Levy
Jól eső érzésessel ittam bele a hideg limonádémba. Odakint kegyetlenül tűzött a nap és átkozott meleg volt, de idebent a cukrászdában kellemesen hűvös időt varázsolt a tulajdonos. Amikor Gajeel visszatért egy nagy adag fagyalt kelyhet rakott le elém, majd leült a velem szemben lévő székre.
- Fura, hogy nincsenek itt. – Jegyezte meg.
- Nekem mondod? – Kérdeztem vissza, ezzel is igazat adva neki. – Viszont, ha nincs velem Nira, akkor félek Reila közelében maradni. Jobb, ha kap egy kis szabadságot...
Elhallgattam, mert ebben a pillanatban egy csapat mágus rohant el mellettünk. Szinte egyik sem érte el a tíz éves kort. Olyan gondtalannak tűntek, ahogy rosszalkodva keresztülszaladtak az üzleten.
- Hé, figyelsz te rám? – Arra lettem figyelmes, hogy Gajeel mosolyogva integet az arcom előtt, mire bocsánatkérően pillantottam rá.
- Bocsánat, nem figyeltem...
- Azt vettem észre. – Nevetett fel jókedvűen, amikor beismertem bűnömet, majd az előttem lévő kehelyre mutatott. – Csak azt mondtam, hogy egyed a fagyid mielőtt lecsapok rá vagy elolvad! Amúgy... többet kéne kettesben lennünk. Tudod, zavaró Diamondok nélkül. Örülök, hogy elvitte a fene arra a küldetésre, remélem egy hétig vissza se tér.
- Gajeel! – Szóltam rá rosszallóan, de tökéletesen értettem, hogy mire gondolt. Néha nem kellett a zsoldosok gondolatolvasó képessége, hogy tudjam mi jár a párom fejében. Csak rá kellett nézni az arcára és tisztán lerítt róla, hogy zavarja a lányok jelenléte. Tökéletesen megértettem az indokait. Nem akarta, hogy folyton a nyakamon lógjanak a „testőreim”. De hiába értettem meg, nem tudtam ellen mit tenni és neki se volt más választása. Az én hibám, de még nem voltam készen arra, hogy feloldjam őket az esküjük alól, ami igazából csak az idősebb lányt kötötte hozzám.
Végiggondolva az egészet, Reila soha nem tett nekem igazi esküt, így nem is kellene igazából velem foglalkoznia. Bár egyikőjük se mondta ki hangosan, de a szívem mélyén tudtam, hogy ha nem lenne Nira, akkor ő sohase tett volna nekem fogadalmat.
Magamnak is nehéz volt beismerni, de sokszor mentek az agyamra, leginkább azzal a rengeteg edzéssel, amit mindennap megcsináltak. Azonban be kell látnom, hogy hamarosan majd eljön a nap, amikor el kell őket engednem. Erre gondolva egy kis szomorúságot éreztem. A hiányuk kézzel fogható lesz majd és egész biztos hiányolni fogom őket. Legalábbis Nirát mindenképpen. Reilának már korábban mondtam volna, hogy nem kell szolgálnia, de minek is fáradoznék? Tudom, hogy amíg a nővére tanítványa, addig csak a számat koptatnám, mert úgy is maradna. Illetve maradnia kell.
- Tulajdonképpen Titánia, miért is őt vitte magával? – Szakított ki a gondolataimból a párom, mire ráemeltem a tekintetem.
- Azt mondta a mesternek, hogy kellene valaki olyan erős, mint ő, de ha húzóssá válna a helyzet, akkor gyorsabban reagál. Mindenkinek kényelmesebb, hogy hamarabb tudják az ellenfelük lépéseit, minthogy ők végleg elhatároznák magukat. – Éppen ezért növekedett a sikereik száma. A zsoldos lányoknak nagyon kevés ellenfele akadt, de ezt a rosszakaróik ki is használták, ahogy csak tudták.
- Meglep, hogy nem Grayt vagy Natsut vitte magával. – Elmélkedett hátradőlve a székén. – Régebben fel sem merült, hogy ne ők mentek volna vele.
- Igen, de azóta minden megváltozott és mások kerültek a ranglétra élére. – Az még akkor volt, amikor Lu – chan életben volt. Gondoltam szomorúan, és ahogy kinéztem az ablakon eszembe jutott a legjobb barátnőm. Az első beszélgetésünk és a pillanatok, amikor átnyújtotta a saját kéziratát, hogy olvassam el. Erről jut eszembe... – Ugye elmegyünk a könyveimért? Már legalább egy hónapja ígéred, hogy elhozzuk őket!
