Az elszakadt kötelékek

Reila


Nem egyszer tapasztaltam meg, hogy akár egy másodperc is képes döntő fontossággal bírni. Mások kinevetik ezt az időintervallumot, de a szó szoros értelmében minden a darabjaira hullott. Csak két szó volt, mégis olyan hatást értem el vele, ami darabjaira szaggatta a békét. Feszültség, félelem, harag, döbbenet és féltékenység. Ilyen érzéseket váltottam ki az emberekből a hírrel, hogy terhes vagyok. Azt hiszem, az a gúnyos mosoly volt a legkevesebb, ami kitellett tőlem. Minden gondolatukat hallottam, és csak nevetni tudtam rajtuk. Azt hitték, hogy azok a bántó, bizalmatlan dolgok célba fognak érni? Semelyikőjük se a barátom, még csak bízni se tudok bennük. Ezek után azt várják, hogy érdekelni fog? Szívtelen, kapzsik és önzőek az emberek, majd pont miattuk fogom kényelmetlenül érezni magam, mi? Egyáltalán nem fájtak azok a szavak, jól szórakoztam. Amin viszont megdöbbentem, hogy a szüleim véleménye se érintett meg olyan mélyen. Eljutott a tudatomig, de egyszerűen még szélesebb lett a mosolyom, amikor arra gondoltam, hogy eddig én voltam a kedvencük, most pedig a legnagyobb botrányuk lettem. Ideje volt a tudtukra adnom, hogy most már nem az a lány vagyok, akit kiskorában hátrahagytak. Az az énem mára meghalt, megölték, ahogy a gyerekkorát is. Babák helyett tőrökkel, kardokkal és fegyverekkel játszottam. Gyűjtöttem a sebeket és kemény kiképzésben volt részem. Senkiben sem bízhattam, a családomat egy ember képezte. Hosszú évek után visszakaptam a szüleimet és a legfurcsább az, hogy szeretet és megkönnyebbülés helyett ürességet éreztem. Nem tudtam, hogyan közelítsem meg őket, milyen is, amikor az embernek szülei vannak. Szinte egész életemben csak egy nővérem volt, aki minden más szerepet betöltött az életemben. Anyám helyett anyám volt. Most pedig a háttérben meghúzódva csendesen figyelt minket. Nem akart közbeavatkozni, hisz ez az én ügyem volt, de baj esetén a segítségemre akart sietni. Ezt értékeltem. 

A mosoly az arcomra fagyott, még időm se volt hátrálni, amikor anya felpattant és egy zsoldos gyorsaságával mozdult a keze. A pofon egyenesen arcon talált, aminek következményeképpen több dolog is történt egyszerre. A vér felgyülemlett a számban, éreztem azt a fémes, kellemetlen ízt. Nem szerettem volna lenyelni, csak a megfelelő időpontra vártam. Mindemellett az arcom teljesen lezsibbadt. A legnagyobb gondot viszont nem ezek jelentették. Úgy éreztem, mintha víz alá merültem volna. Minden tompa zajként jutott el a bal fülemen keresztül az agyamig, valami akadályozta, egy réteg vagy nem tudom. Egyre csak vártam, de a hallásom egyszerűen nem akart visszatérni, amitől igencsak megijedtem. Gray a vállaimon nyugtatta a kezeit és beszélt hozzám, de képtelen voltam válaszolni. Egyszerűen nem hittem el... anya képes volt megütni? Ezek szerint annyira kitért a hitéből, hogy nem tudta visszafojtani az indulatait. Eddig sohasem folyamodott tettlegességhez. A családon kívül ezt senki se tudta, ők mind azt hitték, hogy én ezt már megszoktam. Pedig erről szó sincs. A szüleim sohasem mertek kezet emelni rám. Ránéztem apára, az arca ijesztően elfehéredett, csak döbbenten meredt a feleségére. Amitől pedig féltem, bekövetkezett. A nővéremből áramló negatív energia szinte a nyakam köré tekeredett. Most aztán jól megcsinálták, Nira dühös.

