Nira besegít

Nira

Honnan a fenéből került elő ez az idióta Forrófejű? Inkább az a kérdés miért csinál úgy, mintha éppen az ő tulajdonát akarnák megbecsteleníteni?
- Te meg ki vagy?-kérdezte a férfi.
-Natsu Dragneel a Fairy Tailből! Engedjétek el!-kiáltotta.

A fejem ráztam, miközben a férfi teljesen a fiú felé fordult. Viszont azt elismerem, hogy jól jött a figyelem elterelés. A következő pillanatban azonban enyhe sokkot kaptam, mikor megláttam, hogy a többiek is itt vannak. Reila úgy szorította a kunaiyát, hogy az ujjai elfehéredtek rajta. Gajeel és Gray egymás mellett álltak, miközben Levy valamit éppen a levegőbe rajzolt.

-Nicsak. Ti lennétek a felmentő sereg?-kérdezte a férfi gúnyosan.

Kihasználtam, hogy a többiek is rá figyelnek, majd felhúztam magam. Fa recsegett, de megtartotta a súlyom, míg lajhár módon felkapaszkodtam. Nehézkesen levettem a kulcsot a lábujjamról, majd kinyitottam a bilincseim.

-Hé!-kiáltottam a férfira, mire felém fordult.

Hagytam, hogy a lábam le csússzon a fáról, így lendületből megrúgtam a fickót, és vagy két méterrel arrább értem földet. A lánc csörögve ért földet, ami a többieket is kiszakította a kábulatból.

-Te kis kurva-sziszegték.

Pillanatok alatt elszabadult a pokol. Reila a semmiből tűnt elő, hogy a hátam védje. Kicsivel arrább Gray és Levy küzdött. Natsu és Gajeel éppen azon volt, hogy hogyan hatástalanítsák az ellenfeleiket.

-Jól sejtem, hogy zsoldos vadászok?-kérdezte a húgom, mire bólintottam.

-Tudom én is utálom őket-mondtam a kimondatlan gondolataira.-Szerinted tudnak jég golyón járni?-kérdeztem nevetve.

Reila elvigyorodott, majd félre ugrott. Én ugyan abba pillanatban a támadója talpa alá apró jégdarabokat dobtam, mire az hanyatt vágódott. Nem vártam meg míg fel áll. Egy tűzből készült kardal mellkason szúrtam, mire felüvöltött.

Maradt még öt. Mivel a húgom mellettem volt, így már az uralmam alá tudtam vonni az erőm. Éppen ezért a védelmi ösztöneim kicsit lassabbak lettek. Csak akkor vettem észre az egyik zsoldos gyilkost, mikor a kutya aki segített kinyitni a bilincseimet ráugrott. Amint szabaddá vált a terep már szúrtam is felé, de a férfi össze roskadt. A háta mögött ott állt Reila remegő ragokkal, és lehunyt szemmel.

-Jól vagy húgi?-kérdeztem, bár tudtam a választ.

Reila kifejezetten utált ölni, de a munkák sajnos megkövetelte ezt. Minek után ketten meghaltak, és így mi kerültünk erőfölénybe az el rablóim maradéka elmenekült. A fiúk csalódottan morgolódtak, mi meg csendesen Levy mögé léptünk.

Levy

Reila és Nira csendesen álltak egymás mellett. A fekete hajú lányon rengeteg ütés, és ostor nyom volt látható. Még is kihúzott derékkal állt a jobb oldalamon. Reila feszes tartása viszont enyhülni látszott. Szóval még is csak vannak érzései. Ez megnyugtató.

A fiatal zsoldos lány megint azzal a "megöllek, ha még egyszer ilyet mondasz" tekintettel nézett rám. Oké megint nem zártam el a gondolataimat.

Nira a vállamra tette a kezét, majd bátorítóan rám mosolygott.

-Most nem mesélem el, de majd ha sikeresen hazaértünk elmondom a zsoldos történetét jó?-kérdezte.