- Ch... – Húzta el a száját egykedvűen, majd lemondóan sóhajtott egyet látva az izgatott arckifejezésem. – Állandóan rágod miatta a fülem, szóval jobb letudni ma.
Mindketten tudtuk, hogy ha megkaparintom az új könyveimet, akkor addig nem fogok mással foglalkozni, amíg ki nem olvasom őket. És Gajeel ennek tudatában is hajlandó volt eljönni velem értük, szóval túláradó jókedvvel ugrálta mellette, amikor elhagytuk a cukrászdát. A jókedvem csak fokozódott, amikor az új könyveim társaságában elindultunk haza.
- Gajeel! Levy! – Kiáltott ránk váratlanul Lisanna, mire mindketten megtorpantunk és kérdőn fordultunk felé. Nem volt egyedül, a bátyjával sétált kettesben, ami már csak azért is volt meglepő, mert Mira mindig velük szokott lenni.
- Sziasztok. – Köszöntem nekik, de fejben már azt tervezgettem, hogy melyik könyvvel is fogom kezdeni.
- Lemegyünk a partra, van kedvetek velünk jönni? – Kérdezte a fehér hajú lány és fejével a nem messze várakozó társaság felé mutatott. Ne... a könyvekkel töltött drága és értékes időm! Már éppen ellenkezni akartam, amikor Gajeel megragadta a derekam és helyettem is igennel válaszolt. Kért egy kis időt a többiektől, amíg hazaugrunk a cuccainkért és lepakolunk. lemondóan pillantottam a könyveimre, majd amikor hazaértünk szomorúan néztem, ahogy leteszi őket az asztalra. Alig volt időm feldolgozni a történteket, amikor felkapott és a vállára dobott. Au, azt hiszem a válla a bordáim közé fúródott.
- Este majd olvasol. – Mondta vigasztalóan, miközben játékosan megpaskolta a fenekemet. Ennek hatására elfeledkeztem a bordáimról és felháborodottan csaptam a vállára, bár tudtam, hogy valószínűleg csak egy szelíd legyintésnek érzi. Végig a vállán cipelt, amiért jócskán megbámultak minket és égett is a fejem. Amikor leértünk a többiek után a partra, akkor csak lazán előrelendített. A hirtelen bekövetkező változás miatt felsikítottam, és majdnem elharaptam a nyelvem, ahogy a karjaiba estem. Már éppen leakartam szidni, amikor váratlanul közelebb hajolt és szájon csókolt. Ahogy elhúzódott pimasz mosollyal az arcán nézett.
- Akartál valamit mondani? - Szóra nyíltak az ajkaim, majd inkább elhallgattam. Végül elvörösödve motyogtam valami olyasmit, hogy „Szerencséd, amiért ennyire szeretem a hülye fejed”.
Váratlanul ért az arcomba csapódó hideg víz, így nagyot ugorva bújtam a páromhoz. Amikor megfordultam, hogy megkeressem a tettest, akkor Alzackék kicsi lányát láttam elrohanni, mögötte pedig az anyja loholt.
- Ne haragudj Levy. – Mentegetőzött Bisca, amikor egy pillanatra megállt. – Ma valahogy nagyon eleven.
Meg se várta a válaszomat, a lánya után eredt. Csak akkor tűnt fel, hogy szinte mindenki itt van a céhből, amikor a szememmel követtem a nőt és a kislányát. Sőt néhány Blue Pegazusos tagot is felismertem valamivel távolabb. Ami már csak azért is fura, mert nincs itt Erza. Ichija a levegőt szaglászta és valamilyen csodálatos parfüm hiányáról motyogott. Azt hiszem ezt sikerült megúsznia a lánynak. De örömmel láttam, hogy mindenki remekül szórakozott, pár embert leszámítva. Egyből feltűnt azoknak a hiánya, akik nem voltak jelen, tekintettel arra, hogy általában ők voltak a középpontban. Legfőképpen Natsu csendes álldogálása volt szembetűnő. Mivel Gray éppen a családjával kirándult a hegyekben, Erza és Nira pedig küldetésen voltak, így nem volt kibe belekötnie.
- Na mi van Salamander? Nincs kibe belekötnöd? – Kérdezte Gajeel vigyorodva, mire mérges horkantás volt rá a válasz. – Csak pár napot kell kibírnod és akkor megint Titána és Diamond boksz zsákja lehetsz.
Már éppen rá akartam szólni, hogy ne provokálja Natsut, amikor a fiú hirtelen felordított és kijelentette, hogy fél kézzel is lenyomja őket. Ekkor felé fordultam és már mondtam volna, hogy tegye Gajeel alá a lovat, amikor a párom folytatta.