- Csicsi, jól vagy? – Kérdezte aggodalomtól túlfűtött hangon barátom, válaszként pedig a padlóra köptem egy jó adag vért, utána felegyenesedve megtöröltem a szám szélét. Megfogok bukni. Nem tudom megcsinálni. Csak tönkreteszek egy életet. Idegesített anya ehhez hasonló gondolatai, még csak egy kicsit sem tudott bízni bennem! Talán ennek kellett volna a legjobban fájnia, de az igazság az, hogy a pofon állt a listám élén. Régen nem kaptam ekkorát senkitől se. Másfelől ott volt bennem a zsoldos becsület, hagytam magam megszégyenülni, azonnal tisztára kellett mosnom a nevemet. Ha eddig nem lett volna feltett célom, akkor most már egész biztosan elhatároztam, hogy normális életkörülményeket teremtek a gyermekemnek. Túltárgyaltam, lerágott csont, hogy mennyire elbasztuk ezt az egészet Gray – el, de tudom, hogy az összes szeretetünket oda fogjuk a kölyöknek adni. Éppen ezért szorultak önkéntelenül is ökölbe a kezeim. Valami mélyen mozdult bennem, egész egyszerűen végigcikázott a testemen. Az ember azt hinné, hogy a helyzetet már sehogy se lehetett rosszabb, de élő példa a mostani eset. Abban biztos voltam, hogy nem érte be ennyivel, csak váratlanul ért, hogy rajtam kívül mást is képes megütni a céh szeme láttára. Ahogy tett egy lépést én is megindultam, de szinte azonnal meg is bántam, ugyanis nem engem vett célba, hanem a hátam mögött álló fiút. Épp időben került ki ahhoz, hogy ne legyen időm megállítani a támadását. Ahogy lefékeztem és hátrafordultam csak annyit láttam, ahogy Gray hátrarepült egyenesen Jet és Droy asztalára. A súlya alatt és a becsapódás erejétől reccsenve tört szét a bútordarab, a fadarabok ide – oda röpködtek a szemem előtt. Az eddigieknél is némább csend borult a céhre, még levegőt se mertek venni az emberek. 

- Gray? – Kérdeztem akadozó, halk hangon, de nem jött válasz. Tettem felé egy tétova lépést, de szinte kicsúszott alólam a talaj, amikor megláttam a fején keletkezett sebet. Már első ránézésre is megállapítottam, hogy mély és akár súlyos következményeket is vonhat maga után. Egy pillanatra feltűnt a szemem előtt Nira sápadt, haldokló arca, ahogy a saját vérében feküdt, a gondolattól pedig elszorult a torkom. Nehézkesen kaptam levegőt, ehhez pedig köze volt Siel rúgásának is. Látni Gray vérben úszó arcát felért még egy rúgással. Erőtlenül elfordítottam fejemet, hogy kikerüljön látókörömből és felmérhessem a céhben tartózkodó emberek reakcióját. Szinte azonnal kiszúrtam Lucy – t. Az arcán gyorsabban váltakoztak az érzelmek, mint ahogy anya keze mozdult. A bizonytalanról eljutott az összetörtig. Kezét hasához szorította és az elvetett gyerekére gondolt, akit most már soha többet nem tarthatott a kezeiben. Szívtelen lennék? Csak üres tekintettel meredtem a lányra, még szánalmat se tudtam érezni. Erre egyszerűen nem tudtam mit mondani, az érzései, a gondolatai, mind azt sugallták, hogy már abban a pillanatban megbánta, miután megtette. Azt szokták mondani, hogy késő bánat. Őszinte könnyeket hullatott, szinte remegett a teste a visszafojtott indulatoktól. 

Elfordítottam a fejemet, amikor Lisanna csitítóan vigasztalni kezdte. Túlságosan is emlékeztetett arra, hogy én ugyanígy viselkedtem, amikor megtudtam, hogy terhes vagyok. Nira gyengéden átölelt és próbált vigasztalni, persze sikertelenül. Ebben a szent pillanatban se hiszem, hogy jó ötlet, ha az én kezembe egy kisbabát adnak, de beletörődtem. Azt még jobban bántam volna, ha megválok tőle. A nap mindenegyes percében kísértene a gondolat és marcangolna a bűntudat. Talán a tudatom mélyén pont egy ilyen esetre számítottam, ezért nem alakítottam ki tartósabb kapcsolatot a céh tagjaival. Egy nap úgy is elhagyom őket, mert nekem a véremben van a folyamatos mozgás. Egy helyen se szabad tartósan letelepednem, a végén még gyökereket eresztenének a kapcsolataim és nem tudnék elszakadni ettől a földtől. Mégis voltak páran itt, akik többnyire kiérdemelték a bizalmamat, de azok közül se vallottam mindenkit a barátomnak.  

