteljesen megcsókoltam. Annyira fájt az önvádaskodását hallgatni, hogy még jobban beakartam bizonyítani, hogy igen méltó a szeretetre. Nira bele mart a karomba és elakart tolni magától, de karjaim már acél pántokként fogták a derekát. Ahogy szorosan közel húztam magamhoz éreztem, hogy minden izma megfeszült, de nem érdekelt.
Nira végül levegőért kapkodva elszakította a fejét tőlem, de továbbra se engedtem.
-Natsu kérlek engedj ...- kérte.
-Még nem-mondtam és a fejét a vállamra vontam.-Éreztetni akarom veled, hogy én itt vagyok veled.
-Natsu ... Olyan makacs vagy-súgta, majd feltört belőle a zokogás, melyet eddig vissza tartott.

2015. november 3., kedd

Utolsó pillanatban

Levy 
Alattunk a táj megváltozott. A szép fákat felváltotta a romos pusztaság. Minden hol korom s hamu volt. 
-Ez borzalmas-mondtam Reilának. 
A lány a kezében fogta a köteleket, de nem szólt semmit. Nira váratlanul bedőlt oldalra. A következő pillanatban egy átok suhant el a fejem mellett,pont abban a vonalban ahol még néhány másodperce voltam. 
-Nee-chan! Szálljunk le! Itt veszélyes!-kiáltotta Reila, de teljesen feleslegesen. 
Nira már ereszkedett is lefelé. Egy romfalu egyik támfala mögött talált biztonságos leszállóhelyet. Reila leugrott, majd lesegített engem is. Míg ő feltekerte a kötelet addig Nira vissza változott. 
-Helyben vagyunk-mondta, majd megmozgatta a vállait.-Húgi erre szükséged lesz-mondta majd a semmiből előtűnt Reila botja. 
A rúnák izzottak a faragott fa felületén. Ahogy Nira kihúzta a kardját láttam, hogy azon is felizzanak a jelek. A markolaton a bőr felület kékesen ragyogott. A lányok közre fogtak, majd azt vettem észre, hogy Lily is ott áll mögöttem harci alakjában. 
-Lám csak lám. Ti meg kik vagytok, hogy a területünkre tévedtek?-kérdezte egy gúnyos női hang. 
Mind megfordultunk. Az egykori utcán egy halom szörnyeteg előtt egy borzalmasan csúf nő állt. 
-Oh szóval csúfnak gondolsz? Tudod kicsi lány lehet, hogy nem vagyok egy szépség, de az biztos, hogy az én erőm erősebb mint a két zsoldos lányé-mondta. 
Riadtan néztem Nirára, de ő csak némán és remegő szájjal állt. 
-Oh... Az a kard... Mennyi fájdalmat okozott nekem, mikor a szörnyecském mellkasába állt-mondta a nő. 
-Meg is érdemelte. A fekete zsoldosoknak nincs itt helyük a világban-sziszegte Nira. 
-Oh még se mi fogyunk szép számmal hanem ti... Nos ő lenne a húgod? Anyátokra hasonlít, de a haja színét apátoktól örökölte-mondta. 
Az idősebb Zsoldos lány előre léptett, közben a torkából hangos morgás tört fel. 
-Nyugalom kicsi korcs. Hiszen elvileg rokonok vagyunk... 
-Nekem az árulók nem rokonaim... 
-Nem?... Hát jó!-nevetett a nő. 
Hangjától megborzongtam és hátrább léptem Lily felé. Ő védelmezően magához húzott. 
-Gyertek urunk vár titeket-mondta végül a nő. 
Nira izmai megfeszültek, majd elrakta a kardját. Reila is vissza húzta a botját, de feltűnt, hogy mind a ketten nagyon idegesek. Miközben haladtunk feltűnt, hogy a két lány mindig felváltva ugyan, de hozzám ért. 
A szörnyek vicsorogtak ahogy elhaladtunk mellettük. A félelem mardosott belülről és azt kívántam bárcsak Gajeel itt lenne velem. Nira a vállamra tette a kezét én meg újra kicsi gyereknek éreztem magam. Emlékeimben megint elő tűnt az  a nap mikor először találkoztam Nirával. Akkor megmentett és nem félt volna az életét adni értem. A barátom lett pedig nem is ismertük egymást. Majd nem tíz év volt már mögöttünk, de ő még mindig tartotta magát az esküjéhez. 