- Tudtommal, egy héttel ezelőtt napi hatszor mindkettő szépen ellátta a bajodat, te meg nyelted utánuk a port. – Natsu erre elhúzta a száját, majd a páromnak ugrott. Játékos verekedésbe kezdtek, mire unottan a szemeim forgattam. Szóval ezért aggódtam én? Sejthettem volna, hogy ez lesz a vége. Lisanna kérdőn nézte a párosukat, majd mikor felém nézett, csak megvonta a vállát és némán mellém lépett.
Fogalmam sincs, hogy meddig figyeltük őket, de senkit sem zavart az idő múlása. Mindenki elvolt a maga kis világával, de mégis együtt mulattunk. Ahogy közeledett az este, rá kellett jönnöm, hogy régen voltunk ennyire felszabadultak. Szinte érezhető volt a levegőben, hogy miért ennyire izgatott mindenki. A mester tett egy finom megjegyzést arra vonatkozóan, hogy amint Erzáék hazatérnek, kihirdeti kik fognak minket képviselni a Nagy Mágiajátékokon. Reméltem, hogy a csendes megbeszélésünket is figyelembe vette, amikor döntött.
Az este beálltával ámulva figyelte mindenki a nyári esték egyik vidám tűzijátékát. Gajeel magához húzott, miközben a vállamra hajtotta a fejét. Imádtam, ahogy erőtől duzzadó karjaiban elveszve csimpaszkodhattam. Ő volt az egyedüli, akinél nem zavart a magasságkülönbségünk. Mindenki másnál kifejezetten idegesített, de nála tényleg nem. Megfordultam a karjaiban, majd a nyakába csimpaszkodtam. Felnevetett és a bal karjára ültetett. Így egy magasságba került a fejünk, én pedig a nyakába fúrhattam az arcom.
Már éppen mondani neki akartam neki valamit arra vonatkozóan, hogy ideje lenne hazaindulnunk, amikor nem messze tőlünk nyüzsgés támadt a parton. Gajeel válláról pont jól láthattam, amint egy kis csoport valaki köré gyűlik.
- Wendy, szerintem valaki ott rosszul van. – Mondtam a mellettünk álldogáló lánynak, mire ő rögvest elindult a mutatott irányba, de a tömeg nem akart utat engedni neki. Gajeel lerakott a földre, majd a kezem fogva elindult utána.
- Mindenki kotródjon az útból! – Mordult fel mérgesen, mire többen is ijedten utat engedtek neki.
- Mi történt? – Lépett oda Wendy rögtön a középen álldogálókhoz, mire egy szőke hajú lány felemelte a fejét és a lányra pillantott.
- A vezetőnk elájult. – Bőre napbarnított volt, rövid, szőke haját pedig hátrafésülte és az se kerülte el a figyelmemet, hogy elég kihívó ruhákat viselt... pont mint egyesek. Egy fekete chokert viselt, amin csengő lógott. Mellette egy fehér hajú és bőrű fiú térdelt, de még így is magasabb volt a lánynál. Az ő nyakában is csengő csengett. Ahogy jobban megnéztem őket feltűnt, hogy mindketten bőről készült alkarvédőt viselnek, valamint hogy íjászok. Mind két íjba különös motívumuk voltak égetve, amik valahonnan ismerősek voltak.
A fiú rám emelte a szemét, amitől hátrahőköltem. A fiú albínó volt. Vörös szemeit lesütötte, de már késő volt.
- Levy, láttál már ilyen sebet? – Kérdezte Wendy, mire közelebb léptem és megnéztem a földön fekvő lányt. Egyszer vennénk Reila hasznát, bezzeg nekem pont akkor kellett neki szabadságot adnom. A földön fekvő bőre még a szőke hajúnál is sötétebb volt. Haja egykoron szoros lófarokba lehetett fogva, de most csak rózsaszín foltként terült el a háta alatt. Neki is csengő volt a nyakában, és a ruhái nagyon merészek voltak. Kivillanó hasán érdes szélű vágás volt, ami kísértetiesen hasonlított Gajeel egyik hegére.
- Ez pont olyan, mint...
- Akkor te is azt látod, amit én. – Bólintott a kislány, közben rendíthetetlenül gyógyította a sebesült vezetőt.
- Miért támadtak rátok a Vadászok? – Kérdeztem, mire mindketten felkapták a fejüket és összehúzott szemekkel vizslattak.
- Honna...?
- A társatokat egy Zsoldos Vadász tőrje sebesítette meg. – Magyaráztam értetlenül, mert nem tudtam mi nem volt világos az előző kérdésemben. – Miért támadtak rátok?