Wendy kivétel volt. Még nem érte el azt a kort, amikor minden szava hazugsággá formálódik. Sugárzott belőle az ártatlanság és a fiatalság. Mindig a maximumot hozta, a harca mindenét beleadta és szerette a társait. Éppen ezért nyerte el a bizalmamat. Telepátiával üzentem a megszeppent kislánynak, hogy ne aggódjon. Először meg kellett nyugtatnom, mert zaklatott állapotban képtelenség gyógyítani. Talán még nagyobb kárt okozott volna a fiúban. A francba már, Wendy! Minden tököléssel töltött pillanat súlyosbíthatja Gray állapotát! Kérlelő szemekkel meredtem rá, a tudtára akartam hozni, hogy ez most nagyon fontos nekem. Sokkal jobban érezném magam, ha valaki elkezdené begyógyítani a fején keletkezett sebet. A tekintetemmel követtem, ahogy a kislány odasétált a fiúhoz és leguggolt mellé. Arcán látszott, hogy erősen koncentrál és a tőle telhető legjobbat nyújtja.

Kifújtam a levegőt. Hideg fejjel kell ezt az egészet megoldanom, pedig fűtött a harag és az utálat. Vagyis ez egy nehéz menet lesz. 

Az ember azt hinné, hogy a nővérem már rég elvesztette a fejét és anyának esett, amiért képes volt bántani. Ilyenről viszont szó sem esett, Nira karba font kézzel, felvont szemöldökkel meredt egy irányba, a tekintete azt üzente, hogy jól gondolt meg minden lépésedet, ha nem akarsz pórul járni. Természetesen a hősszerelmes Juviának szólt az ígéret, akit belülről emésztett a féltékenység. Mira mellette állt és felváltva nézte a lányt és engem. A tekintetében aggodalom ült, amit valamilyen szinten meg is értettem. A tálcát magához szorította és feszült figyelemmel követte az eseményeket. Hát az biztos, hogy lesz műsor. Attól nem kell félniük.

- Hogy volt merszed? – Fordultam a nő felé, akit egykor anyámnak neveztem. Most egyszerűen még a gondolattól is rosszul lettem, hogy ő hozott a világra. Sajnos változnak az emberi érzések.  Önkéntelenül is arra gondoltam, hogy mi lesz, ha egy nap majd kiszeretek Gray – ből. Ne hittem a boldogan élünk, míg meg nem halunkban, mert az túl szép lett volna. És, ha eljön a mi végünk, akkor itt maradok egy gyerekkel. Belegondolni is unalmas volt, így unott tekintettel meredtem magam elé. Valószínűleg a nővéremen kívül senki se tudta, hogy mi zajlik le a fejemben. Anya feltehetőleg azt hitte, hogy ennyire nem veszem komolyan és magabiztos vagyok. Annyi biztos, hogy tudtam mit akarok. 

- Még te vagy felháborodva?! – Csikorgatta dühösen a fogait, amitől éreztem egy ütést a szívem tájékán. Egymás után többször és egyre fájdalmasabban. Nem tudtam hova tenni vagy megmondani mi ez. Mozdulatlanul álltam és hallgattam. – Azt hittem, hogy jobb nevelésben volt részed! Erre az utadba kerülő első fiúnak szétnyitottad a lábaidat! Kiveszett belőled a becsület vagy az erkölcs?! Sohasem fogod lemosni magadról ezt a szégyent! Ha magadra nem is, akkor gondolj a Diamond klánra! Hova tetted az eszed, amikor odaadtad magad egy több mint hat évvel idősebb fiúnak?! Arra a gyerekre nem vár más, mint szenvedés, sötétség és megvetés! Fiatal vagy még, az istenekre, csak tizenhat éves! – Ordította végeláthatatlanul, de megvetésen kívül mást nem éreztem. Egész egyszerűen, ahogy beszélt úgy hűlt le a testhőmérsékletem. Mintha a nyakamba zúdítottak volna egy vödör jeget. Éreztem, ahogy elhidegül bennem a vér, megmozdítani is képtelen lettem a végtagjaimat. Akár a kő, olyan merev és akár a jég, olyan hideg. Remegni kezdtem, alig tudtam megállni, hogy ne szóljak vissza. Remegtem, a mellkasom szúrt és egyre jobban fájt. Egyre jobban felcseszte az agyam. A fejem is fájni kezdett. A jó édes...! 

