Nira
Pocsékul éreztem magam, és ez nem csak annak volt köszönhető, hogy a zsoldos vadászok elég rendesen megtépáztak. Szégyelltem magam Levy. Nem hibáztattam miatta. Nem értem vissza időben, hogy segítsek Gajeelnek. Csak a szakadt kabátját találtam meg, de ő magát nem. Még láttam a nyomait, amik a folyóig vezettek, de ahogy utána mentem, azzal kellett szembesülnöm,hogy mindenhol csak zsoldos vadászok vannak.
-Szia Nee-köszönt be Rea halkan.-Jobban vagy?
Lesütöttem a szemem. Hogy is tudnék a szemébe nézni mentoraként, hiszen elbuktam egy nagyon fontos feladatot.
-Te csak azt tetted amit Gajeel parancsolt. Szedd össze magad, és menj a hercegnőhöz. Napok óta meg se szólal. Nagyon idegesítő ahogy viselkedik. Neked se ártana ha kimozdulnál!-mondta és kiment.
Percekig csak ültem ott, majd a dzsúzra néztem,amit hozott nekem. Csak ekkor vettem észre, a pohár mellé tett fájdalom csillapítót. Igen nem engedtem se Reának, se Wendynek, hogy meggyógyítson. Igaz így még a gyors gyógyulásommal is napokig tartott a sebeim begyógyítása,de szenvedni akartam. Bevettem a fájdalom csillapítót, majd lassan felöltöztem.
Csak mikor felkötöttem a hajam vettem észre az új hegem az arcomon. Végig futott a bal szememen, és kicsit az orromon is. Azt nem értettem, hogy nem vettem észre, amikkor megkaptam.
-Na végre. Már kezdtél te is az agyamra menni-morogta húgom, mikor kiléptem a szobából.
-Bocs-mondtam.
Az oldalamra erősítettem a kardom, majd kiléptem a verőfényes márciusi napba.
-Hírtelem milyen meleg lett-morogtam.
Határozott léptekkel tettem meg azt a pár métert ami Levy házához vezetett. Bakancsom csak úgy csikorgott a murván, de nem zavartattam magam. Azt akartam, hogy Levy előre tudja jövök. Megnyomtam a ház csengőjét, de semmi választ nem kaptam rá. Ezután folyamatosan nyomva tartottam a gombot, de semmi.
-Hime! Engedj be!-kiáltottam, de még mindig semmi.
-Ezt csinálja mindenkivel. Még Lilyt se engedte be...
-Hol alszik most az a kandúr?
-Nálunk... Mit akarsz csinálni?-kérdezte húgom unottan.
-Ha nem enged be, majd bemegyek. Igaz sokba fog kerülni ez az ajtó, de...
Határozott mozdulattal berúgtam az ajtót, mire csak úgy repültek a farepeszek az előszobába.
-Levy!-mordultam fel, ahogy beljebb mentem.
A nappaliban sötétség fogadott. Tisztában voltam vele, hogy mikor elindultunk a mesterek találkozójára behúzta a függönyt, de, hogy azóta nem is húzta vissza na azon már besokalltam.
-Levy Redfox! Mi a fészkes fenét csinálsz te itt?-kérdeztem mérgesen, mikor megláttam a lányt.
A neve hallatán összerezzent és kábultan körbenézett. Látszólag nem értette ki szólította így, hiszen a céh még mindig a leánykori nevén szólította.
-Mi a jó fészkes fenét csinálsz te itt? Ez nem vall rád!-kezdtem el vele kiabálni.
Csak lopva érzékeltem, hogy Rea a háttérben össze rezzen. Nem sűrűn fordult elő velem, hogy kikelek magamból. Inkább ő volt az aki kiabálni kezdett.
-Szerinted Gejeel örülne annak, ha ezt látná? Nem azért áldozta fel magát, hogy te itt ülj és nézzél kifele magadból! Azért tiltotta meg, hogy mi hallgassunk rád, mert tudta, hogy akkor te megkövetelnéd, hogy rá is figyeljünk. Szedd össze magad és gondolj arra, hogy azért tette amit tette, mert rád gondolt végig! Azt akarta, hogy te biztonságban legyél, mert szeretett téged!
Levy a fülére tapasztotta a kezét, mire letérdeltem mellé, és erővel felemeltem a fejét.
-Szerinted boldog lenne ha most látna téged? Ha így folytatod hiába való volt az áldozata...