- Szerinted mégis miért? – Csattant fel a szőke hajú lány, mire védekezően felemeltem a kezeim és hátráltam pár lépést. Beleütköztem Gajeelbe, aki dühösen felmordult és fenyegetően nézte a földön térdelőt. A lány szemei erre megvillantak. Pupillája hasított íve egy macskát juttatott eszembe, ám kivillanó hegyes fogai egészen más irányba terelték a gondolataimat. Olyan volt, mint egy állat, aki csak a megfelelő jelre vár, hogy támadhasson. A lány rám vigyorgott, mintha pontosan tudná, mi zajlik le bennem. Azonban mielőtt tovább fajulhatott volna a dolog határozott hang hallatszott mellőlem.
- Emly, elég lesz... Nincs okod bántani ezeket a mágusokat. – Mondta nyugodtan a harmadik társuk, közben megpróbált felülni.
- Ne mozogj! – Szólt rá meglepően határozottan Wendy. Ilyenkor látszik mennyire is komolyan gondolja a gyógyítást. Nem úgy, mint Reila, aki alig hajlandó meggyógyítani bárkit is a családján kívül. – Meggyógyítottalak, de még pihenned kellene!
- Köszönöm a segítséged és egyszer meg fogom hálálni, de tovább kell mennünk. – Erőtlenül összefogta a haját, de ekkor rájött, hogy nála semmi se, amivel összeköthetné azt. A csengője vidáman csilingelt minden mozdulatára, és csak ahogy visszaengedte a kezeit, akkor vettem észre, hogy a csuklóján is vannak csengők.
- Egy éjszakát legalább pihenhetnétek... – Jegyeztem meg óvatosan, mert nem tudhattam milyen fogadtatásra találnak a szavaim az előző kirohanás után. A lány felé nyújtottam a kezem, aki ezt meglepődve vette tudomásul. Csak fenntartásokkal fogadta el, de legalább elfogadta. Segítettem neki felállni, bár ez meglepően merész húzás volt tőlem, tekintettel a magasságára. Jóval fölém magasodott, ha tippelnem kéne talán még Niránál is magasabb, de ebben nem voltam biztos. Viszont feleolyan erősnek se tűnt. – Ha gondoljátok, akkor megszállhattok nálunk egy éjszakára.
Ajánlottam fel mit sem törődve Gajeel felháborodott motyogásával.
- Köszönjük, de nem tartom jó ötletnek. – Rázta meg automatikusan a fejét. – Lehet, hogy ti segítettek rajtunk, de nincs jó tapasztalatunk a mágusokkal... ráadásul keresünk valakit, akit minél hamarabb meg kell találnunk.
- És annyira van időtök, hogy megfürödjetek és egyetek valamit?
- Nincs... – Valahogy sejtettem, hogy ez lesz a válasz. Gondoltam és ebben a pillanatban iszonyú hangosan megkordult a hasa, ahogy két társáé is.
- Azt hiszem, hogy ennyi még bele fog férni. – Jelentettem ki ellenvetést nem tűrő hangon és elindultam haza. Néhány lépés után megfordultam és kérdőn néztem a hármasra. A lány társaira nézett, majd intett a fejével, hogy kövessenek.
Elköszöntünk a többiektől, majd az ötös fogatunk lassan tovább battyogott. A szőke lány végigpuffogta az utat, de nem zavart különösebben, egészen addig, míg az ajtónkhoz nem értünk. Ott fordultam meg először, hogy beengedjem a lakásunkba őket. Zöld szeme haragtól izzott, én pedig nem tudtam felfogni, hogy miért ilyen ellenséges, amikor csak segíteni akartam nekik.
- Emly, viselkedj! – Szólalt meg csendesen az idősebbik lány, amikor észrevette, hogy mit nézek. A szólított engedelmesen lesütötte a szemeit, de továbbra is éreztem nemtetszését. A fiú óvatosan megérintette a karját, majd mikor felnézett rá némán kérte a tekintetével. Gajeel beterelte a három különös idegent a lakásba, majd miután megmelegítette a kaját mindenkinek adott egy tányérral.
- Mikor ettetek utoljára? – Kérdeztem csodálkozva, amikor megláttam mennyire hevesen esnek neki a kajának.
- Két napja vettünk némi kaját egy kis halászfaluban, nem tudtuk megenni, mert néztek ránk jó szemmel az emberek. – Magyarázta két falat között a rózsaszín hajú lány.
- Miért nem? – Tudat alatt már biztos voltam a válaszban, azért mégis megkérdeztem.
- Maradjunk annyiban, hogy a mifélénket mostanában nem látják szívesen. Kérlek, ne haragudjatok, hogy ha udvariatlannak tűnünk, de nem sok jó tapasztalatunk volt az elmúlt tíz évben sem a mágusokkal sem az emberekkel. Sajnos ma már ösztönösen kerüljük őket. Kevés olyan van, akik segítenek nekünk.