- Fogd be! – Végül kiszakadt belőlem, de olyan hangosan, hogy egy pillanatra teljes némaságba burkolózott a céh, még a levegő is megfagyott a hangom élétől. Annyira tudtam, hogy a halk szóval semmit se érek el, így változtattam a stratégiámon. Sikerült beléfojtanom a szót, így halkabbra vettem a hangom. – Egyáltalán nem is ismersz, mégis vádaskodsz. Amúgy is, milyen nevelésről beszélsz? Számomra meghaltál öt éves koromban! Nekem nincs anyám, csak egy nővérem. Azt hiszed, nyomtalanul eltűnnek az évek, amiket magam mögött hagytam? Bármit is tudsz mondani rólam? Emlékszel arra, hogy mikor lopták el az erőmet és hogyan szereztem vissza? Bármilyen hegemnek és sebemnek feltudod idézni a történetét? Nem kell a válaszod, mert tudom, hogy nem! Nira volt mellettem az elmúlt tizenegy évben és többet tett értem, mint ti együttvéve. A becsületemről beszélsz? Had döntsem el nekem mi a jó, Gray pedig nem az első utamba kerülő fiú. Különben is neked nem mindegy, hogy kinek nyitom szét a lábaimat? Had magyarázzam el úgy, hogy te is megértsd. Nem érdekel a véleményetek, csak azt sajnálom, hogy erre most kellett rájönnöm. Ha nem fogadjátok el a döntéseimet, akkor akár el is köszönhettek. Az én szüleim meghaltak tizenegy évvel ezelőtt, akik most állnak előttem valaki teljesen mások. Nem ismerem őket. És ti se ismertek engem. Ez így elég világos? 

- Hogy... – Megint megütött volna, ha apa nem kapja el az ökölbeszorított kezét. Csak unottan néztem a szócsatájukat. A szerelem még a legstabilabb elmét is zavarossá változtathatja és gyengévé. Apa szavai drogként hatottak a nőre, megbabonázta, magába szívta őket. Azok az apró mozdulatok, gesztusok... nagyon mélyen megirigyeltem őket. Ha nekem is ilyen bánásmódban lenne részem... sokkal boldogabb lennék. Gray elkapkodott, gyors és határozott mozdulatai már megszokottak és megnyugtatóak. De mégis vágytam ezekre a gesztusokra, titkos nyelvre. – Még csak tizenhat éves...

Motyogta maga elé a nő, de végleg lenyugodott. Lehet, hogy ő elintézte ennyivel, de én sohasem fogom elfelejteni, hogy mit tett. A lánya vagyok, bíznia kéne bennem és aggódnia, de ezek közül egyik sem érvényesült. Szinte rá se bírtam nézni az arcára. Megszégyenültnek és elárultnak éreztem magamat. Tényleg ez a nő után sírtam hosszú éveken keresztül? Ezek szerint az emlékek is képesek elfoszlani, méreggé, átokká változni. Amikor valamit kincsként őrzöl a memóriádban, boldog és szomorúság közt vergődsz, amikor próbálod felidézni... Van benne egy női alak, akinek még csak az arcvonásai sincsenek meg, csak elmosódott foltok, igyekszel feleleveníteni valamit, ami vele kapcsolatos. A mosolyát, a nevetését, az érintésének a melegét. De te is nagyon jól tudod, hogy képtelenség. És most, amikor az álom és a könnyek valósággá válnának, akkor szembesülsz a ténnyel, hogy amiért annyit sírtál inkább rémálom és borzalom, mint menny és éden. 

- Csak menjetek már el innen. – Suttogtam leginkább magamnak, de az imáim ezúttal meghallgattatásra találtak. Miért hiszi azt anya, hogy nekem egy leányálom ez a gyerek? A hátam közepére se kívánom, de elfogadtam a tetteim után járó következményt. Különben is már egészen megbarátkoztam a gondolattal, sőt, most, hogy elmúltak a rosszulléteim egészen boldoggá tesz, hogy itt növekszik a szívem alatt. Tele vagyok ellentétekkel gyerekek. 

