A mesterek még mindig nem üléseznek

Pislogva ültem a lakosztályunk kanapéján Gajeel mellett. A szobában majdnem mindenki nagy szemekkel nézte a kandalló előtt ülő három fiatalt. Reila még mindig úgy csüngött Laxus nyakán, mintha az élete múlna rajta, és ami nagyon különös volt, szívből mosolygott. Nira a fiú mellett feküdt farkas alakjában, és most kivételesen ő volt a nyugalom példaképe. Mintha a fiú megjelenése teljesen felcserélte volna a személyiségüket. Laxus néha megvakarta a karkaskutya füle tövét, de nem szólt semmit se amúgy.

-Még mindig nem igazán értem-bökte ki végül Gray, mindnyájunk gondolatát.

-Pedig nincs ebben semmi ördöngös. Ni és Ei az unokahúgaim-mondta Laxus.

-Akkor ezek szerint van valaki a közös rokonotok...-kezdtem bizonytalanul.

-Tudjátok-e, hogy a lányok anyjának mi a leánykori neve?-kérdezte a mester halkan.

Mind megráztuk a fejünket.

-Nanami Dreyar-mondta Makarov csendesen.

-De hiszen az a te családneved!-mondtam döbbenten.

-Pontosan. Nanami a lányom. Tizennégy volt, mikor kiállta a zsoldosok belépési próbáját, így zsoldos lett belőle. Megkapta párja képességeit. Egy évvel később megszületett Nira. Öt évre rá Reila. Nanami jóval később született mint bátyja, de viszonylag hamarabb is lettek gyerekei ezért van az, hogy mindhárman közel egyidősek.

-Szóval Nira és Rea a te unokád?-kérdeztem a biztonság kedvéért.

Makarov bólintott, mire megint csend lett a szobában. Mindenki emésztette az új információkat.

-Nee-chan! Még éhes vagyok!-szólalt meg Heart váratlanul.

Ja igen a kis sötétkék exceed eddig Nira mancsai közt feküdt, és egy jó nagy tál sültet evett. Nira felemelte a fejét, majd a macskára tette, jelezve,hogy vette a lapot, de nem hajlandó tenni érte.

-Nee-chan! Heart éhes!

Halk morgás volt a válasz, mire az exceed megpróbált kiszabadulni a hatalmas állat feje alól.

-Sunny! Segíts!-könyörgött, mire az idősebb a segítségére sietett.

Megfogta mancsát és megpróbálta kihúzni a kicsit Nira alól. A lány különös hangot adott ki,mintha nevetne, majd váratlanul felemelte a fejét és Sunnyra is ráfeküdt.

-Mi értelme van ennek?-kérdezte Reila, mikor a két cica elkezdett közösen küzdeni.

-Semmi, de jól esett szívatni őket...Heart amúgy nem kapsz már több kaját!-mondta Nira mikor vissza változott.

-Még éhes vagyok! Nee-chan!

Az exceed belekapaszkodott Nira karjába és hüppögni kezdett.

-Már megint kezded? Na jó, menjünk. Ki jön?-kérdezte a lány.

Natsu már indult volna, hogy elkíséri, de Nira jeges tekintettel rá nézett.

-Biztos jönni akarsz?-kérdezte.

-Nem... Nem akarok menni.

-Én is így gondoltam. Nii-san jössz?-kérdezte Nira, miközben kacsintott.

-Megyek. Ei?

Reila rögtön felugrott és kiskutya üzemmódba kapcsolt.

-Na jó, én is megyek-mondta Gray.

-Nem szükséges-mondta Reila, mire Gray jelentőségteljesen rá nézett.

Reila

Laxus csak mosolygott, miközben sétáltunk a hotel területén. Sunny közel maradt Nira Heart párosához. Én úgy csimpaszkodtam az unokabátyámba mintha azon múlna az életem. Na nem mintha nem bánta volna. A derekamon volt a keze, miközben finoman terelgetett nővérem után. Gray morcosan jött mellettem.

Nem nagyon tetszett neki, hogy ennyire körül rajongom az unokatestvérem. Most tehetek róla, hogy ragaszkodom hozzá? Nem! Sokáig csak ő és Makarov volt az egyetlen rokon akivel nagyon ritkán találkoztunk.

-Muszáj a sarkunkban loholnod Fullbuster?-kérdezte Laxus morogva.

-Igen... Nem hagyom magára Csicsit...

-Kit?

-Engem hív így... Nee-chan! A kaja pult ott van!-kiáltottam nővérem után.

Ő csak megfordult, majd halkan kifújta a levegőt.  Tudtam, hogy miért nem akar oda menni, de nem hagyhattam ki, hogy ne cukkoljam. Mi csak csendesen lépkedtünk utánuk.

Gray duzzogott és nem értette, miért van ennyire báty-komplexusom. Hogy is érthetné meg, hiszen nem tudja még a mai napig se, hogy min mentünk keresztül régebben. Még nagyapa és Laxus is csak töredékét tudja.

-Elgondolkoztál Ei-bökött meg Nii-san miközben megálltunk a pultnál.

-Ezt most ne-mondtam, és kicsit elhúzódtam tőle.

-Miért ne?

Bár finoman böködött nem tudtam mennyire jó ötlet hagyni, hogy ezt csinálja. Szerencsére Nira kimentett a magyarázkodásból.

-Nii-san hagyd most Szikrát. Ha piszkálni akarsz akkor itt vagyok én-mondta komolyan.

-Mi az figyelemre vágy...

-Ha már a pasijától nem kapja meg-szólalt meg a hátunk mögött egy férfi.

Ahogy oda fordultam megláttam a szőke srácot aki néhány órája még felakarta szedni a nővérem. Mellette ott állt egy feltűnően komor és félig fekete haja mögé rejtőző férfi is akinek viszont fogalmam sem volt a nevéről és nem is érdekelt.