-Te is?-kérdezte elakadó hangon.

-Minden zsoldos-jött a tömör a válasz.

Kicsit ideges lettem, ahogy felfogtam ez mit is jelent. Nira nevetésben tört ki, mire a fiúk is abba hagyták a duzzogást.

-Majd hozzá szoksz... Hé Gajeel!-kiáltására a fiú össze rezzent, majd önkéntelenül, is hátrább lépett egyet.

-Mit csináltam megint?-kérdezte rögtön.

-Kösz, hogy vigyáztál a húgomra, és a hercegnőre-mondta a lány, és kacsintott.

Életem legfontosabb személye zavartan pislogott, de a tartása lazult. Annyira elvoltam foglalva a nézésével, hogy nem vettem észre, ahogy Nira megfogja a kezem, és a fiú felé húz.

-Úgy látom kell nektek a kezdő lökés-mondta, majd minden szó nélkül lehúzta hozzám Gajeel fejét.

Nem tudom melyikőnk jött jobban zavarba a másik ajkának érintésétől, de az tudom, hogy Gajeel néhány pillanat múlva átkarolta a derekam, és teljesen magától csókolt tovább. Halk sóhaj hagyta el a számat, majd átkaroltam a nyakát. Nem tudom mióta álmodtam erről a csókról. Igaz nem úgy, hogy valaki besegít, de nem bántam, hogy így történt. Pont így volt tökéletes.

Gajeel

Felemeltem Levyt, hogy ne keljen annyira lehajolnom, neki meg ne keljen ágaskodnia. Apró kezét a nyakamra tette, miközben átadta magát a vágynak, hogy közelebb legyen hozzám.

Tudtam, hogy én is elpirultam, de az ő arca se volt különb.

Kihívás

Levy

Napok teltek elé, de szinte úgy éreztem magam mintha már évek óta mennénk. A fehér sas vezetett minket, de fogalmunk sem volt, hogy hova. Egyedüli vigaszom az, volt, hogy Gajeel a nap minden percében velem volt. Igyekeztem a gondolataim elzárni, mivel nem tudhattam, hogy Reila mikor lát beléjük. 

Senkihez nem szólt, csak mikor megálltunk pihenni, akkor is csak annyit mondott, hogy megállunk. Komolyan az volt az érzésem, hogy neki tényleg nincs érzése. 

Mikor megálltunk, ő felment az egyik fára. Mindig a lomb takarásában maradt, így mi nem láthattuk. Gray hiába próbálta lehívni, szinte észre se vett minket. Sajnáltam a fiút. Látszott rajta, hogy beleszeretett a lányba, de az, mint a jégtömb, melyet a fiú varázsolt elő olvaszthatatlan volt. Egy élő jégtömb volt a lány, amit valószínűleg, csak a nővére tudott megolvasztani. 

- Á, én ezt nem bírom tovább! – Mondta Natsu és hátra dobta magát. 

- Mi van már megint? – Kérdezett rá Gray mérgesen. 

- Rájöttem, hogy hiányzik... 

- Ki? – Kérdeztem, mikor nem folytatta tovább. 

- Nira. – Mondta halkan. 

Ahogy rá néztem, csak akkor fogtam fel, hogy bizony Natsu is őrlődik magába. Fel se tűnt, hogy mennyire csendes. Mikor szakított Lucyval akkor se volt ilyen, de most. Mintha kicserélték volna őket. 

A két zsoldos lány olyan hatást váltott ki a két fafejű bolondból, hogy azon teljesen lesokkoltam. Natsu kétségbe esett, Gray meg olyan elszánt, hogy azt még Juvia is megirigyelhette volna. Soha nem gondoltam volna, hogy pont ők kerülnek szerelmi válságba. Juviától és Lucytól hamarabb vártam ilyen reakciót egy visszautasítás után. 