-Milyen megható. Egy ifjú zsoldos lány aki elkötelezetten teljesíti a küldetését. Pont mint a szülei. Végtére is Diamond vagy te is-mondta egy reszelős hang. 
Az egykori falu központjánál jártunk. A régi szökőkút helyén most egy trón székhez hasonló valami terült el. A széken egy férfi ült. Bőre zöldes volt és bűzlött. Gyenge gyomrom felfordult, de volt annyi tartás benne, hogy nem hánytam el magam. 
Annyira lekötött, hogy a férfit nézzem, hogy alig vettem észre Nira megmerevedett testtartását. Tekintetét mereven a szék mögé szegezte. 
A támla mögött egy nő és egy férfi állt. Mind a ketten ugyan olyan merev tartással álltak, mint Nira. Mind a ketten nagyon ismerősek voltak, de csak akkor jöttem rá, hogy honnan mikor a szél hátrább fújta a férfi csuklyáját, mely addig félig takarta a haját. Bár a nagy része a ruha alatt maradt attól úgy sejtettem, hogy nagyon hosszú lehet, pont mint Nirának. A barna tincsek Reilára emlékeztettek. 
A lányok szülei voltak. A két felnőtt lopva egymásra nézett. Tekintetük elárulta, hogy ők is felismerték legalább az egyik lányukat. 
-Oh a viszont látás örömei. Hát nem édesek? Bár én nem vagyok gondolat olvasó, de biztos arra gondolsz, hogy hogyan lehetnek életben, hiszen csak néhány zsoldos tudott megmenekülni abban a csatában. A válasz oly egyszerű. A védencük életben van. Egészen addig marad csak életben, amíg ők azt csinálják amit én mondok nekik. 
-Így kényszeríted őket arra, hogy az erejükkel téged szolgáljanak. Gondolom tisztában vagy vele, hogy nem téged kéne védeniük, hanem téged kéne megölniük-mondta Nira. 
Metsző fogai, már agyarra hasonlítottak, de egy árva morgás nem jött ki rajta. 
-Hát igen. Ők nem ölték meg a védencüket, csak, hogy felszabaduljanak. Inkább maradnak tiszta zsoldosok mintsem, hogy bemocskolják a nevüket. Milyen kár, hogy az erejük így is úgy is az enyém-mondta. 
Nirára néztem, majd a húgára. Reila nem igazán fogta fel, hogy mi is zajlik le közöttük, bár láttam, hogy ő is felismerte a szüleiket más nem csak Nira gondolataiból. 
-Hozzátok ide a védencüket-mondta a férfi. 
  
Reila 
Nira minden izma megfeszült, majd teljes testével Levy elé állt. Mivel a gondolatait elzárta, így nem tudtam, hogy ki az akit takarni akar a lánytól. Hamarosan azonban megtudtam. Egy idős férfit hoztak. Mind két keze láncba volt verve és szinte vonszolták már. Csúnyán össze verték. 
-Had mutassam be az egykori Mcgarden birodalom vezető alakját-mondta. 
Az emberei ledobták elénk a férfit aki nyögött egyet. 
-Apám?-kérdezte Levy szinte sírva. 
Az öreg felnézett, majd a nevén szólította a hercegnőt. 
-Ne!-kiáltotta Nira, de Levy már ott is volt, az apjánál. 
Nővérem rögtön utána akarta vetni magát, de a szörnyek az útját állták és lefogták. Nira kezéből tűz szikrák pattantak ki, de őket ez nem zavarta. Levy átkarolta az apját, majd rémülten körbe nézett. 
-Ez jó... Egy ostoba lányka miatt kapok újabb két zsoldost-nevetett a férfi. 
-Biztos vagy benne?-kérdezte nővérem. 
Tekintetét leszegezte, de éreztem, hogy valakivel kommunikál. 
-Drágám. Fogd el a lánykát-mondta a nőnek aki ide vezetett minket. 