-Még egy beszólás és kinyírlak-morogta Nira, majd Heart felé fordult.

A kis kékség egy tányérra pakolta amit talált, majd közvetlenül nővérem elé ülve elkezdte enni azokat. Rendesen megválogatta mi után mit eszik meg, és szépen nyugodtan falatozott. Fel se fogta, hogy Sunny mellé száll az asztalra és igyekszik vele beszélgetni.

-Na jó valamiről lemaradtam. Nira ki a barátod? Nem látom itt Kishut...

-Szerencsétlen nővérem mindig a hülyéket választja ki. Egyiknek csak a bosszú miatt kellett, a másiknak meg csak a teste...

-Szikra! Nem fontos mindenkinek tudnia!-morogta nővérem.

-Szikra ez meg milyen név?-kérdezte a szöszi.

-Zsoldos név, de szerintem téged úgy se érdekel, hogy egy élő robotnak van e rendes neve igaz?

-Nem mondta senki, hogy élőrobotnak gondolnának titeket...

-Oh igaz is. Mi csak annak vagyunk hajlandóak dolgozni aki rendesen megfizeti. Lelketlen, kapzsi katonák vagyunk, akiknek nincsenek érzései-mondta, mire a férfi elvörösödött.

-Honnan?!

-Ne gondolkozz sokat egy zsoldos közelében.

A férfi összerezzent, de nem válaszolt. Szívesen beszóltam volna neki a gondolatai miatt, de ekkor feltűnt, hogy egy rózsaszín két lábon járó béka Sunnyval próbál beszélgetni.

-Hát az a béka mit akar az én Sunny-mtól?-kérdeztem meglepődve.
- Frosch egy macska! - Rivallt rám a mellettem álldogáló fekete hajú férfi, a hangja élétől pedig meglepődve fordultam felé. - Vagyis... ha pontosak akarunk lenne, akkor az én exceedem.
- Ne kapd már fel a vizet! Felfogtam, macska, nem béka. Biztos nem én vagyok az első személy, aki ezt hiszi... - Morogtam az orrom alatt. 

-Nem béka, csak szereti a békákat. Úgy látszik tetszik neki az a kislány...

-Sunny-szóltam közbe.

-Mi?

-A neve Sunny. Az enyém meg Reila-nyújtottam a kezem felé.

-Örvendek. Rogue vagyok. Ha nem bánod hagynám, hogy a kis pajtás ismerkedjen. Nem igazán tud beilleszkedni.

-Mintha csak Heartet látnám-mondtam.

-Az kicsoda?

-Az a kis falánk cica, aki szakszerűen kiválasztja, hogy mit eszik meg előbb. Ő a nővérem exceedje, aki történetesen a szöszivel vitázik-mutattam az említettek felé.

Nira és a Sting nevű férfi csakugyan veszekedtek. Sajnáltam a férfit, mivel ő próbált mentegetőzni, hogy nem gondolta komolyan a dolgokat, de persze én is és nővérem is láttuk a gondolatait.

-Pontosan hány évvel idősebb nálad? Először mikor láttuk mind azt hittük, hogy tizenhat éves...

-Nem, az én vagyok. Ő a nyáron lesz huszonkettő. Szűk öt és félével idősebb nálam.

-Hú, pedig te tűnsz idősebbnek.

-Elsőre sokan ezt hiszik, de hamar rájönnek, hogy a nővérem mennyivel tapasztaltabb és erősebb nálam.

-Biztos? Úgy látom nagyon gyerekesen lovagol egy témán ami miatt Sting már bocsánatot kért.

-Csillag már csak ilyen-mondta Laxus, miközben hátulról átkarolt.

"Ne már! Csicsit csak én ölelgethetem! Laxus, te barom enged már el!"-hallottam Gray gondolatait, mire még közelebb bújtam az unokatestvéremhez.

-Ti együtt vagytok?-kérdezte Rogue meglepődve.

-Dehogy, csak unokatestvérek vagyunk-mondta Nii-san.

-Én lennék elvileg a párja és a vőlegénye, de jelen pillanatban nem jutok oda hozzá-duzzogott Gray.

-Nem mondtam még igent.

-De fogsz.

Csak a szemem forgattam. Nem akartam veszekedni vele, mert akkor biztosan megint elfog a rosszul lét. Az meg most nem hiányzott, főleg, hogy végre elmúltak.

-Fullbuster! Ha a húgom nem akar hozzád menni ne erőltesd! Nem tartozik neked semmivel sem.

Ja, végtére is csak a gyermekét hordom a szívem alatt. Igen, tényleg ő tartozik nekem-morogtam magamban.

Nira elkapta a gondolataimat és felém fordult. Tekintete óvatos volt és kérdő. Csendesen megráztam a fejem, jelezve, hogy semmi baj, csak elgondolkodtam. Azért ő közelebb jött nem törődve vele, hogy Heart duzzogva fel állt és hozta arrább a kajáit.

-Laxus Nii, van kedved eljönni edzeni? Láttam egy edző pályát a hotel közelében. Kár lenne veszni hagyni.

-Majd holnap. Nem szakadhatok ketté a két húgom között.