Reila váratlanul leugrott a fáról, majd kihúzta magát. A fehér sas éppen akkor szállt le egy fatuskóra. Mind várakozás teljesen néztünk a lányra. Mielőtt megszólalhatott volna, hangos farkasüvöltés törte meg az éjjel csendjét. 

Mind egyszerre pattantunk fel. A következő pillanatban a lány elindult az erdőbe, a hang irányába. Lassan követtük. A három fiú közre fogott. Hamarosan egy tisztás szélére értünk, ahol lekuporodtunk. A bokrok, és Gajeel karja alatt kinézve azonban szörnyű látvány fogadott.

Reila 

A kis tisztáson öt férfi ült a tűz körül. Egy hatodik, éppen felemelte a kezében lévő ostort, majd keményen lecsapott a csuklóinál felfüggesztett nővéremre. Nira megint felüvöltött fájdalmában. 

- Miért nem mondod el? – Kérdezte a férfi. Nővérem felemelte a fejét, majd vért köpött a férfi képébe. Az idegen letörölte a vért az arcáról, majd gyomron vágta Nirát. A szívem ezerrel kezdett verni. Izmaim megfeszültek, hogy kiugorjak, de ekkor Gray elkapta a kezem. 

- Várj! Nézd a tűz mellett lévő kutyát. – Mondta. Oda kaptam a fejem. A kutya, éppen akkor emelte el az egyik férfi kulcs csomóját, majd visszasomfordált a nővérem mögé. Nira szemlátomást tudott a kutya tevékenykedéséről, mert óvatosan felemelte a lábát, mire az állat a lábujjára rakta a kulcsot. 

- Mit szólnátok, ha megleckéztetném a lánykát? – Kérdezte a férfi, miközben végig mérte a nővérem szakadt ruházatát. 

- Zsoldos. Ki vannak képezve. Akkor se fog beszélni, ha megerőszakolod. – Mondta egyik társa. 

- Azért az élvezet megéri. – Mondta, majd lerántotta nővéremről a szakadt dzsekijét. Összerezzentem, de nem én voltam, aki először lendült támadásba. Natsu kiugrott a bokor mögül, majd meg állt a tűztől nem messze. 

- Előtte engem kell legyőznöd! 

A küldetés nem állhat meg, csak kibővül

Levy 

Reila nem szólt semmit, de még is tudtuk mikor kell tovább mennünk. A barlangot elhagyva, folyamatosan figyelt és az erdőt kémlelte. Elég volt csak egy pillantást vetnie felém, és Gajeel már is szorosan megfogta a kezem. A fiú közelsége kicsit megnyugtatott, de nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy a csapatom vidámságáért felelős személy nincs közöttünk. 

Ahogy elnéztem a Reilát, azon gondolkodtam, hogy vajon van – e benne valami érzelem. Nem mutatta ki, hogy aggódna a nővérért. Váratlanul a lány felém nézett. Tekintetet vad tűzben égett, ami már csak azért is ijesztő volt, mert a kék szempár így lilás árnyalatot öltött. 

- „Mind azt hiszitek, hogy nincsenek érzéseim, de igen is vannak! Aggódom a nővérem miatt, de nekem, most téged kell védenem! Egy zsoldosnak szinte mindig félre kell tennie az érzéseit! Mielőtt te is elítélnél, gondold végig, hogy igen is van érzésem, még ha csak a nővérem ismeri őket!" – Megdöbbenve néztem felé.  – „Tudom mire gondolsz. Igen olvasok a gondolataidban, ha úgy akarom. Ez minden zsoldos képessége. Nem kellene meglepődnöd hercegnőm." – Mondta a lány, ismételten a gondolataimban.   

- Minden rendben Levy? – Kérdezte Gajeel.  

Felnéztem rá, majd bólintottam. Reila képessége megdöbbentett, de megpróbáltam szó nélkül hagyni. Jól is tettem. A lány tekintete mindent elárult azzal kapcsolatban, hogy érdemes – e elmondanom bárkinek is. 