Az a rusnya banya elindult Levy felé, de mikor kartávolságba került a lány és az apja körül egy buborék szerű pajzs keletkezett, ami megégette a nőt. 
-Soha ne becsüld alá azt a mágust aki a szavakkal bánik-mondta Nira, majd egy gyors mozdulattal kirántotta a kardját. 
Ahogy hátra csapta a karját, legalább két szörnyet vágott ketté a pengével. Mire a másik kettő mozdulhatott volna ők is meghaltak. Ebben  a pillanatban feltámadt bennem a nővérem tanításainak egyike. A hátának vetettem a hátam, majd a következő pillanatban kitörtem én is. 
A bot nagyot csattant egy szörny mellkasán, majd csontok ropogása töltötte be a környéket. 
-Lily! Vidd Levyt és az apját biztos helyre!-kiáltotta Nira. 
A szörnyek az exeedre támadtak, de ő vissza váltott normális alakjába és elszaladt köztük. Csak Levy mellett váltott harci alakba. Felkapta a lányt és annak apját, majd a magasba röppent. A szörnyek utánuk vetették magukat, de ekkor hatalmas fény vakította el a falut. A szörnyek jajongtak és menekülni akartak, de a fény elvakította őket. 
-Szép volt Sunny-morogta Nira kaján vigyorral az arcán. 
Körülöttünk a szörnyek elhúzódtak, mintha taszítanánk őket. 
Kép
-Heart is segít-mondta nővérem cicája. 
Apró szárnyai kéken ragyogta és ontották magukból a meleget. Néhány lépésre a trónszéktől álltunk meg, addig kegyetlenül irtottuk a szörnyeket. Nehezen tudtam felfogni, hogy Akik a szék mögött állnak azok a szüleink. Nekem gondoskodó és szeretetteljes emberekként maradtak, meg hiszen Nira is mindig így emlegette őket. Azonban akik most ott álltak velünk szemben közömbösek és belefáradtak voltak. Azon kívül félelmet is láttam bennük. 
-Öljétek meg őket-mondta a férfi, majd csettintett. 
Nira megmerevedett mikor a szüleink elindultak felénk. A tekintetem anyámra esett. Az utolsó emlék képem róla abban a pillanatban semminek tűnt, hiszen éppen felemelte az íját, hogy végezzen velem. Hova lett az én igazi anyukám akire emlékeztem? 

Levy
Lily nagyon messzire vitt minket. Nem is fogtam fel, hogy mi történt, már egy barlangban voltam, apám meg az ölemben feküdt.
-Levy-súgta elgyötörten, de azért rám mosolygott.-Azt hittem soha nem látlak már kicsim.
-Hogy lehet, hogy életben vagy?-kérdeztem halkan.
-A harc során nem haltam meg, csak elájultam. A fiatal zsoldos lány szülei ugyan kimentettek, de azzal a lendülettel csapdában találtuk magunkat. Azok a sötét zsoldosok akiket ott láttál elfogtak és engem használtak fel, hogy őket az oldalukra állítsák-apám felköhögött, majd vissza hanyatlott az ölembe-Levy ők nem akartak oda kerülni de mivel köti őket az eskü felém addig ott maradnak. Levy ha én úgy halok meg, hogy nem ők öltek meg akkor kiszabadulnak és vissza mehetnek a gyerekeikhez... Remélem érted mire gondolok-mondta szomorúan.
-Mennyi időd van hátra apám?-kérdeztem elhalóan.
-Nem tudom, de legalább veled lehetek az utolsó perceimben-mondta, majd megfogta a kezem.

Nira
Ha nem látom a saját szememmel el sem hiszem, hogy anyánk Reirára fogja az íját. Reára aki mindig is az ő kicsi lánya volt. Ahogy a férfi kiadta az utasításokat mind kettejük tekintete elhomályosult.
-Csak kábítsd el őket, de ne öld meg-mondtam Reilának, de mintha nem is vette volna a lapot.
Valószínűleg most az emlékeivel küzdött, hogy megállapítsa ki is az igazi anya jellem. Az íj pendült, én meg kirántottam a kardom és lapjával fordítottam, úgy ugrottam a húgom elé. A nyílvessző lepattan a kardról.