Ösztönösen kaptam a férfi karja után, amikor a szorítása erősödött és jobban magához húzott. Nagyon úgy tűnt, hogy nem csak bennem éledt fel a védelmező ösztön, ugyanis a nővérem ugyanabban a pillanatban mozdult, de a pokol hét bugyrára legyen mondva, nem ő volt az egyetlen. A kis pocaklakóm minden jel szerint felébredt és egyáltalán nem méltányolta Laxus óriás tenyerét a hasamon. Hatalmas rúgással fejezte ki a véleményét, amitől bennem egy pillanatra megállt az ütő, Nira rosszat sejtve hátrált, a férfi pedig összerezzent.
- Azt hiszem, most jön az a pillanat, amikor mi lelépünk a színről. – Jelentette ki sietve nővérem Gray karja után kapva. Mindketten láttunk Nii – san gondolatait és egyikünknek se tetszettek. Konkrétan az volt a tét, hogy a babámnak lesz – e apja a jövőben. Mivel az a hülye nem volt gondolatolvasó, így a helyzethez képest nyugodtan álldogált, csak a tekintete volt zavaros. Egyáltalán nem értette, hogy mit akar tőle Nira, amikor világosan kijelentette, hogy mellettem marad minden eshetőségben. Pár másodperccel később már felismerés suhant át az arcán, miután Nira gondolatban felvázolta a helyzetet. Lassan hátrált pár lépést, majd felvette a nyúlcipőt és a lány után sprintelt, aki még hátra kiáltott valamit. – Sunny, vigyázz Heartre!
- Ei, elárulnád, hogy ez mi volt? – Teljesen fagyos lett a férfi hangja, ahogy elengedett és tisztes távolságba húzódott. Csak félve mertem az arcára nézni, mert sajnos minden gondolatát láttam és ismertem már.
- Hát... az úgy volt...
Nem bírtam volna összehozni egy épkézláb mondatot. Annyira elszégyelltem magam ebben a pillanatban, hogy teljesen elvörösödtem. Nem bírtam volna Laxus szemébe mondani azt, hogy hatalmas ökör voltam és hagytam, hogy az indulatok elragadjanak minket. Többször is... felelőtlenül lefeküdtem a fiúval és nos, terhes lettem. Ha ezt mind előadnám neki, akkor már egyáltalán nem érdekelné, hogy ki az a hülye, aki csak kihasználja a nővéremet. Hisz ő legalább nem vár gyereket, ráadásul tizenhat évesen.
Laxus sohasem volt hülye és hamar összerakta a dolgokat. A reakcióinkat elnézve igazából azon csodálkoztam, hogy miért reagált ilyen lassan. Szinte a képébe üvöltöttek a tények, arról nem is beszélve, hogy a babám szabályosan eltaszította a kezét.
- Ugye nem...? – Megunta a végeláthatatlan makogásomat és olyan éllel vágott a szavamba, hogy rögtön elhallgattam. Az volt a legnagyobb bajom, hogy még a hangját se emelte fel, hanem halkan, de határozottan beszélt. Ez jelentette azt, hogy most tényleg kitért a hitéből és mérgesebb csak nehezen lehetne. A gondolatai ból nyitott könyvként olvastam és ijedten ráztam a fejem, bár nagyon úgy tűnhetett, hogy tiltakozom, pedig erről szó se volt. Egyszerűen csak nem akartam elhinni, hogy így tudta meg. Már összerakta az egész történetet csak megerősítésre várt. Tudta, hogy miért kérte meg a kezem Gray és egyáltalán nem tetszett neki. – Fullbuster!
A hangja mennydörgésszerűen csapódott vissza a falakról. Olyan hangosan és veszedelmesen szólt, hogy a Sabertooth tagjai szabályosan ledermedtek és félve mertek csak megmozdulni. Senki se állt volna szívesen az őrjöngő Laxus útjába. Amikor megláttam, hogy elektromosság lengi körbe az egész lényét ösztönösen fogott el a rosszullét. Villámsebességgel startolt ki, leakarta vadászni a páromat.
- Nii – san! – Üvöltöttem utána olyan hangosan, ahogy csak tudtam, de még erre se reagált. Tehetetlen dühvel csaptam a combomra, majd bocsánatkérően néztem a két férfire.  – Bocsánat, hogy tanúi voltatok ennek. Én most mennék, mielőtt a bátyám megöli a párom...
A még mindig sokkos állapotban lévő Rouge reagálni se tudott a megjegyzésemre, csak állt, mint Bálám szamara.

Makarov emberei

Nira

Reila morcosan ült mellettem a szekérben. Lábát Gray combján nyugtatta, miközben a fiú a bokáját masszírozta. A másik oldalamon Levy aludt, míg párja vele szemben szenvedett az ülésen. Középen Natsu ült, de ő se nézett ki jobban. Makarov a kocsi vezetője mellett ült a bakon.

-Nekem miért kellett jönnöm ha úgy is a hotelben kell maradnom?-kérdezte húgom morcosan.

-Talán elfelejtetted, hogy a Mentor és Tanítványa együtt erős külön gyenge?-kérdeztem a fogam közt.

-A Mesterek találkozóján táncsak nem támad rátok senki se...

-Csicsi Nira nem maga miatt aggódik-szólt közbe Gray.

Húgom értetlenül rá nézett. Akaratlanul is elkaptam a beszélgetésüket. Gray elmondta Reának, hogy én mennyire tiltakoztam az ellen, hogy elmenjek. Makarov nem akarta, hogy Rea ott legyen, tekintettel arra, hogy terhes. Eredetileg csak én mentem volna, de mivel nem voltam hajlandó  a húgom és a védencem nélkül menni, így Levy kijelentette, hogy ő is velünk tart. Na persze több se kellett. Gajeel közölte, hogy a felesége nélkül nem megy sehova. Natsu meg Gray kikérte magának, hogy akkor már ők is jönnek.

-Amúgy volna egy elméleti kérdésem-kezdte Gray.

-Nem érdekel...

-Mond-mondta Reila, csak hogy engem bosszantson.

-Ki a személy akivel még nem találkoztatok a céhben, de ismer titeket?

-Makarov nagyon titkolja, hogy ki volna az-hazudtam, miközben finoman megrúgtam Natsu lábát, csak, hogy ne hagyja el magát annyira.