Úgy délfelé járhatott, mikor Reila megtorpant. Az eget kémlelte, majd kinyújtotta a karját. Hatalmas fehér sas szállt le a karjára. A lány valami érthetetlen nyelven beszélt az állathoz, mire az kitárta szárnyait. 

- Ivan, majd vezet minket a biztos utakon. – Mondta. A sas felrepült a magasba, mi meg elindultunk utána. Kihalt tájakon haladtunk, de néhány hely nagyon ismerős volt. Reila biztos léptekkel haladt az egyenetlen talajon. Gajeel egy idő után megunta, hogy lemaradok az apró termetem miatt, így a hátára vett, és úgy haladt a zsoldos lány nyomában. 

Meglepő módon Reila egész jól viselte, hogy a vas sárkányölő a közelében van. Igaz, Gajeel mindent elkövetett, hogy megkapja a bizalmukat. Ezek szerint a legjobb úton akkor járt, ha engem védett. Igazából örültem is neki, hogy oda figyel rám. Nem tagadhattam, hogy nagyon szeretem. 

- „Ő is szeret téged. Ezért hagyjuk, hogy a csapatodban legyen.”  - Reila szavai visszhangzottak a fejemben, és csak nagyon lassan értettem meg a lényegét. Gajeel szeret engem? – „Tényleg tudni akarod a választ?” –  Igen. Ez egyértelmű. – „Megnyugtat, ha azt mondom, minden gondolatát az tölti ki, hogy melletted legyen? Még álmában is téged ölel magához.” 

Reila szavai visszhangoztak a fejemben. Önkéntelenül is közelebb húzódtam Gajeelhez, majd a nyakába csókoltam.  A fiú megborzongott, és megbotlott, de nem adta jelét, hogy meg akarna állni. Az arcára nézve azonban megláttam egy aprócska pírt. 

Mikor visszanéztem Reilara eszembe ötlött valami.  

- Rea, ti az én kérésem és parancsom teljesítitek, miközben engem védtek igaz? – Kérdeztem hangosan. A lány bólintott, majd felénk fordult. – Oké, akkor azt mondom, keressük meg a nővéred, majd utána folytassuk a küldetést. 

- Mi? – Kérdezte a lány.  

- Megkeressük Nirát. Nélküle nem teljes a csapat! – Egy pillanatra hála villant fel a szemébe, majd megint az ég felé fordult. A sas leszállt a kezére. Reila megint mondott neki valamit, mire az felrepült. Vajon, hogyan kommunikál vele? 

- „A nővérem biztos szívesen elmondja neked, de én nem fogom.” – Rendben, ezt még szokni kell.  

Talált süllyedt

Reila 

Tudtam, hogy a nővérem elkapták. A kettőnk közötti kapcsolat csak akkor szakadhat meg, ha lezárjuk egymás elől az elménk. Még akkor egyeztünk meg, hogy lezárjuk egymás elől az elménket, ha bajban vagyunk, mikor a nagybátyánk is meghalt. Ez volt a jel, hogy a másik komoly gondban van. Remegés futott végig rajtam, ha arra gondoltam, hogy Nirát is elveszíthetem. Kinéztem a barlangszáján, hogy ellenőrizzem, nem találták meg a rejtekhelyünket. A hátam mögött Gajeel éppen mondott valamit Levynek. 

Szinte érezhető volt a hercegnő feszültsége, félelme. Kihúztam magam, hogy lássa készen vagyok meghalni érte. Tudtam, tartásom keménységet, elhatározást mutat. Senki nem látta azonban, hogy belül mi zajlik le bennem. 

