Túl nagy volt a hangzavar. Már egy ideje hozzá szoktam a baba sírásához, de ahhoz, hogy anyám megakarta mondani Reának hogyan nevelje a kicsit, már kezdett kicsit sok lenni. Az unokahúgom még csak egy hete született meg, de anyának ez is elég volt, hogy azt higgye ő dirigálhat. Mérgesen keltem fel a matracomról, majd kimentem a szobámból.
Még mindig sajogtak a tagjaim a zsoldosvadászokkal vívott harc után, de nem tudtam kipihenni magam. Kábán és elgyötörten mentem be a húgom szobájába, ahol az éppen szembeforduló anyámmal találtam szembe magam, akinek kivettem a kezéből a kicsit. Anya döbbenten állt, majd elkezdett velem kiabálni, amikor vissza adtam a babát Reának.
Még mindig sajogtak a tagjaim a zsoldosvadászokkal vívott harc után, de nem tudtam kipihenni magam. Kábán és elgyötörten mentem be a húgom szobájába, ahol az éppen szembeforduló anyámmal találtam szembe magam, akinek kivettem a kezéből a kicsit. Anya döbbenten állt, majd elkezdett velem kiabálni, amikor vissza adtam a babát Reának.
- Köszönöm. - Csak ennyit mondott, majd elfordult tőlünk.
A kicsi váratlanul elhallgatott, jelezve, hogy Rea pontosan azt adta neki, amit anyám nem. Ételt. Minden szó nélkül megragadtam anya kezét, majd kitessékeltem a szobából.
- Hagyd már békén őket! Egy perc nyugtot se adsz nekik! - Mondtam, közben finoman letereltem a lépcsőn.
- De Reila nem tudja mit kell csinálni egy újszülöttel...
- Mintha te nagyon tudnád. Simán elvitted volna megfürdetni, mikor egyértelműen csak éhes volt a kicsi! - Csattantam fel mérgesen.
- Fiatal még, nem tudja mit vállal a nyakába...
-Szia anya! Mára elég is volt belőled. - Mondtam, majd kitoltam az ajtón.
A zár hangosan kattant, ahogy elfordítottam a kulcsot. Még hallottam, ahogy tiltakozása jeléül elkezd dörömbölni, de nem foglalkoztam vele. Hátam neki vetettem az ajtónak, majd lecsúsztam a földre. Még percekig hallgattam, ahogy anyám üti az ajtót, de nem zavartattam magam. Még akkor se keltem fel, amikor már régen elment. Valószínűleg elbóbiskoltam, amikor valaki megint kopogott az ajtón.
Kellett néhány másodperc míg rájöttem, hogy ki áll az ajtó mögött.
- Szia Nira-chan! - Ugrott a nyakamba Levy.
-Szia Hime. Gajeel. - Köszöntem a mögötte álló férfinak.
-Hogy vagy? - Kérdezte a sárkányölő, miközben bejöttek.
Elég volt rá néznem, hogy tudja, ez hülye kérdés volt. Szélesen vigyorgott, majd átfogta Levy derekát. Ösztönös mozdulat volt és szerintem fel se tűnt nekik. A lány arca rögtön vidámabb lett és sokkal nyugodtabb is egyben.
- Nira-chan, hogy van Rea? - Kérdezte mosolyogva.
Intettem a fejemmel, hogy menjen fel nyugodtam. Ő csak mosolygott, majd arcon csókolta Gajeelt. Futólépésben rohant fel, én meg vissza rogytam a fal mellé.
-Elég nyúzott vagy. - Jegyezte meg a férfi, miközben leült a legalsó lépcsőfokra.
-Fogd be. - Morogtam.
Halkan felnevetett, de nem válaszolt. Gondolatai el-el kalandoztak az emeletre és a múltra, és hiába próbáltam kizárni a tudatom az övéből még is elkaptam egy gondolat foszlányt.
-Igen. - Mondtam ki mielőtt meggondolhattam volna magam.
-Mármint...
-Igen. Ha megkérdeznéd tőle ez lenne a válasz.
-És szerinted egy magamfajta megérdemelné ezt a boldogságot?
Felnevettem, majd mélyen a szemébe néztem.