Igazából re még nem is tudta, hogy kivel találkozunk. Szándékosan nem mondtam neki. Éreztem a gondolatain, hogy most meglepődött.

"Mond el!"-követelte.

-Nem-vágtam rá vigyorogva, mire dühösen felém csapott.

Vigyorogva emeltem fel a kezét, és lazán lecsaptam. Olyan kiszámítható volt néha a reakciója, hogy az már fájt. Vagy két napja utaztunk már, és valljuk be. Kezdtem bekattanni, a mozgáshiánytól.

-Akkor menj ki és fuss a kocsi mellett, ahelyett, hogy velem kötözködsz-mondta Rea durcásan.

-Mondasz valamit.

Óvatosan fel álltam, majd nyújtózkodtam, ami nagy szó , mivel a szekér elég kicsi volt, a rajta lévő ponyva miatt. Kiengedtem a körmeimet, majd  a kis ajtó párkányára húztam magam, miközben elkezdtem átalakulni. Farkaskutyaként ugrottam ki a szekérből. Megráztam fekete bundám, majd a lovak mellé futottam. Makarov csak a homlokára csapott, majd megrázta a fejét.

-Eddig bírtad?-kérdezte mosolyogva.-Tanulj meg uralkodni magadon. Így nem leszel tiszteletre méltó klánvezér-morogta a pipája alatt.

Szóval ezért rángatott magával. Fejébe vette, hogy megtanítja milyen vezetőnek lenni, hamár a szüleim nem tudták (szerintem nem is nagyon akarták) megtanítani nekem. Azonban nekem nem sok kedvem volt ehhez. Utáltam ha ő is megakarta mondani, hogy mit csináljak, de szerencsémre, neki volt már annyi tapasztalata a fiatal lelkekkel, hogy tudja. Hagyni kell őket szárnyalni. Magamon éreztem az ő és a kocsis pillantását, de már nem érdekelt. Hússzú szőrömbe belekapott a menetszél. Elnyújtottam a lépteimet, majd száguldottam. Hallottam ahogy a lovak patáinak hangja felgyorsul, de nem zavart.

-Maradj hallótávolságban!-kiáltott utánam a Mester, mire halkan vakkantottam.

Nem akartam megkérdezni tőle, hogy tudja e, hogy egy farkas vagy egy sima kutya legalább három kilométer messziről hallja ha a társa bajban van. Elnyújtott léptekkel haladtam az út közepén. Két napja folyamatosan egy-helyben ülés megtette a hatását. Izmaim csak nagyon lassan engedek ki a görcsös elmerevedésből, ám mikor végre bekövetkezett szabadon száguldhattam.
Egy kereszteződésnél elszáguldottam egy csapat ember mellett, akik nagyon megijedtek tőlem, bár inkább csak nem számítottak egy farkaskutyára az út közepén, amelyik anélkül megy mellettük, hogy megtámadná valamelyiket. Ahogy vissza fordultam már felismertem őket. A Blue Pegazus mestere és néhány tagja volt.
Megborzongva néztek szembe velem. Biztos maradtam volna még egy kis ideig, de ekkor közelebbről hallottam a szekér hangját. Megvártam, míg látótávolságba kerül a kocsi, majd megint futásnak eredtem. Makarov tűrőképességének végét feszegettem, de most nem zavart.
Még legalább két céh mellett mentem el, de  hotelig nem is álltam meg. Ott is csak az erdőben változtam vissza, majd a bejárat mellett lévő kövek egyikére ültem. Hajam a bal vállamra hajtottam, így eltakartam a céh jelét a vállamon. Időközben megérkeztek a többi céhek is akik mellett korábban elhaladtam. Mind egy farkaskutyáról beszéltek, ami a frászt hozta rájuk. Dagadt a büszkeségem, mikor azt említették, hogy mennyire nemes vonásai vannak, Legalább ebben az alakomban látszódott rajtam a nemesi vér.
Felét még nem is ismertem. Csak ekkor tűnt fel, hogy zsoldosként ugyan bejártam már a világot, de a céhekről vajmi keveset tudok. Például nem tudtam annak a céhnek se a nevét, melynek jele inkább egy kardfogú tigrisre emlékeztetett. Az biztos, hogy szinte minden tagja fiatalabb volt negyvennél. Kezdjük a céh mesterrel. Magas szőke és alig lehet néhány évvel idősebb nálam. Izzó kék szeme végig siklott rajtam, ahogy elment mellettem. Szinte vibrált belőle az erő- Elég rég éltem már sárkányölők társaságában, hogy tudjam, mit jelent ez az energia. Alaposan végig mért, ahogy én is őt. Az arcán volt egy heg, de semmi más nem utalt arra, hogy szeretné a balhékat.
"Ugyan melyik céh tagja lehet?"-kérdezte magától, ahogy tovább haladt."-Még biztos nincs tizenhat se. Nem éri meg foglalkozni vele."
Kerekre nyílt szemmel néztem a hátát. Nem akartam elhinni, hogy ő is tizenhatnak nézz! Ez nem lehet igaz! Először mindenki annyinak néz pedig lassan huszonegy leszek!
Mérgelődve álltam fel, de mire megjöttek a mesterék, már szinte el is felejtettem az ügyet. Segítettem bepakolni, ami elsősorban abból, állt, hogy kirángattam Natsut és Gajeel a kocsiból, majd berángattam a céh számára lefoglalt szobába őket. Mivel eredetileg csak két főre számítottak így kicsit  szűkösnek bizonyult, de megoldottuk. Rea és Grayt beparancsoltam az egyik szobába, amivel mindenki egyetértett. Mivel én zsoldos voltam, közöltem, hogy nekem jó a nappaliként szolgáló szobában a kandalló előtti szőnyeg. A mester csak hümmögött, de mivel Natsu velem tartott,így ő a kanapén foglalt helyet. Gajeel és Levy kapta a másik szobát.
-Na már most a megnyitó este hatkor kezdődik. Addig nézzetek körbe... Nira ne kóborolj el a találkozó területéről!-szólt rám mérgesen.
Mintha olvasott volna a gondolataimban, pedig tudtam, hogy ez lehetetlen. Rea kuncogott, mert ő viszont tényleg látta a gondolataimat.
-Igazából jobb szeretném, ha felvennéd a klánod ruháját és mindenhova velem jönnél...
-Ugyan mester hagyj neki egy kis szabadteret-mondta húgom, amivel egyetértettem.-Viszont ha bele gondolok, hogy ő lesz a klánunk vezetője..."lépj már le te hülye!"
Végre megértetem, miért beszélt olyan elgondolkodó stílusban. Figyelem elterelésnek szánta.
"Kösz"-mondtam gondolatban, majd kiugrottam az ablakon.
Mire Makarovnak feltűnt, hogy leléptem, már a hotel körüli erdőben bóklásztam.