Kétségbeestem, bár küzdöttem ellene. Nira maradt már csak nekem. Ha őt elveszítem, én belehalok a fájdalomba. Öt éves voltam, mikor a szüleink és nagyon sok zsoldos társunk meghalt. Nira éppen betöltötte a tízet így friss tanoncként már részt kellet venni a küldetésben. Bár nem láttam rajta, még is tudtam, hogy megviselte az egész. Ő erős maradt, és kitartott mellettem. Nagybátyánk kemény edzéseit nem éltem volna túl, ha ő nincs velem. Mindig óvott, de ugyan akkor hagyta, hogy csináljam a magam dolgát. Sokáig fel sem fogtam, hogy miért nem kaptam ki, ha hülyeséget, vagy meggondolatlanságot csináltam. Csak később jöttem rá, hogy szinte mindig ő vitte el a balhékat helyettem. 

Egy évvel a szüleink halála után a többi zsoldost, köztük a nagybátyánkat is megölték. Ketten maradtunk. Én, mint kis tanonc ő, meg mint alig felavatott. Ő folytatta a kiképzésem, de mind emelet megmaradt a nővéremnek, és a legjobb barátomnak. Ha féltem, vagy rossz kedvem volt, mindig átváltozott macskává, hogy vigasztaljon. Soha nem mondta, hogy mennyire elfáradna az én óvásomban, és a rengeteg munkában, amit magára vállalt. 

Valaki a vállamra tett egy inget, és kis híján leszúrtam Grayt, ahogy lendületből felé fordultam. 

- Mit akarsz? – Kérdeztem ellenségesen. 

- Csak melléd ülni... Nem kéne egyedül lenned. – Mondta a fiú. 

- Nem kell a társaságod. – Mondtam, majd visszafordultam a barlang bejárata felé. Levettem az ingét a vállamról, majd hozzávágtam. – Inkább öltözz fel! 

- Tudod szerintem nem kéne megjátszanod magad... – Felvontam a szemöldököm, de nem mondtam semmit. – Látszik rajtad, hogy ideges vagy... A szokásnál sokkal jobban. 

- Valóban? – Kérdeztem vissza mérgesen.  

- Igen... Kemény kőszikla mögé rejtőzöl, de ha a nővéreddel vagy az álarcod lehullik rólad. Látszik, hogy szíved szerint visszamennél hozzá, de nem teszed. Miért nem mutatod ki az érzéseid? – Kérdezte.  

- Mert senkinek nincs köze hozzá! 

- Ezt mondogathatod magadnak! Csak azt éred el vele, hogy nem lesznek barátaid! – Mondta idegesen. Barátok? Csak a nővéremben bízhattam. Nem kellettek nekem barátok. Felálltam, majd a barlang bejáratán át kinéztem. Kint megint sötétség volt. Tudtam, még néhány napig maradhatunk csak itt. Vajon Nira tud annyi időt nyerni nekünk, amíg elérjük a célunk? 

A hideg futkosott a hátamon. 

- Reila, te remegsz... Gyere, ülj a tűz köré. – Mondta Gray. 

- Mi lenne, ha visszamennél a drága Juviádhoz? Ő legalább értékeli az igyekezeted. 

- Ő legalább az érzelmeit nem rejti véka alá. – Jegyezte meg csalódottan a fiú.  

Rémes Küldetés 2/2

Hangos csattanás szelte ketté az erdő csendjét. Rémültem kaptam fel a fejem Gajeel mellkasáról, és néztem szét. Reila éppen akkor viharzott be az erdőben, nyomában egy hatalmas farkassal, aki még megvetően visszanézett Grayre. A fiú döbbenten fogta az arcát. Keze alatt a halovány tábortűz fénye pirosodó foltot rajzolt ki. 

- Mi történt? – Kérdeztem kábultan. 

- Ice Boy felbosszantotta az ifjú zsoldos lányt. Szép kis nyoma fog maradni. – Jegyezte meg Gajeel. 

- Jó erőset üt... Te meg ne hívj Ice Boynak. Még mindig rémálmaim vannak Sugar Boy  homár közeledésétől. 

- Miért nem érted meg, hogy Reila nem Juvia? Nem tűnik fel, hogy nem szerelmes beléd? – Kérdeztem, közben visszahajtottam a fejem Gajell mellkasára. 