Ekkor megláttam végre az első könnycseppet a szemében. Átkaroltam a vállát és magamhoz húztam. Levy abban a pillanatban hangos zokogásba tört elő, majd a felsőmbe fúrta a fejét.
-Most sírsz először azóta?-kérdeztem, csendesen, mire bólintott.
Gondolataiból kiolvastam, hogy abszolút nem tudja milyen nap van. Számára megállt azzal az idő, hogy félholtan vissza jöttem a férje kabátjával.
-Belehetne fejezni a melodrámát? Kezdem unni ezt a keserű hangulatot-szólalt meg húgom az ajtóban.
-Muszáj most is ilyennek lenned?
Rea megvonta a vállát. Levy kihúzta magát, majd fel állt.
-Igaza van mind kettőtöknek. Ga...Gajeel nem azért áldozta fel magát, hogy én meg belehaljak a bánatba, hanem azért, hogy éljek...Nem lesz könny, de...Niranu! Reila! Parancsba adom, hogy segítsetek minél hamarabb túljutnom a gyász szakaszon!
Mindkettőnk kezén azonnal megjelent a parancsra leginkább jellemző jel. Egy összetört szív alakú fekete minta. Tudtuk, csak akkor fog eltűnni ha Levy túljutott azon az állapoton, hogy depresszióba essen.
-Akkor most elmész letusolni, mert még mindig bűzlesz az izzadságtól s portól. Addig mi kicsit rendbe rakjuk a nappalidat, mert borzalmas mennyire állott a levegő itt-játszottam el, hogy mennyire büdös van a lakásban.
Mondjuk sokat nem kellett játszanom rajta. Tényleg nagyon büdös volt a lakásban. Levy halovány mosoly kíséretében elindult a fürdőbe. Rea szinte rögtön feltépte a függönyöket és kinyitotta az ablakot amint elindult kifelé.
-Nira-chan! Ezt te csináltad?-fordult vissza a nappali ajtajában a lány.
-Öh lehet-mondtam vállat vonva.
Rea csak a szemét forgatta, majd kiment a konyhába, hogy ott is kiszellőztessen. Míg ő a szellőztetést vállalta én helyre raktam az ajtót, majd fogtam egy seprűt és felsöpörtem a koszt ami felgyülemlett. Míg Levy elveszett a fürdőszobában mi kimostunk és lepucoltuk a poros bútorokat.
-Főzni kéne valamit, mert én éhes vagyok-morogta a húgom, miközben kirakta a ruhákat szellőzni.
-Mit ennél?-kérdeztem sóhajtva és leraktam a rongyot amivel az utolsó asztalt törölgettem éppen.
-Nem tudom valami sósat... Vagy édeset fogalmam sincs.
Csak a szemem forgattam,majd kimentem a konyhába főzni.
***
Szabályosan berángattam Levyt a céhbe. Mindenki meglepődött, mikor megjelentünk, de csak örömmel fogadták a hercegnőt. Szerencsére senki nem mondta ki szóba, a sajnálatát. Neki most arra volt szüksége, hogy ott álljanak mellette. Azért nem tagadhattam, hogy sok minden változott az elmúlt párnapban.
A többség komolyan üldögélt az asztaloknál. Azonban mindenki megegyezett egyvalamiben. Volt egy fekete szalag a karján, vagy mint Erzánál a hajában. A kardmágus nem szólt semmit, csak Levy mellé lépett és átkarolta.
Persze a lány nem feltétlenül erre gondolt, amikor azt parancsolta, hogy ne hagyjuk depresszióba esni, de nem volt más választása. Viszont azt már most tudtam, hogy valamit tennem kell majd a húgommal. Fogytán volt a türelme és ezért nem haragudhattam meg rá. Mi megtanultuk, hogyan nézzünk előre, de ezt még Levynek is elkellet sajátítani. Viszont azt már tudtam, hogyan fogom a tesómat kirántani a melankolikus vagy inkább morcos hangulatból bár már láttam előre, hogy nem fog tetszeni neki.
-Szia Nira. Jobban vagy? -lépett mellém Natsu csendesen,
-Igen... Köszi, hogy akkor felvittél a gyengélkedőbe...
-Nincs mit... Figyi nem kezdhetnénk előröl?
-Talán-mondtam, majd elindultam a szokásos asztalunkhoz.
Nem tudtam, hogy mit hoz a jövő, de abban biztos voltam, hogy haladunk felé. Szép lassan, de haladunk előre. Nem ragadhatunk meg a múltban.