Levy
A mester morgott valamit Nira kölyök énjéről, de nem igazán értettem. Ha csak egy kicsit korábban koppan mit akar tenni megállíthattam volna, de nem. Én Gajeelt pátyolgattam, miközben próbálta összeszedni magát.
Egy finom, de határozott vonalú kéz nehezedett a vállamra. Ahogy felnéztem Rea kék tekintetébe vesztem el.
-Nira huszonegy éve nem hagyta kirobbanni ezt az énjét. Hagyni kell kicsit neki teret, mert különben véglegesen megörül. Eszembe jutott az a Nira aki akkor volt, mikor bekattant és a hideg futkosott tőle a hátamon.
-Nem nem olyan lenne, mint amikor engem véd... Rosszabb. Annyira, hogy akár sötét zsoldos is lehet belőle...
-Azok kik?-kérdezte Natsu hetykén.
-Azok akik megölték Levy szüleit és a klánom nagy részét-mondta mérgesen Rea.-Te is találkoztál már velük!
Szeme izzott, de hamar vissza fogta a dühét. Vett két nagy levegőt, majd csendesen elengedte a vállam.
-Hogy lehet a nővérem ekkora hülye, hogy téged választott?-kérdezte végül.
-Neki van ízlése a pasikhoz...
--NEm szerintem Nirának hályog van a szemén... Bezzeg Csicsinek kijár a legjobb.
-Szerintem meg mindketten nagyon megbánják még, hogy őket választották-súgta Gajeel.
Rea lemerevedett, de nem szólt semmit. Úgy tett mintha nem hallotta volna a páromat.
-Jaj Nira! Így, hogy lesz belőled klánvezér?-kérdezte nyugodtan Makarov, miközben kifelé nézett az ablakon.
-Nem értem nagyapó miért töröd magad. Nira nem akar klánvezér lenni. Miért erölteted te is?-kérdezte vigyorogva Natsu.
-Niranu sorsa születésétől fogva meg van írva. Ő lesz a klán következő vezetője, ezt ő is tudja. Használd ki az időt, és légy vele amíg csak lehet, mert legkésőbb huszonöt éves korában kikiáltják vezetőnek. Ha addig nem gyűjti maga köré a megmaradt zsoldosokat, azután, már nagyon is muszáj lesz neki...
-Nagyapó ez hülyeség! Senkit nem köthetnek meg születésétől fogva...
-Fogd be Dragneel! Fogalmad sincs min megy keresztül Nee-chan miattad!-csattant fel Rea váratlanul.
-Ezt hogy érted Reila-chan?-kérdeztem döbbenten.
Rea a szájába harapott, de már nem tudta vissza tartani amit tudott.
-Amióta mindenki tudja, hogy ők együtt vannak, sokan lenézik Nirát. Úgy látszik Natsunak nincs jó híre a zsoldosok körében. Mondjuk ez nem meglepő ha azt veszem alapól, hogy egyszer egy zsoldosok által használt gyakorlóépületet leromboltál...Mindegy a Sarlottól tudjuk, hogy Kishu már sok zsoldos ismerősének elmondta a ti kapcsolatotokat, és nem nagyon örülnek neki. Nyíltan egyik se meri kimondani amit gondolt, de Nirát rossz hírben tüntetik fel. Az utóbbi időben ha zsoldossal találkoztunk mind ugyan arra gondoltak... Nem fogadnák el Nirát klánvezetőnek, mert nem értik, hogy miért van veled együtt...
-Mi a bajuk a zsoldosoknak velem? Nekem semmi bajom nem volt eddig velük, de most majd mind móresre tanítom és...
Rea csettintett, mire Natsu hangja elment. Pontosítok Apró jégdarabok fagyasztották össze a száját.
-Gondolkodj mielőtt beszélsz! Ez is azok közé tartozik amit a zsoldosok nem szerethetnek benned. A hangod kb egy óra múlva fog vissza jönni. Addig jobb ha nem beszélsz, mert csak felsebzed magad a jéggel-mondta a lány.
És igaza is volt. Natsu megpróbálta kinyitni a száját, de nem sikerült neki. Makarov csak bólintott, majd elindult kifelé a szobából.
-Jöttök vagy maradtok?-kérdezte még az ajtóból.
Persze mind vele tartottunk. Natsu duzzogott és mérgesen nézett Reara, de ő nem foglalkozott vele. Igazából merev tartással sétált a hátam mögött, és minden mozdulatom figyelte.
"Csak idegesít ez a sok idegen ember. Sajnálom ha zavarlak"-mondta egyszer a gondolataimban.
Persze nem zavart. Igazság szerint már akkor nem éreztem jól, magam ha nem voltak velem. Gajeel többször megjegyezte a nászúton, hogy jót tesz nekem ha nincsenek a közelben a lányok. Akkor nem akartam tudomást venni erről, de most már tudtam, hogy lehet igaza van....
"Ha azt szeretnéd, hogy eltűnjünk az életekből csak az eskünk alól kell felmentened minket."
Ez eddig eszembe se jutott. Vajon mihez kezdenének ha szabadon engedném őket.
-Nem vagyunk állatok, csak zsoldosok-mondta Reila halkan.
-Bocsi nem úgy értettem. Azonban érdekelne mihez kezdenétek.
