Odakint tombolt a vihar. Bár bent viszonylag kellemes idő volt ,a levegő megtelt feszültséggel. Összekuporodva ültem Reila szobájában a fotelban miközben a lányt és annak anyját figyeltem. Nanami próbálta megnyugtatni kisebbik lányát, de nem sikerült.
Reila szabályosan rettegett. Nem csak a vihar miatt, hanem amiatt is, hogy nem volt vele a nővére. Az idősebb zsoldos lány reggel magával vitte Lilyt és Heartet, majd elindult zsoldos vadász mentesíteni s környéket. Ő csak szimplán vadászatnak hívta, de mind tudtuk, hogy valójában mészárolni ment. A húga és annak gyermeke érdekében járőröztek naphosszat az apjukkal, azonban eddig nem sok sikerrel jártak.
-Szikra nyugodj meg! Ez csak egy kis vihar...
-Jaj fogja már be! Nem látja, hogy mennyire retteg? Mindenki mástól fél. Ezzel nem segít neki-csattantam fel.
A nő meglepetten nézett rám, de nem mert szólni. Pocsékul éreztem magam amiért vissza éltem azzal, hogy ki vagyok. Egykori védencük lányaként megvolt a jogom, hogy felcsattanjak, és ne szóljon vissza.
-Nee-chan!-nyögte fel.
Szinte rögtön hallottam, hogy odalent nyílik az ajtó, és valaki belép rajta. Néhány perccel később Erza és Wendy jelent meg az ajtóban. A fiatal sárkányölő lány aggódva nézett Reilára. Orvosi képességeinek köszönhetően olyasmit is látott, amit mi nem.
-Szükségem lenne jó sok meleg vízre és törülközőre Valamint szólni kellene Kinana-channak. Őrá is szükségem lehet-mondta, majd levette nedves kabátját.
Reila arcát a rettegés mellett fájdalom is ellepte. Wendy hamar felismerte, hogy amit lát az nem csak a viharnak szól.
-Tudok segíteni?-kérdeztem aggódva.
Nanami gyengéden lánya hasára fektette a kezét, mire az össze rezzent. A nő váratlanul az ablak felé nézett, majd felmordult.
-Pont most? Tartok tőle odakint kell a segítségetek-mondta és Erzára meg rám nézett.
A lány nem szólt, csak intett a fejével, hogy kövessem. Nira szobájából tökéletes belátás nyílt a környékre. Erzával egyszerre szisszentünk fel, ahogy megláttuk mi van odakint.
-Itt ma vér fog folyni-jegyezte meg a lány idegesen.
Nira
Rohamtempóban száguldottunk vissza a város felé. Bár a vihar már messze járt még néhányszor villámlott. Ilyenkor apa bundája mindig feketén izzott fel, ahogy az enyém is. Mancsom alatt sár fröccsent szét, de nem érdekelt.
Éreztem, hogy Rea szenved. Szinte biztos voltam benne, hogy beindult nála a szülés. Azonban ami jobban aggasztott az volt, hogy a közelben mennyi zsoldos vadász elnyomott energiáját lehetett érezni. Gondolataikat ugyan elrejtették, de az ártó, gyilkos szándék ott maradt a közelükben.
Szinte orra buktam, ahogy lefékeztem a házunktól tíz méterre. Előttünk közel kétszáz zsoldos vadász sorakozott. Bár a többségük a házunkat figyelte, volt aki vigyorogva mért végig. Apa gondolatban elkáromkodta magát, majd visszaalakult emberi alakjába.
-Mit akartok itt?-kérdezte.
Csak a szemem forgattam, miközben én is vissza változtam. A vadászok szinte rögtön felismertek. Sorra mutattak rám, vagy súgtak össze.
-Mit akartok itt?-kérdezte apa megint.
Felemelte a hangját, mintha a zsoldos vadászok is a klánja rosszalkodó tagjai lennének. Hitetlenkedve néztem rá, és nem lepődtem meg azon, hogy a vadászok csak röhögnek rajta.
-Ugye nem gondoltad komolyan ezt a kérdést? Nekem elég egyértelmű miért jött több mint kétszáz vadász-morogtam a fogaim között.
-A lányodnak több esze van. Nagyon jó klánvezér válhatott volna belőle, de ma végleg eltöröljük a Dimond klán utolsó élő tagjait is a földfelszínéről!
-Kérem nem lehetne megbeszélni ezt nyugodt körülmények között?-próbálkozott apa, mire döbbenten néztem a hátát.
Nem sok emlékem volt a szüleimről, de arra emlékeztem, hogy ha konfliktus akadt a klánba apa, mindig békítően szólt mindenkihez. Azonban ő olyan világban volt klánvezért, amikor még szavakkal meglehetett győzni az ellenfeleket. Azóta eltelt tizenöt év, és a világ kifordult magából.