-Megbántad amit anno tettél. És itt nem csak arra gondolok, amit Levyvel műveltél. Látom rajtad, hogy minden nap bánod, amit másokkal műveltél, de hidd el... Az a gyerek, akinek te leszel az apja büszke lehet rád. Erős vagy és bátor. Megvéded azokat, akik fontosak neked és nem hagyod, hogy a barátaid bármiben is hiányt szenvedjenek. Levy már megbocsájtott neked. Ezt bizonyítja, hogy igenis méltó vagy arra, hogy hátrahagyd a múltat és a jelennek élj.
Gajeel rám nézett, majd csak mosolygott. Fáradtan vissza mosolyogtam rá, majd lassan elnyomott az álom.
Narrátor
Sting idegesen ült az asztalnál. Előtte egy papíron nevek sokasága volt fel írva. Mind a céhe tagjai, akik az elmúlt időkben minden szó nélkül eltűntek. A fiatal férfit az aggasztotta a leginkább, hogy olyan tagok tűntek el, akik nem voltak annyira erősek. Tudta, hogy többségük szeret valamelyik erősebb jellem mellett harcolni, így biztonságban érezi magát és a kudarcokat is elkerülik.
Azonban az eltűntek nem párban mentek a küldetéseikre. Mind egyedül vállalta el a feladatott, mivel viszonylag egyszerűek voltak.
- Azt hiszem elmegyek utánuk. Velem tartasz Lector? - Kérdezte az exeedjét.
A kis kandúr boldogan ugrott, majd követte barátját. A Fiatal férfi felvette a kabátját, majd kilépett a szobából. Késő este lévén senki nem járt a céh folyosóin, így teljesen hangtalanul távozhatott az épületből.
Előkeresett egy térképet, majd megnézte merre ment az utolsó embere. Gyors léptekkel haladt, hiszen minden egyes perc késés talán az emberei életét jelenthette. Nem volt egy ideges típus, de érezte, hogy valami nagyon nincs rendjén.
Egy teljes napig gyalogolt, mikorra megérkezett a címre. Rögtön feltűnt neki, hogy egy elhagyatott házhoz vezettek a léptei. Az épület recsegett ropogott ahogy bement, hogy szétnézzen. Nem igazán tetszett neki amit ott talált.
Mindenhol vér és szakadt ruhadarabok hevertek. Talált néhány törött fegyvert is,de sejtette, hogy azok nem az embereitől származnak. Egy törött kardpengén egy fél madárt vélt felfedezni. Bár a másik fele a penge másik részén volt, így is felismerte a jelképet. A Phonix klán szimbóluma volt. Mérgesen vágta a falhoz a törött fémet, majd kiegyenesedett.
Megfordult, hogy induljon a klánhoz, de ekkor észrevette, hogy nincsenek egyedül a házban. Valaki volt a bejárati ajtóban, és várt.
-Lector. Bármi történjék is az elkövetkező percekben, te csak menj haza és figyelmeztesd a többieket!
-De Sting-kun...
-Lector! Kérlek! Nem akarlak még egyszer elveszíteni.
Az exeed idegesen indult el a ház emelete felé, de ekkor meghallotta a lent zajló eseményeket. Két hatalmas pecsétkő páncélzatú lény jött be a házba és vették körül Stinget. Mivel a kő hatása azonnal mutatkozott, a férfinak semmi esélye nem volt ellenük. A két lény megragadta egy-egy karját, majd térdre kényszerítették. Egy magas és köpcös alak lépett be a szobába és nézett le az erejétől megfosztott sárkányölőre.
-Sting Eucliffe. Milyen megtiszteltetés találkozni egy céh mesterrel. Remélem örülni fogsz a társaiddal való találkozásnak. - Mondta vigyorogva.
- Ki vagy... te?... Mit... tettél velük?
- Oh, a céhtagjaid a bányám rabszolgái. Ők is hozzájárulnak, hogy az én kis testőreimnek mindig szép fényes páncéljuk legyen. Mit szólsz egy csinos kis nyaklánchoz?
Kabátja alól egy vastag pántot vett elő, majd a férfi nyakára tette. Sting felkiáltott fájdalmában, de nem tudott mit csinálni. A következő pillanatban a csuklóin is csattantak a bilincsek.
Az idegen intett a lényeknek, mire az egyik felkapta a vállára a tehetetlen férfit. Lector meghúzódott a csillár mögött, majd miután a hangok elhallgattak, remegő szárnyakkal repült haza felé. Könnyei végig folytak a bundáján, de nem állt meg.
A céhben mindenki idegesen fogadta a hírt. Rögtön elkezdték a kereső csapatokat szervezni, reménykedve, hogy még időben a mesterük nyomára bukkannak.