Egész úton ez ment. Natsu és Gray a fejükbe vették, hogy meghódítják a zsoldos lányokat. A gond csak ott volt, hogy se Rei se Nira nem akart igazán megismerkedni velük. Az egyetlen jó az volt, hogy a két lányt annyira lefoglalták, hogy így az út nagy részében kézen fogva mehettünk Gajellel. Mikor leszállt az este a vassárkány ölő mellém ült le. Azt nem tudom mikor aludtam el, de az biztos, hogy egy pillanatra felriadtam, mikor átkarolt. Most is finoman körözni kezdett a hátamon az ujjaival. Kellemes érzés volt. Közelsége szép lassan visszaringatott az álmomba... 

Hangos vonyítás szelte át az éjszakát. Mindenki az erdőt kezdte el figyelni. Gajeel és Natsu a fülüket hegyezték, és a levegőbe szimatoltak. Kihúztam magam és Grayre néztem. Reila rontott ki a fák közül. Arcán csúnya, frissen szerzett seb volt. 

- Oltsátok el a tüzet! – Mondta, majd megragadta a karom és felrángatott. Natsu elnyelte a tüzet. Ha a Reila nem fogja a kezem, nem látom merre van. Valami surrant, majd egy fényesen ragyogó penge jelent meg kicsivel mellettem. Kellett egy kis idő, míg rá jöttem, hogy Reila törje ragyog. A farkas üvöltés megint felharsant, mire a lány minden szó nélkül vonszolni kezdett maga után. Hallottam, ahogy a fiúk egy másodperc múlva utánunk erednek. Ágak csapódtak az arcomba, de Reila nem lassított. Az erdő fái recsegtek mögöttünk, és ahogy hátra fordultam láttam, ahogy néhány kidől mögöttünk, néhány pedig meghajlik, mintha védenének minket. 

Nira 

Az erdő elbűvölése nagyon sok erőm kivette. Lerogytam a földre, majd visszavettem emberi alakom. Igaz füleim és a farkam megmaradt. Ez is azt bizonyította, hogy kezdek kimerülni. 

Hallottam ellenfeleim lépteit, de látni nem láttam őket. Valami olyan bűbájt alkalmaztak, amit a kifinomult zsoldos érzékeim nem vettek észre. Valaki a hátam mögül akart megtámadni. Ilyenkor hálás voltam, hogy Reila megkínzása óta nem voltam teljesen ura az erőmnek, mert most is magától emelkedett fel egy jég fal a hátam mögé. Tisztában voltam vele, hogy aki neki csapódott annak a vérébe jég került. Ösztöneim túl lassan reagáltak a veszélyre. Már tudtam, hogy kikkel állok szembe, de már késő volt. Egyedül voltam a zsoldos gyilkosokkal, ők meg legalább öten leselkedtek rám. 

Minden oldalról támadtak. Az elemek ugyan segítetek, de egy idő után annyira lelassultam, hogy moccanni se bírtam. Tudtam, hogy ha ezt túlélem, jobban kell edzenem, hogy megint tudjam kezelni az erőm. A zsoldosok alapvető életfeltétele, hogy bírjanak a saját mágiájukkal, mert különben kifáradnak. 

Ezt ők is tudták. Mihelyst látták, hogy tehetetlen vagyok, még nagyobb erővel vetették rám magukat. A ruhám elszakadt, több helyen vérzettem, az arcom egyik fele feldagadt, és legalább két zöld foltot beszereztem. Tudtam. Ők csak játék katonák voltak, nem szabad akarattal rendelkező személyek. Ha így lett volna, nem játszadoznak, hanem megölnek. Még az is jobb lett volna, mint hagyni, hogy ájulásig verjenek. 