-Széplelkű zsoldos vagy, de hasztalan. Nem csevegni jöttünk hanem megölni titeket-mondta a férfi vidáman.
-Kérem, ne...
Minden teketória nélkül rántottam ki a kardom, majd mielőtt a férfi reagálhatott volna, a mellkasába mélyesztettem a pengét. Hangos szörcsögő hangot adott ki, ahogy átszúrtam a tüdejét. Vére a sáros földre hullottam, majd mikor kirántottam a kardot sugárban folyni kezdett belőle. Átnéztem a vállam felett, és apán döbbent tekintetébe néztem.
-Ideje, hogy felfogd! Nem vagy már zsoldos vezető, és ha nem akarsz meghalni harcolnod kell!-mondtam jeges nyugalommal.
Éreztem, hogy jobban meglepődik azon milyen fagyos nyugalommal végeztem a férfival, mint a kijelentésemen. Gondolatok cikáztak a fejében, de nem foglalkoztam zavarodottságával. Vissza fordultam a vadászok felé, majd hagytam, hogy a kezdődő csata heve magával ragadva, felpörgessen.
A következő villámsorán kardom pengéje, kéken és vörösen villant, ahogy lecsaptam a következő vadászra.
Hangos kiáltás harsant, mire húsz vadász indult felém. Azonban már nem számított, mit akarnak tenni. Csak az érdekelt, hogy átverekedjem magam közöttük, és a ház elé állva elálljam az útjukat. Azonban az oda vezető út és köztem előtte rengeteg vadász állt.
Levy
Kint az udvaron első dolgom az volt, hogy a tőlem telhető legerősebb pajzsokkal vegyem körül a házat. A szavakat úgy formáltam, hogy a zsoldos vadászok saját erejükbe botoljanak amint, neki rontanak a falaknak.
Erza szinte rögtön egy erős fegyverzettel látta el magát, közben idegesen felmérte a zsoldos vadászok erőviszonyait. Legalább kétszázan voltak, és mind a házat méregette. Vártak. Nem tudtam mire, de vártak.
-Úgy látom Nira is itt van-mondta a lány, és a háztól húsz méterre lévő felfordulás irányába mutatott. A vadászok ott egy kisebb csoportra bomlottak fel, miközben közöttük kéken villogófém jelent meg néha.
-Ez biztosan Nira-chan. Csak neki van ilyen hideg kék pengéje. Utat kéne neki nyitni-jegyeztem meg, csak úgy magamnak, de Erza komolyan gondolta.
Átváltott a Mennyei páncélzatára, majd pengéivel megsorozta a zsoldos vadászokat. Nira és az apja kihasználta az alkalmat, és elkerülve a pengéket, hozzánk rohantak.
-Jól vagytok?-kérdezte a lány.
-Köszi a segítséget. Voltam már jobban is. Négyen vagyunk közel kettőszáz ellen. Hiába győztünk már le legalább negyvenet, még mindig sokan vannak.
-Nem áll jól a szénánk...
-Mit hallok? A nagy Erza Scarlet megijedt egy kis túlerővel szemben?-kérdezte Nira nevetve.
-Ennyivel még nem volt dolgunk...
-Ugyan Erza. Voltunk már ennél kacifántosabb helyzetben is-kuncogtam, mire szemlátomást kicsit felengedett.
-Nem akarok pesszimista lenni, de hogyan akartok kikerülni ebből a helyzetből?
-Nem ismered te a Fairy Tailt. Hime megkérhetnélek.
Nira felém nyújtotta a kardja pengéjét, mire ráírtam az első kifejezést ami eszembe jutott. "Fire Lightning"
-Találó!-nevetett Nira.
-Nem jutott más eszembe-mondta.
Felnéztem az arcára és hátra hőköltem. Láttam már korábban is a zsoldos jelek okozta változást, de ez most már volt. Szeme vörösen izott, miközben pupilláján keresztűn futott egy fekete csík, mintha csak az állandó jele részévé vált volna. A két rombusz azonban átalakult.
Végig a járomcsontján futott végig, majd a szeme sarkánál lefelé fordulva hurkot formáltak, majd hátra indultak a füle felé. Úgy nézett ki mint egy sárkány kinek bajsza van. Ekkor tudatosult bennem igazán, hogy a lányban ott csörgedezik a sárkányvér.
-Végtére is Sárkánymester vagyok-mondta fanyar mosoly közepette.
-Nem baj az. Viszont Nira jó lenne ha nem égetnél meg.