- Miért bánnak veletek ilyen kegyetlenül?
- Nem fontos. – Hárította el azonnal a kérdésemet. – Nem akarunk bajt hozni rátok. Amint befejeztük a vacsorát, amit nagyon köszönök a társaim nevében is, megyünk is tovább. Meg kell találnunk az utolsó mentsvárunkat.
- Kit kerestek? – Kérdeztem szinte azonnal, bár tudtam lehet nem kéne. – Talán tudok nektek segíteni. Sok embert ismerek.
- Kicsi esély van rá... – A lelkesedésem nem akart átragadni hármójukra, sőt egyre bizonytalanabbul tanulmányoztak. – Mi baja van a párodnak?
- Ne is foglalkozz velem, csak éppen egy ellenőrző teszten estem át. – Válaszolta Gajeel feléjük se pillantva, de az idegenek értetlenül kérdezték, hogy hogyan érti ezt. – A kedvenc mesterem ellenőrzi, hogy vigyázok e rendesen a védencére.
Az ironikus hangnem hatására megforgattam a szemeim és már tudtam mi történik, de a rózsaszín hajú lány furcsállóan meredt rá.
- A céhmesterről beszélsz?
- Nem róla beszé... – Elakadtam a mondat közepén és egy hirtelen megérzéstől vezérelve felpattantam. Ahogy csak a lábaim bírták az ajtóhoz rohantam. Magam sem tudtam, hogy miért viselkedem így, de feltéptem az ajtót és néhány lépés után megtorpantam. Nira éppen elköszönt Erzától, majd felém fordult. Arcán a szokásos mosolyt még sötétben is ki tudtam venni.
- Másfél napig vagyok távol és máris hiányzom? – Nevetett a reakcióm láttán. – Na, mi van, nem bírtad elviselni a húgom vagy csak unatkoztál? Azt hittem örülni fogtok a kettesben eltölthető időnek.
- Nem úgy volt, hogy csak holnap jöttök vissza?
- Hiányoztam? – Kacsintott egy magabiztos mosoly kíséretében, majd pár pillanat múlva le is hervadt az arcáról. Felkapta a fejét és a ház felé nézett. Szeme összeszűkült és feszülten figyelte a lakást a hátam mögött. – Le akarsz váltani minket?
- Nem értem... – Válaszoltam zavarodottan a feszült kérdés hallatán. Nira nem felelt, csak határozottan belépett a lakásba és félretolta a páromat, hogy azon nyomban meg is torpanjon a konyhaküszöbön.
- Dühöngő Farkas? – Kérdezték egyszerre az idegenek, mire a zsoldosom háta megfeszült. Nira kihúzta magát és úgy nézett a három alakra.
- Remélem nem én voltam az, akit annyira kerestetek... ha igen, akkor feleslegesen fáradtatok. Nem foglak titeket is az oltalmam alá venni. Nem vagyok a gyámotok.
- Akkor csak engedd meg, hogy szolgáljunk. – Mondta elcsukló hangon az idősebb lány. – Vagy csak, hogy a közeledben maradhassunk...
- Keressetek munkát a városban. Az itteni emberek kifejezetten örülnek egy zsoldosnak. – Tanácsolta, majd felém fordult. – Adsz nekik szállást vagy én keressek nekik albérletet?
- Ha akarnak, maradhatnak egy kis ideig.
- Szuper. – Biccentette közömbösen Nira, majd összeszűkült szemekkel visszafordult az idegenek felé. – Szöszi, ha bántani mered a védencem, akkor velem gyűlik meg a bajod. Nem fog érdekelni, hogy a Griffin klán utolsó emberei vagytok. Ne hozzatok kínos helyzetbe. Nem vállalok felelősséget minden kóbor zsoldosért. Jó éjt Hime! Vigyázz a cicákkal, mert a szöszi nagyon harapós.
- Ezt még visszakapod Diamond! – Kiáltotta utána Gajeel, amikor Nira nevetve otthagyott minket a három zsoldossal.
Reila
Július vége fele kezdett elviselhetetlen lenni a tikkasztó hőség. Ha csak kiléptem a házból patakokban kezdett folyni rólam a víz és elment a kedvem minden nemű edzéstől vagy gyakorlástól. A hozzáállásomat persze a nővérem nem díjazta túlzottan, akiről mintha lepergett volna az a negyven fok. Jöhetett tornádó vagy hóvihar, őt semmi se tudta eltántorítani. Még a születésnapja se, amit egy kiadós edzéssel ünnepelt meg, utána pedig több órára befoglalta a fürdőt, és ahogy láttam néhány könyv eltűnt a polcról. Legalább az ő születésnapját nem az töltötte ki, hogy a barátjával veszekedjen, amiért cseszett védekezni és teherbe ejtette. Szóval, ha majd ő préselt ki magából egy körte fejű gyereket, akkor leállunk vitatkozni, de addig is... a testem megadja magát az őt ért terheknek. Már lengeti is a fehér zászlót. Egy embernek nevezett petesejt zavarta a személyes teremet, amíg kile.... nyolc hónapon keresztül belülről rugdosott.