Egyikőjük egy vastag fának csapott. Kimerülten néztem fel rá. Utáltam, hogy ilyen szánalmasan nézek ki, de a kimerültség erősebb volt nálam. Még láttam a feketén izzó démoni szemeket, majd kiütöttek. Utolsó gondolatomként az villant fel bennem, hogy sikerült elég időt nyernem a többieknek, hogy elmeneküljenek. 

 

Rémes küldetés 1/2

Idegesített, hogy a két lány mindig a sarkamban volt, de nem hibázhattam őket. Csak azt tették, amire felesküdtek. Az zavart igazából, hogy Gajeel végig a hátam mögött maradt, és csak, ha Nira elment kicsit távolabb, akkor merészkedett közelebb. 

- Komolyan, Dragneel nem veszi észre, hogy a macskája a lánnyal akar beszélni? – Kérdezte Gajeel. 

 A céhben ültünk egymás mellett. Reila a másik oldalamon ült. Gajell a pad alatt a kezem szorongatta, és a combját az enyémhez nyomta. Nira felé néztem, aki a céhben rohangált. Karján Happy vidáman magyarázott, bár időnként hátra szólt Natsunak aki a lányt kergette. Már nem tudom mióta ment ez a huzavona, de nem is érdeket. Nira elindult felénk, és végre Natsu is úgy tűnt feladja a macskája visszaszerzéséért tett kísérleteit. Happy átnézett Nira válla felett, majd súgott neki valamit. 

- Higgadj már le, te bolond sárkány! – kiáltotta a lány. 

Hirtelen megfordult, majd egy apró kört tett a csuklójával. Natsu fölött hófelhő jelent meg, majd havazni kezdett a fiú felett. Nira kihúzta magát, majd faképnél hagyta a háborgó fiút. 

- Ez kellet már. – Mondta Reila. 

Nővére felült az asztalra, majd az öklüket finoman összekoccintották. Az ilyen apró mozdulatokból láttam, hogy igazán összetartozó testvérek. A két lány annyira különbözött, még is voltak apró pillanatok, mikor a látszat mögé láthatott bárki. Azt a rövid ismeretség alatt kiderítettem, hogy mindketten szeretnek olvasni (ritka pillanatok, mikor Nira is komoly), és az állatokért is ugyan úgy rajongtak. Most is mind ketten kényeztették a macskákat. Reila Lilyt simogatta, Nira meg Happyt. 

- Dark Angels! Feladatotok van! – Kiáltotta a mester váratlanul. Az utóbbi időben nagyon rá kapott a csapatunk feladati listájára. Nira és Reila rögtön felpattant. Azért megvárták míg Gajeel és én is felállunk. Szinte rögtön közre fogtak, bár Nira kivételesen kicsit lejjebb maradt, így Gajeel kénytelen volt előrébb jönni. Nem bántam, mer így közelebb volt hozzám. A mester a kezembe nyomott egy papírt. A gyomrom görcsbe rándult, mikor megláttam, hogy hova kell mennünk. 

- Ugye, csak vicc? – Kérdeztem kiszáradt torokkal. 

- Sajnos nem. Nálad jobban csak a két lány ismerheti azt a területet. Fel kell szabadítanotok az ott élő gonosztól. Ha sikerrel jártok, mind S-osztályúak lesztek. Ha nem sikerül, akkor is gyertek vissza, csak akkor mást küldök oda. 

- Mi ez a hely? – Kérdezte Gajeel. 

- A szülőföldem. – Mondtam halkan. Nira és Reila kihúzta magát. Rögtön tudtam, hogy komolyabban figyelnek az elhangzottakra. Ami nekem csak a szülőföldet jelentette, nekik a kiképzésük, és az életük. Ha én elbuknék, nekik kéne meghalni. – Elvállaljuk. – Mondtam végül. 

- Rendben... Jaj, majd elfelejtettem. Még két személyt mellétek rendeltem. Gray és Natsu. 

Nira felnyögött, Reila meg, visszafojtott egy flegma mosolyt. Jól kezdődik a küldetésünk.