-Gyors a reflexed. Tényleg azt akarom, hogy itt legyél a csapatban-mondta a férfi mire elhúztam a számat.
A következő pillanatban apám lendülő öklét láttam felém csapódni. Kitértem előle, majd egy szélrohammal hátrább taszítottam. Reila ekkor tért magához az első sokból. Lendült a bot, majd apánkat az egyoki fegyvere találta gyomron.
-Ez nem jó-súgta halkan.
-Nagyon nem jó. Minden esetre nem szabad megölnünk őket...
Kitértem egy kóbor jég szilánk elől, amit apám küldött felém, majd egy falat emeltem magunk közé. A zsoldos varázslatok felváltva érték a falat, de  amíg nem tudtam semmit kitalálni ott kellett volna maradnia. Azonban én instabil zsoldos voltam,ők meg erősek. A pajzsom szilánkossá tört és nekem nem maradt más választásom a kardom kellett használnom.
-Nee-chan!-sikította Reila, de már elkésett.
Anyám hátulról kigáncsolt, apám meg lefogta a két kezem és kicsavarta a kardot a kezemből.
-Öld meg!-kiáltotta a férfi.
Apám kezei között fehér villámok jelentek meg. Rémülten néztem rá. Ahogy a tekintetünk találkozott felfedeztem,hogy megvillant az írisze. Rémületet és tehetetlenséget láttam rajta.
-Miért ti?-kérdezte a fogai között.
-Mert azt hittük meghaltatok-nyögtem.
A súlya egyre nehezebbnek tűnt. Váratlanul felüvöltött fájdalmában, majd a szívéhez kapott. Anya is sikítani kezdett, majd ő is a földre rogyott. Apám lefordult rólam, majd hörögve kezdte beszívni a levegőt. Felültem, majd, mellé vonszoltam magam. A vállára tettem a kezem, mire megfogta azt.
-Niranu-súgta csendesen, majd rám nézett.
Kék szeme csillogott és tiszta volt.
"Már nem vagyunk a rabjai kicsi Mancson"-hallottam a gondolatban a szavait.
-Nem!-kiáltotta a férfi, mire mind ketten felé fordulunk.
Vad szélvihar támadt körülötte. Ösztönösen elkezdtem keresni a húgom, aki akkor segítette fel anyánkat a földről. Felpattantam, majd védelmezően eléjük álltam. Apám csak néhány másodperc múlva bírt felállni, de szinte harcképtelenné vált. Fogalmam sem volt mi történt, de az biztos, hogy valami legyengítette őket.
Reila mellé állt, de nem engedtem, hogy egy vonalba kerüljön velem. Vad szélroham söpört felénk amiben apró levelek kavarogtak. Tudtam, hogy azok a levelek pengék. Olyan sötét erő lakozott a férfiban, ami minden környező mágiát ami alkalmazza a szelet magába szívta. Az én gyenge tűz falam nem volt elég erős, hogy felfogja a csapást.
-Ice Maker! Ice Cristal!-hallottam a kiáltás, majd egy hatalmas jégfal húzódott elénk.
-Gray!-kiáltotta Reila és megfordult.
-Azt hittétek megszabadultunk tőlünk?-kérdezte a fiú nevetve.
Mögötte Natsu és Gajeel állt. Mind hárman lihegtek, és szakadt róluk a víz, de büszkén álltak alig néhány lépésnyire tőlünk.
-A Fary Tail! Tűnjünk innen el!-kiáltották többen is.
-Oh szóval féltek a céhünktől? Húgi te tudtad ezt?-kérdeztem vissza térő magabiztossággal.
-Nem igazán...
-Az biztos, hogy megbánjátok még azt a napot, mikor bántani mertétek a zsoldos lányainkat-mondta Natsu kaján vigyor kíséretebem.
"Levy messze van innen"-üzentem Gajeelnek, aki bólintott.
-Ideje megmutatni, hogy kikkel kezdtek ki-mondta Gray, közben Reila mellé futott.
-Vigyázz a húgomra-kértem, majd magamhoz húztam a kardomat.