- Megint nyáladzik. – Figyelmeztetett Gray, mire hatalmasat sóhajtva elővettem egy törlőkendőt és lehajolva megtöröltem a lányunk pufók kis arcocskáját. Ezért aztán tényleg nem érte meg elveszteni a szüzességem. Én még voltam olyan naiv és azt hittem, hogy a szüléssel túl vagyok a nehezén. Kiderült, hogy csak az volt a jéghegy csúcsa. Miközben a lányom lehányt vagy éppenséggel végig sivította az éjszakát.... ráébredtem arra, hogy én nem is szeretem annyira a kisbabákat. Annyira kis szánni való teremtmények a magatehetetlenségükkel és a kiszolgáltatottságukkal. És annyi macera van velük, mint például most a lányommal. Miért nem szólt nekem senki se arról, hogy ennyire nyűgös egy kisbaba, aki fogzik? Ha emberi viszonyt ápolnék az anyámmal, akkor talán még segítséget is kérhetnék tőle. De előbb fogom lerágatni a karomat Tenshi növekedő fogaival, minthogy ez megtörténjen.
- Nem maradhatnánk otthon? – Kérdeztem csak úgy mellékesen, amikor felegyenesedtem és kidobtam az egyik szemetesbe a zsebkendőt. – Tudod, a jó hűvös lakásunkban és nem a szauna céhben.
- Tenshi szeret ott lenni.
- A köveket is szereti a szájába venni, mégse engedjük neki! – Összeráncolt szemöldökkel fordultam a férfi felé, majd hamar elnyílt a szám a döbbenettől. Gray meztelenül állt mellettem és ahogy hátrapillantottam a ruháit is megtaláltam. Azt hittem ezt már sikerült kinőnie! – Gray Fullbuster... ha akárcsak egyszer is megfordul Tenshi gondolatai között az, hogy levegye a ruháját, akkor az élő Istenre esküszöm, hogy szíjat hasítok a hátadból!
- Igenis asszonyom! – Rezzent össze a hangom élétől, majd a ruhái keresésére indult, amikor ráförmedtem, hogy öltözzön már fel. Amíg vártam rá idegesen masszíroztam az orrnyergemet. Mégis mit szeretek én ebben az idiótában? Mindig kellemetlen helyzetekbe hoz és, ha majd Tenshi felnő, akkor úgy fogják emlegetni, mint a nudista férfi lányát. Ez a jövőkép borzalmas... kezd ismételten felhő kúszni a tiszta egemre.
- Rea, Gray, jókor jöttök! – Köszöntött minket a mester, amikor beléptünk a céhbe. Rajtunk kívül már mindenki ott volt és valamiért a megszokottnál is nagyobb volt a hangzavar. A homlokomat ráncolva néztem körbe, figyeltem az emberek arcát, láttam az izgatottságot és örömöt rajtuk. Történt valami... de mi? Próbáltam elkapni legalább egy gondolatfoszlányt, de ez olyan volt, mintha vizet tartottam volna a markomban. Szinte azonnal kiszivárgott az ujjaim közül az információ. Csak kapkodtam a fejemet és nem értettem, hogy mégis mi izgatta fel ennyire az embereket. Bármi is volt az remélhetőleg engem a legkisebb mértékben sem érintett, maximum olyan tág értelemben, hogy a céhhez van köze.
- Basszus, teljesen kiment a fejemből! – Kiáltott fel mellettem hirtelen Gray, mire kérdőn felé fordultam. A gondolatai azonnal választ adtak a fel nem tett kérdésemre. Szóval pár hónapon belül megrendezik a Nagy Mágiajátékokat és valószínűleg a céhünk nevezni fog. Amennyire imádják a feltűnést nincs az az Isten, hogy egy ilyen lehetőséget kihagyjanak. Keresnem kéne egy olyan helyet, ahol meghúzódhatok a háttérben.
- A Nagy Mágiajátékok már itt van a nyakunkon, szóval remélem mindannyian keményen edzetek! – Erre többen is bekiabáltak valamit, de a mester csak mosolygott és valami olyasmit motyogott a bajsza alatt, hogy az a 30 millió ékkő már a markunkban van. Lassan felvontam a szemöldökömet és elgondolkoztam azon, hogy mi lesz a következő mondata. – A biztos győzelem érdekében összeállítottam a Fairy Tail legerősebb csapatát!