-Szerintem keresnék egy könyvesboltot és megvenném az összes könyvet-viccelődött a lány.
-Fogalmad sincs igaz?
-Úgy is lehet mondani...Banyek...
-Áh végre le telt az egy óra!-kiáltotta el magát Natsu.
-Na itt a bolond brigád is-szólalt meg a hátunk mögött egy erőteljes, de viszonylag magasabb fekvésű hang.
Natsu lefagyott, majd hirtelen megpördült, ahogy Gajeel és Gray is. A mester csak nyugodtan mozgott.
-Sting Eucliffe-morogta Natsu a fogai között.
-Szevasz Dragneel!
A szőke sárkányölő vigyorogva nézett le Natsura. Bár csak néhány centivel volt alacsonyabb az idősebb fiú kihasználta ezt a pár centit is. Kihúzta magát és hegykén lenézett rá.
-Te milyen kicsi vagy még mindig. Mond csak hogy vannak a barátaid? Nem untak még meg téged?-kérdezte Sting hegykén.
-Eucliffe elég! Nem akarunk balhét...
-A magad nevében beszélj nagyapó-mondta Natsu morogva.
Mellettem Gajeel megfeszült és láttam, hogy Gray is úgy helyezkedik, hogy Rea takarásban legyen, de ha kell barátja mellé tudjon ugorni.
-Gajeel nem!-mondtam határozottan, és közben megfogtam a kezét.
-Szerintem nem én leszek a legnagyobb probléma-mondta vigyorogva.
-Megnyugtatlak öreg mester. Nem akarok balhét. Valahol itt van a közelben egy csinos lányka. Lehet, hogy alig múlt tizenhat, de csodás az alkata, ráadásul nem is kicsi adottságokkal rendelkezik... Rouge ugye akkor segítesz megkeresni? A Céhben nagyon jó helye lenne, annak a kis formás testének-mondta vigyorogva.
Birtoklási vágy volt a hangjában, amitől megborzongtam. Kíváncsi voltam arra a kislányra, aki ilyen reakciót váltott ki belőle.
-Honnan veszed, hogy nincs már céhnél?-kérdezte Makarov bölcs, öreg hangnemében.
-Nem úgy nézett ki mintha tagja lenne egy céhnek... Na gyerünk keressük meg a kis popóját...
-Mivan kislányokra hajtasz mostanában?-szólt be Natsu.
-Neked semmi közöd hozzá... Ja igaz, hogy dobtad Lucyt?-kérdezett vissza Sting.
-Már régen... csak egy nő volt az életemben...
-Uh nem irigylem azt aki a jövőben a párod lesz...
-Ő is csak egy nő a sok közül...
-Natsu-san! Hogy mondhatsz ilyet?!-kérdeztem döbbenten.
-Mivan? Nira is csak egy nő a sok közül...
-Komolyan Dragneel? Csak egy nő?-kérdezte az ismerős hang feszülten.
Megfordultam, és megláttam az égő tekintetű Nirát Stingék mögött.
-Itt baj lesz-mondta Gajeel és maga mögé tolt.-Nyugalom Diamond!
-Nyugalom? Ezt majd azután mond, hogy nem öltem meg!-mondta Nira és közben ellépett a meglepődött fiúk mellett.-Szóval csak egy egyszerű tárgy vagyok Dragneel?
-Nem úgy értettem, hogy...
-Csend!-kiáltotta Nira, mire nem csak Natsu, de Gajeel és a két másik sárkányölő is össze rezzent.-Még is kinek képzeled magad?! Hát tud meg Natsu Dragneel, hogy nem vagyok egy tárgy akit csak kihasználhatsz! Alapból mérgesen jöttem vissza mikor a húgom jelezte, hogy ökörséget akarsz csinálni, de ez már még is csak túlzás!
Natsu hátra lépett, de megbotlott, és a földre esett, úgy hátrált tovább.
-Csillag...
-Ne merj a zsoldos nevemen hívni! Maradjunk a Diamond-nál! Ha csak egy vagyok a sok közül akkor talán jobb lenne, ha most megmutatnám, hogy nem vagyok tucat lány...
Szeme vészjóslóan megvillant, majd a bal szemén a jel  megnyúlt és folyóssá vált.
-Re...Reila!-mondtam remegő hangon, de ekkor már Gajeel és Gray és lefogta Nira karjait, aki előre dűlve akart neki esni a fiúnak.
-Nee-chan! Elég! Nem ér annyit, hogy te szenvedj miatta. Ne felejtsd el, hogy ha jelen pillanatban megütöd akkor nem kel fel többé-mondta határozottan.
Nira torkából morgás tört fel, mire Reila keze lendült és csattant.
-Nyugodj le-mondta, de a kezét nem engedte el.
Csontok ropogtak, majd Nira lassan felemelte a fejét.
-Eltörted az állkapcsom húgi. Fejlődsz, vagy én kattantam meg?
-Te mindig közel vagy hozzá. Nyugi fiúk nem fog már harapni-mondta.
Gajeel rögtön elengedte Nirát, de Gray habozott még egy kicsit. Nira kihúzta magát, majd lenézett Natsura.
-Ne mostanában akarj kibékülni velem. Ha nincs itt a hercegnő és a húgom akkor biztos nem úszod meg ennyivel...
Mereven elnézett a húga mellett, miközben Natsu fel állt.
-Menj inkább a szobába vissza-mondta Makarov a fiúnak.