- Megjöttünk. – Jött egy halk hang a céh ajtaja felől, aminek hatására éreztem, ahogy remegni kezdenek a lábaim. A jelenléte, a jellegzetes hanglejtései és beszédstílusa... egy hónap után visszatért a hercegnő és a választottja. Nira odalépett hozzám és a vállaimra tette a kezeit. Belőle szinte áradt a forróság és a meleg, míg én a hideget és a fagyott árasztottam. Hozzábújtam, hogy minél hamarabb felmelegítsem elhidegült végtagjaimat. Eddig azt hittem, hogy a szüleimnek lesz a legnehezebb elmondani, de most ráébredtem arra, hogy Levy véleményétől és gondolataitól ezerszer jobban féltem. 

- Istenhozott itthon, Hime! – Köszöntötte Nira a lányt, mintha semmi se történt volna. Vajon mennyit hallott a lány vagy mit látott?

- Sziasztok... – Válaszolt félszegen, amikor pedig kikukucskáltam a nővérem válla felett, akkor láttam a szemeiben a kérdőjelet és az aggodalom vízesését. Gajeel – el kéz a kézben sétáltak oda hozzánk, közben pedig vetettek egy pillantást a sérült fiúra, akit ebben a pillanatban támogattak oda hozzánk. Kötelességemnek éreztem, hogy én is megtegyem a tőlem telhető legtöbbet, így megvizsgáltam és halványítottam a fején keletkezett heget, amit anya okozott neki. Halványan elmosolyodott, majd közelebb hajolt és szájon csókolt. Meglepődtem, hogy milyen jó íze volt az ajkainak. Kávé és fahéj. Azt hiszem, mostantól ez lesz a kedvenc párosításom.    

- Milyen volt a nászút? Csak nem eltévedtetek? – Viccelődött a nővérem, ezzel oldva a kialakult feszültséget köztünk. Engem is érdekelt a beszámolójuk, így leültünk az egyik asztalhoz, Gray szigorúan az ölébe húzott, utána nekiálltak a részletes beszámolónak. Illetve, hogy pontos legyek, Gajeel csak néha közbeszólt, ezzel kizökkentve egyensúlyából az ifjú feleséget. Ezért párszor a karjára is csapott Levy, de a fiú csak jóízűen röhögött. 

- Ahogy láttam ti se unatkoztatok és folyt rendesen az élet, amíg távol voltunk. – Mosolygott ránk bíztatóan a lány, mire a nővéremmel kérdőn összenéztünk. Mennyit árulhatunk el neki? Végül telepatikus úton megtárgyaltuk, hogy jobb az őszinteség. 

- Nee – chant és engem pár hete majdnem megöltek. – Vágtam a dolgok közepébe, amire valószínűleg nem volt felkészülve a lány. Megannyi kérdés halmozódott fel a fejében, amire még azelőtt válaszokat adtam, hogy feltehette volna. – Nem tudjuk, egy férfi. 

- Szikrának tetszett a pasi. – Húzta cinkos mosolyra a száját nővérem, mire dühösen a lábára tapostam. Erről senki másnak nem szabadott volna tudomást szereznie! Ráadásul a férfi zsoldos volt, már csak az erejét megnézve is. A jelenléte ismerős, mégis idegen. Sohasem éreztem még ilyet azelőtt. – Hime, ne aggódj, szereztem pár heget, Szikrának pedig légzési gondjai támadtak a csapásoktól, de azon kívül kaptunk egy leckét, hogy erősebbé kell válnunk! Amúgy... hogy van a hallásod? 

- Majd megoldom. – Válaszoltam halkan, és reménykedtem szavahihetőségemben. A sípolás még mindig tartott, kezdett az idegeimre menni. Még ha távolról is szólt, idegesített. 

- Reila lassan öt hónapja titkolja előlem, hogy terhes. – Tátott szájjal bámultam páromra és nem hittem el, hogy ezt csak ilyen lazán beleböfögte a beszélgetésbe. Ha harc, akkor legyen harc! Nyugalmat erőltetve magamra visszafordultam a többiek felé. 

- Gray megcsalt. 

- Utána viszont megkértem a kezedet! – Védekezett azonnal a fiú, mire a szemeimet forgatva kinéztem az ablakon. 

- Igazad van, ez nagyon romantikus. – Jegyezte meg cinikusan Nira, mire Gray tehetetlenül csapott a combjára. 

- Te meg együtt vagy azzal az idiótával. Kit izgat? Csak egy egyszerű, hétköznapi hónap volt. – Egyszerre fordultunk Levy és Gajeel felé, akiknek háromszorosára nőttek a szemeik és nem jutottak szóhoz a döbbenettől. Azt hiszem nem csak én nevettem el magam ettől a látványtól.