Gray izgatottan fészkelődni kezdett mellettem, szinte biztos volt abban, hogy nemsokára az ő neve fog elhangzani. Nem akartam elkeseríteni, és bár abban egyetértettünk, hogy erős volt... de nem a legerősebb. Voltak nála tehetségesebb és magasabb rangú mágusok is a céhben. Például az unokatestvérem. Bármibe lemertem volna fogadni, hogy az ő neve az elsők között fog elhangzani. Ha Makarov a sikerességre hajt (márpedig arra hajt), akkor a csapatában kell tudnia Laxus – Niit, Erza – sant, Gildartsot, Mira – sant és Nee – chant. Biztos vagyok abban, hogy ők a legerősebbek a céhben.
- Laxus, számítok rád! – Elégedett mosollyal az arcomon bólintottam egyet. A fejemben kipipáltam az ő nevét, utána megkerestem a szemeimmel. Nem sokkal később meg is találtam a Raijinshuu gyűrűjének közepén, akik egyből bíztatni és isteníteni kezdték. Még szép, hogy esélye se lesz az ellenfeleinek! Nii – san viszont unottan fogadta a csapattársai lelkesítő szavait. Tisztán lerítt róla, hogy nincs oda az ötletért, de ennek ellenére se visszakozott. – Erza, mutasd meg nekik mire vagyunk képesek!
- Igenis, mester! – Válaszolta kötelességtudóan a lány, de az izgatott és boldog mosolyt sehogy se tudta letörölni az arcáról. A Fairy Tail legerősebb női mágusaként számon tartott lány... az oly sokszor felvett komolysága mögött egy életvidám és őszinte lány rejtőzött, aki kalandozni akart a barátaival, élvezni az élet minden pillanatát. Hiába tagadta, de volt valami gyermeki ártatlanság benne, ami a lényének szerves részévé vált az idő folyamán.
- Ne bízd el magad, Erza! – Gyűlöltem a felesleges erőfitogtatást és akárhogy nézzük Dragneel nem csinált semmi mást. Némán meredtem a fiúra, figyeltem, ahogy gesztikulálva vitatkozik a még mindig vidáman mosolygó Titániával. Idegesítő.
- Csillapodjanak a kedélyek... – Csitította őket a mester jókedvűen, őt ebben a szent pillanatban semmi sem tudta volna elkedvteleníteni. Mivel gondolatban már azt tervezgette mire fogja költeni azt a 30 millió ékkövet, amit a nyertes céh kap. – Niranu, ha kérhetlek.
Ezzel már három nevet kipipáltam a listámon. Viszont, ahogy körbepillantottam feltűnt, hogy egy személy nincs jelen... akármerre is fordultam sehol se találtam Gildartsot. Kezdett nagyon rossz érzésem támadni ezzel kapcsolatban... Nyugtalanul fészkelődtem és egy pillanat erejéig még az se tudott lekötni, hogy Tenshi nyűgösen mozgolódott a karjaim között. Résnyire összehúzott szemekkel meredtem a nagyapámra, aki felém fordult. Mielőtt még válaszolhatott volna, közbevágtam.
- Nem. – Közöltem fagyos nyugalommal, de belül fortyogott bennem a düh. Egy robbanni készülő vulkán voltam ebben a pillanatban. Nem hiszem el, hogy ebben az Istenverte céhben minden hülyeségbe bele akarják rángatni az embert! Utálom az ilyen magamutogató rendezvényeket, ahol egy csomó ember fog jelen lenni! Ha beledöglök se fogok részt venni rajta!
- Reila Hitomi Diamond, megparancsolom, hogy vegyél részt a Nagy Mágiajátékokon! – A hang úgy hatott rám, mintha nyakon öntöttek volna egy vödör vízzel. Lassan a nővérem felé fordultam, de ő csak figyelmeztetően megrázta a fejét. Ezzel akarta jelezni, hogy semmi hülyeséget ne csináljak vagy mondjak. De miért...? Az egész testem remegett a tehetetlen dühtől és úgy éreztem muszáj ordítanom, káromkodnom vagy rúgnom. Gray látva a lelkiállapotomat gyorsan kivette a kezemből a lányunkat, aki a legjobb időpontot választotta ahhoz, hogy nekiálljon bömbölni. A férfi próbálta megnyugtatni, de a kicsi vigasztalhatatlan volt. Akárcsak én. Reszketegen kifújtam a levegőt, és ahogy felemeltem a fejem olyan pillantást vetettem Levyre, amitől a lány kihívó tekintete semmivé foszlott. Gajeel háta mögé húzódott, mire lassan gúnyos mosolyra húzódtak az ajkaim. Ne aggódj, ezt egy örök életre megjegyeztem magamnak... Mcgarden hercegnő.