-Hu... Nem is tudom mit mondjak erre a váratlan fejleményre-mondta zavartan Sting, megtörve erre a kínos csendet.

-Én a helyedben nem szólnék semmit... Ja mellesleg nem fogok a céhedhez csatlakozni, és nem vagyok tizenhat-mondta Nira.

-Honnan?

-Zsoldos, ő is és a húga is-mondta Makarov.

-Zsoldos? Az milyen mágia?

-Csak a legősibb fajta-mondta vidáman Sunny, miközben a gazdája vállára szállt.

-Hát te?-kérdezte Reila.

-Eddig is itt voltunk, csak a szekér tetején. Nem maradok otthon a kandúrokkal... Heartet is hoztam, de ő valahol elveszett a kaja pultnál.

-Pfuu, csak én foghatok ki magamnak egy olyan exeedet aki ennyire imád mindent össze enni... Na jó, megyek megkeresem. Az esti futásomnak már lőttek, hála annak az ostoba Salamandrának...

-Már most megbocsájtottál neki-vágta közbe Rea.

-Nem, még nem egészen. Na gyerünk Nira! A mancsaid futásra várnak, és...

-Megállj kiskutya!-mondta Rea és elkapta az éppen átalakuló nővére lompos farkát.- Nem rohangálhatsz folyton el!

-Ezzel egyetértek-mondta Makarov.

-Egy, farkaskutya vagyok nem kiskutya, kettő szerintem mindjárt elengedsz te magadtól is.

-Na persze...

-Fogadok három csokiba, hogy igen.

-Fogadok, hogy nem-mondta Reila határozottan.

-Vesztettél-mondta Nira vigyorogva.

-Nem hiszem el. Régen Csillag volt, ki visszafogta Szikrát, ma meg már Szikra fogja Csillagot? Milyen világ ez?

Reila kővé válva hagyta, hogy nővére farka kicsússzon az ujjai közül, majd lassan megfordult.

-Mondtam, hogy vesztettél-mondta Nira és elugrott a lány útjából.

-Nii-san!-sikította Reila, majd az éppen hozzánk érő Laxus nyakába ugrott.

-Hohó csak óvatosan húgi... Na és a másik? Mi van te nem is üdvözölsz Ni?

-Jó újra látni. Laxus Nii-san.

Az elszakadt kötelékek

Reila


Nem egyszer tapasztaltam meg, hogy akár egy másodperc is képes döntő fontossággal bírni. Mások kinevetik ezt az időintervallumot, de a szó szoros értelmében minden a darabjaira hullott. Csak két szó volt, mégis olyan hatást értem el vele, ami darabjaira szaggatta a békét. Feszültség, félelem, harag, döbbenet és féltékenység. Ilyen érzéseket váltottam ki az emberekből a hírrel, hogy terhes vagyok. Azt hiszem, az a gúnyos mosoly volt a legkevesebb, ami kitellett tőlem. Minden gondolatukat hallottam, és csak nevetni tudtam rajtuk. Azt hitték, hogy azok a bántó, bizalmatlan dolgok célba fognak érni? Semelyikőjük se a barátom, még csak bízni se tudok bennük. Ezek után azt várják, hogy érdekelni fog? Szívtelen, kapzsik és önzőek az emberek, majd pont miattuk fogom kényelmetlenül érezni magam, mi? Egyáltalán nem fájtak azok a szavak, jól szórakoztam. Amin viszont megdöbbentem, hogy a szüleim véleménye se érintett meg olyan mélyen. Eljutott a tudatomig, de egyszerűen még szélesebb lett a mosolyom, amikor arra gondoltam, hogy eddig én voltam a kedvencük, most pedig a legnagyobb botrányuk lettem. Ideje volt a tudtukra adnom, hogy most már nem az a lány vagyok, akit kiskorában hátrahagytak. Az az énem mára meghalt, megölték, ahogy a gyerekkorát is. Babák helyett tőrökkel, kardokkal és fegyverekkel játszottam. Gyűjtöttem a sebeket és kemény kiképzésben volt részem. Senkiben sem bízhattam, a családomat egy ember képezte. Hosszú évek után visszakaptam a szüleimet és a legfurcsább az, hogy szeretet és megkönnyebbülés helyett ürességet éreztem. Nem tudtam, hogyan közelítsem meg őket, milyen is, amikor az embernek szülei vannak. Szinte egész életemben csak egy nővérem volt, aki minden más szerepet betöltött az életemben. Anyám helyett anyám volt. Most pedig a háttérben meghúzódva csendesen figyelt minket. Nem akart közbeavatkozni, hisz ez az én ügyem volt, de baj esetén a segítségemre akart sietni. Ezt értékeltem. 