Ránéztem Erzára, hogy mire gondol. A háta mögött különleges vörös örvény kavargott. Ahogy követtem az áramlását, rá kellett döbbennem, hogy Nira lelki kivetülése az ami körbe ölel minket. Ilyesztő és egyben szép látvány volt, de a zsoldos vadászokat nem ijesztette meg. Valószínűleg csak szimpla mágiának tekintették , és nem mérték fel eléggé a helyzetüket.
Azonban bármennyire is tudtam, hogy a két lány akinek az oldalán harcolni fogok nagyon erős, kicsit aggódtam. Tényleg nem néztünk szembe még ekkora túlerővel. Általában az ilyen helyzetekben a sárkányölők voltak a céh élén, de ez mos lehetetten volt.
Natsu Lucy halála óta folyamatosan küldetésen volt, Wendy meg Rea mellett segített. Tudtam nagyobb lenne az önbizalmam, ha Gajeel velem lenne, de nem volt. Ahogy a férjemre gondoltam, ismeretlen harag öntött el.
A zsoldos vadászok vették el tőlem, és most a barátaimat fenyegették. Ráadásul annyira gyávák voltak, hogy több százan jöttek , hogy megöljenek négy zsoldost.
-A mi hercegnőnk kissé felpaprikázódott?-kérdezte Nira nevetve.
-Az nem kifejezés...
-Ne felejtsd el! Te fürgébb és kisebb vagy!-mondta, majd előre ugrott.
Kardja nemcsak megvágta a vadászokat, hanem jó nagy adag sokkolást is véghez vitt. A statikus energia Nira háromméteres körzetében szabályosan kisütötte a vadászokat,plusz két méterre meg megégette őket.
Erza rám nézett, majd magasba emelte a kezét. Felismertem mit mutat az ujjaival,mielőtt belevágott volna a harcba. Mellettem Nira apja persze nem tudta mit jelent a jel, amire rá is kérdezett.
-Azt jelenti bárhol is vagy mindig látlak. A céhünk köszönésének is fellehet fogni.
Nira
Imádtam harcolni. Nem tudom mikor alakult ki,hogy nem pusztán kötelességből harcoltam hanem élvezetből, de már nem zavart. Mikor azt hittük teljesen árvák vagyunk csak az életben maradás járt az eszünkben.
Nem volt hol aludni, nem volt mit enni, és legfőképpen nem volt aki megvédjen minket. Évekig barangoltunk az erdőben, és gyakran előfordult, hogy egy nagyobbnak ígérkező csata közelében táboroztunk, abban reménykedve, hogy felfogadnak minket. Azonban, mert még gyerekek voltunk nem foglalkozott velünk senki.
Igen Reával megtanultunk életben maradni, olyan körülmények között is ami, még sok zsoldosnak is feladta volna a leckét. Életben maradtunk, még akkor is amikor a Phantom Lord ellopta a húgom erejét. Most amikor végre volt hol aludnunk, volt mit enni és igen, voltak akikre számíthattunk nem akartam meghalni. Minden egyes csapásomba bezsúfoltam a haragom, és az elszántságom. A lelki kivetülésem velem mozgott, tarolva azokat akik megpróbáltak a ház közelébe menni.
Tompán érzékeltem, hogy Levy felkiált a közelemben, mire automatikusan felé fordultam. A lány éppen elgördült a felé tartó hatalmas szabja útja elől, majd feltérdelt. Nem tudom, honnan vett olyan mozdulatokat amiket csak a zsoldos kiképzésen használunk, de örültem neki, hogy alkalmazza őket. A férfi akivel harcolt megint lecsapott rá, de ő félre ugrott. Hiába volt fürge egy kiálló ágban megbotlott, és hasra vágódott. Nem voltam elég közel hozzá, hogy oda érjek. A férfi felröhögött, majd lecsapott.
Fény csikordult fémen, majd hatalmas mágia szabadult fel. A zsoldos vadász ketté hasadt a hatalmas energiától, majd két oldalra dőlt. Levy előtt egy magas férfi állt. Fekete haja éppen csak kilátszott a köpenye alól, de ahogy felém fordult és találkozott a tekintetünk felismertem.
Az emlékek késként hasítottak belém. Nem volt még öt hónapja, hogy ugyan ez a férfi szabályosan leégette a csontomról a bőrt, és aki péppé vert. Már akkor tudtam, hogy zsoldos,de most jobban tudatosult bennem. Pár másodpercig rám nézett, majd elhajította a kezében lévő tört. A penge elszáguldott a fejem mellett, majd bele állt a hátam mögött álló férfi nyakába.
Döbbenten fordultam vissza, az ismeretlen férfi felé.
"Nem volt a legjobb első találkozás, de akkor nem állt szándékomban megölni téged."-hallottam a gondolataimban.