- Az utolsó pedig... – Mindenki feszült figyelemmel várta a nevet, amit a mester kimondani készült. Biztos voltam abban, hogy Mirajane lesz a befutó, más egyszerűen nem lehet! Legalábbis, ha nyerni akarunk. – Gyere csak elő fiam... te leszel az ötödik tag.
Döbbent csönd fogadta Makarov szavait és mindenki azt próbálta kitalálni, hogy kire gondolhatott. Egy férfiről van szó... szóval egész biztos nem Mira – san. Ez nagyon nem jó... Makarov keresztülhúzta a számításaimat. Pedig én minden tényezőt figyelembe vettem, amikor kiválasztottam azt az öt embert! Mégis mire készülhet...?
- Nem is vártam kevesebbet a Fairy Tail harmadik, hatodik és nyolcadik mesterétől. – Ez a hang... Mit keres már megint itt ez az alak?! A nővérem bezzeg nem győzte visszafojtani a röhögését, a vállai már remegtek, annyira igyekezett. Örülök, hogy ő jól szórakozik, de én közel sem találtam ilyen viccesnek a helyzetet. – Szikra, Csillag, rég találkoztunk.
- Siel... – Köptem a nevet gyűlölködve, a szemem előtt pedig felvillant a pillanat, amikor olyan erővel térdelt gégén, hogy azt hittem ott helyben megfulladok. Az a pár másodperc, amíg a távolodó eget figyeltem és tudatosult bennem, hogy meg akarom szülni Tenshit, majd a becsapódás, ami után mozdulni is alig tudtam. Az emlékek hatására megrázkódtam és vonallá préselődtek az ajkaim. Nem értettem a nővérem, hogy képes a történtek után még bízni benne. – Makarov... Siel nem viseli a céh jelét, szóval tilos neveznie!
- Á, nos... – Nézett szét nyugodtan a mester, amikor többen is jelentkeztek a férfi helyére. Az elsők között volt Dragneel, őt pedig Gajeel követte. Hirtelen mennyi versenyszellem szorult mindenkibe. Helyettem nyugodtan mehettek, én ugyan nem fogok megharagudni. – Az első mesterrel megvitattam a helyzetet, mielőtt döntést hoztam. Áldását adta rá.
- Képzelem azt a beszélgetést.... – Motyogta mellettem csalódottan Gray. Annyira biztos volt abban, hogy őt is küldik, erre a valóság pofán vágta. – Amint az első megtudta, hogy mennyire erős semmi más nem érdekelte.
- Ezeknek a Fairy Tailes mestereknek csak a cél lebeg a szemük előtt...? – Kérdeztem nyílt rosszallással a hangomban. Belegondolnak abba, hogy ezzel milyen példát mutatnak a többieknek? Amilyen a mester... olyan a céh. A mi esetünkben korlátokat nem tűrő, féktelen szabadság, zabolátlanság.
- Ezen nem kéne meglepődnöd... – Sóhajtotta fáradtan, de ekkor mindkettőnek feltűnt valami. Tenshi abbahagyta a sírást. Kíváncsian és talán egy kicsit megkönnyebbülve fordultam felé, mivel ez azt jelentette, hogy nem nekem kell lenyugtatnom. Hatalmasra tágult pupillákkal bámulta Sielt, aki amint ezt észrevette mosolyogva intett neki egyet. Nofene, egész jól áll neki a mosoly. Mintha fiatalodott volna pár évet tőle. A lányunknak is tetszhetett a látvány, ugyanis boldogan kezdett gügyörészni és felé nyújtotta pici kezeit. Mintha elfelejtette volna az eddigi fájdalmát.
Már éppen elmosolyodtam volna, amikor a mellkasomhoz kaptam a kezemet. Mi ez az érzés...? Egyszerre égetett és hűtött. Levegő után kaptam és a fölsőmet markolva próbáltam rájönni a válaszra. Ahogy találkozott a tekintetem a férfiéval hirtelen az arcomba csapódtak az emlékek. Amikor a mellkasomba olvasztotta azt a kaméliavirágot és... A ti angyalotok.... ő... honnan..? Miért tudta, hogy lány lesz... és a nevét is elmondta. Mégis... ki ez a férfi?
Ameddig én ezen gondolkoztam, addig Elfman figyelmet kért a többiektől, mert szeretne valami fontos hírt bejelenteni.
- Eljegyeztem Evát.