Ezzel egyet értettem, hiszen akkor elég lett volna megölnie Reát, de ehelyett csak engem kínzott meg, hogy aztán a húgomnak sok energiáját keljen felhasználnia a megmentésemre. Nem kérdeztem többet, csak tovább kaszaboltam a vadászokat. Éreztem Levy gondolatait, amikor a férfi talpra segítette. Meglepődött, de nem tudott szóhoz jutni.
Valahol legbelül tudtam, hogy a férfi nem akar bajt, hiszen csendesen figyelt az elmúlt időben. Ott volt Lucy temetésénél is, és bár senki más nem vette észre tiszteletét fejezte ki a lány iránt. Megjelenése össze kavarta a vadászokat.
Volt akit annyira meglepődött, hogy a jó felépített védelmét elveszítette. Ezeket az embereket kerestem meg, és biztattam apámat is, hogy kiket keressen. Ha a gyenge láncszemeket ki tudtuk dobni a teljes védelmi blokkjukat semmisítettük meg.
Azonban még így is sokan voltak. Éreztem, ahogy a Levy által felrajzolt szavak lassan erejüket veszítik a kardomon. A villámok ereje már nem volt olyan intenzív, mint előtte. És bár menet közben kisütött a nap nem volt olyan ereje, hogy azt fel tudjam használni.
Kiterjesztettem a gondolataimat, bár tudtam, hogy Wendyn kívül egyik sárkány ölő se fogja érzékelni, a vészhelyzetre felhívó jeleket. Fent a húgom szobájában a kislány megkérdezte ugyan, hogy kijön-e, de határozottan nem engedtem. Neki a húgom mellett kellett segítenie. Legnagyobb döbbenetemre, és örömömre azonban kaptam egy másfajta vissza jelzést is.
Vigyorogva félrehajoltam, mire egy több tonnás vastömb száguldott el mellettem. Ez volt az a pont, ahol tudtam. Ma egy zsoldos vadász se fog innen hazatérni.
Levy
Az ismeretlen férfi végig a közelemben maradt,miközben harcoltunk. Szinte mindig tudta, hogy mi lesz a következő lépésem, és a saját mágiájával felerősítve meglépte ugyan azt. Szokatlan volt ennyire összhangban lenni egy vadidegennel.
-Nekem nem vagy teljesen idegen Mcgarden hercegnő -mondta.
Kizökkentett a harc okozta ritmusból, de ő csak nevetett. Ugyan azzal a hévvel harcolt mint Nira, de ugyan akkor valamiért a mozgása még is Reára emlékeztetett. Nem tudtam kizárni a fejemből a tudatott, hogy ő ismer valahonnan.
Váratlanul kihúzta magát, majd Nira felé fordult. Követtem a tekintetét, és kővé fagytam. A lány nevetve kaszabolta a vadászokat, miközben körülötte sorra bukkantak elő a földből a vaskarók. Eleinte azt hittem Nira egyik mágiája okozza ezt, aztán megláttam a mindössze húsz méterre tőle álló Gajeelt.
Horzsolások és zúzódások borították a testét, a felsője nem volt rajta, de ő volt az. Teljes lényében Gajeel volt az.
Oda akartam rohanni, hozzá, de a férfi elkapta a derekam és vissza húzott.
-Várj még!-mondta.
Oda kiáltott Erzának és Niráék apjának, mire azok vissza jöttek mellénk.
-Most jön a Sárkány kombó-mondta a férfi, miközben még mindig fogott.
A következő pillanatban hatalmas energia szabadult fel, majd Nira lelki kivetülés sötét lilává vált. A sárkány végig száguldott a vadászok megmaradt sokaságán,majd szétkaszabolta őket, mintha ezernyi kés lenne benne.
A vadászok mint holtan estek, össze, majd Nira is térdre rogyott. Láttam, ahogy Gajeel oda meg hozzá, de ő csak megrázta a fejét és felénk intett. A férfi elengedett, én meg elkezdtem futni Gajeel felé. Egy tavaszi szél cseresznyevirágokat fújt felénk, miközben én a fiú nyakába ugrottam, és átkaroltam a nyakát.
Ő minden szó nélkül átkarolt, és megcsókolt. Könnyeim összemosódtak az övével, de nem érdekelt. Itt volt és élt, és újra a karjaiban tartott. Csak ez számított semmi más.
Reila
Kimerülten feküdtem az ágyamon. Karomban a kislányom feküdt. Boldogan hozzá dugtam a fejem a kicsike testéhez, majd halkan ennyit súgtam neki:
-Isten hozott viharban született Angyalkám. Én kicsi Tenshim.