A mosoly az arcomra fagyott, még időm se volt hátrálni, amikor anya felpattant és egy zsoldos gyorsaságával mozdult a keze. A pofon egyenesen arcon talált, aminek következményeképpen több dolog is történt egyszerre. A vér felgyülemlett a számban, éreztem azt a fémes, kellemetlen ízt. Nem szerettem volna lenyelni, csak a megfelelő időpontra vártam. Mindemellett az arcom teljesen lezsibbadt. A legnagyobb gondot viszont nem ezek jelentették. Úgy éreztem, mintha víz alá merültem volna. Minden tompa zajként jutott el a bal fülemen keresztül az agyamig, valami akadályozta, egy réteg vagy nem tudom. Egyre csak vártam, de a hallásom egyszerűen nem akart visszatérni, amitől igencsak megijedtem. Gray a vállaimon nyugtatta a kezeit és beszélt hozzám, de képtelen voltam válaszolni. Egyszerűen nem hittem el... anya képes volt megütni? Ezek szerint annyira kitért a hitéből, hogy nem tudta visszafojtani az indulatait. Eddig sohasem folyamodott tettlegességhez. A családon kívül ezt senki se tudta, ők mind azt hitték, hogy én ezt már megszoktam. Pedig erről szó sincs. A szüleim sohasem mertek kezet emelni rám. Ránéztem apára, az arca ijesztően elfehéredett, csak döbbenten meredt a feleségére. Amitől pedig féltem, bekövetkezett. A nővéremből áramló negatív energia szinte a nyakam köré tekeredett. Most aztán jól megcsinálták, Nira dühös.

- Csicsi, jól vagy? – Kérdezte aggodalomtól túlfűtött hangon barátom, válaszként pedig a padlóra köptem egy jó adag vért, utána felegyenesedve megtöröltem a szám szélét. Megfogok bukni. Nem tudom megcsinálni. Csak tönkreteszek egy életet. Idegesített anya ehhez hasonló gondolatai, még csak egy kicsit sem tudott bízni bennem! Talán ennek kellett volna a legjobban fájnia, de az igazság az, hogy a pofon állt a listám élén. Régen nem kaptam ekkorát senkitől se. Másfelől ott volt bennem a zsoldos becsület, hagytam magam megszégyenülni, azonnal tisztára kellett mosnom a nevemet. Ha eddig nem lett volna feltett célom, akkor most már egész biztosan elhatároztam, hogy normális életkörülményeket teremtek a gyermekemnek. Túltárgyaltam, lerágott csont, hogy mennyire elbasztuk ezt az egészet Gray – el, de tudom, hogy az összes szeretetünket oda fogjuk a kölyöknek adni. Éppen ezért szorultak önkéntelenül is ökölbe a kezeim. Valami mélyen mozdult bennem, egész egyszerűen végigcikázott a testemen. Az ember azt hinné, hogy a helyzetet már sehogy se lehetett rosszabb, de élő példa a mostani eset. Abban biztos voltam, hogy nem érte be ennyivel, csak váratlanul ért, hogy rajtam kívül mást is képes megütni a céh szeme láttára. Ahogy tett egy lépést én is megindultam, de szinte azonnal meg is bántam, ugyanis nem engem vett célba, hanem a hátam mögött álló fiút. Épp időben került ki ahhoz, hogy ne legyen időm megállítani a támadását. Ahogy lefékeztem és hátrafordultam csak annyit láttam, ahogy Gray hátrarepült egyenesen Jet és Droy asztalára. A súlya alatt és a becsapódás erejétől reccsenve tört szét a bútordarab, a fadarabok ide – oda röpködtek a szemem előtt. Az eddigieknél is némább csend borult a céhre, még levegőt se mertek venni az emberek. 

- Gray? – Kérdeztem akadozó, halk hangon, de nem jött válasz. Tettem felé egy tétova lépést, de szinte kicsúszott alólam a talaj, amikor megláttam a fején keletkezett sebet. Már első ránézésre is megállapítottam, hogy mély és akár súlyos következményeket is vonhat maga után. Egy pillanatra feltűnt a szemem előtt Nira sápadt, haldokló arca, ahogy a saját vérében feküdt, a gondolattól pedig elszorult a torkom. Nehézkesen kaptam levegőt, ehhez pedig köze volt Siel rúgásának is. Látni Gray vérben úszó arcát felért még egy rúgással. Erőtlenül elfordítottam fejemet, hogy kikerüljön látókörömből és felmérhessem a céhben tartózkodó emberek reakcióját. Szinte azonnal kiszúrtam Lucy – t. Az arcán gyorsabban váltakoztak az érzelmek, mint ahogy anya keze mozdult. A bizonytalanról eljutott az összetörtig. Kezét hasához szorította és az elvetett gyerekére gondolt, akit most már soha többet nem tarthatott a kezeiben. Szívtelen lennék? Csak üres tekintettel meredtem a lányra, még szánalmat se tudtam érezni. Erre egyszerűen nem tudtam mit mondani, az érzései, a gondolatai, mind azt sugallták, hogy már abban a pillanatban megbánta, miután megtette. Azt szokták mondani, hogy késő bánat. Őszinte könnyeket hullatott, szinte remegett a teste a visszafojtott indulatoktól. 

Elfordítottam a fejemet, amikor Lisanna csitítóan vigasztalni kezdte. Túlságosan is emlékeztetett arra, hogy én ugyanígy viselkedtem, amikor megtudtam, hogy terhes vagyok. Nira gyengéden átölelt és próbált vigasztalni, persze sikertelenül. Ebben a szent pillanatban se hiszem, hogy jó ötlet, ha az én kezembe egy kisbabát adnak, de beletörődtem. Azt még jobban bántam volna, ha megválok tőle. A nap mindenegyes percében kísértene a gondolat és marcangolna a bűntudat. Talán a tudatom mélyén pont egy ilyen esetre számítottam, ezért nem alakítottam ki tartósabb kapcsolatot a céh tagjaival. Egy nap úgy is elhagyom őket, mert nekem a véremben van a folyamatos mozgás. Egy helyen se szabad tartósan letelepednem, a végén még gyökereket eresztenének a kapcsolataim és nem tudnék elszakadni ettől a földtől. Mégis voltak páran itt, akik többnyire kiérdemelték a bizalmamat, de azok közül se vallottam mindenkit a barátomnak.  

Wendy kivétel volt. Még nem érte el azt a kort, amikor minden szava hazugsággá formálódik. Sugárzott belőle az ártatlanság és a fiatalság. Mindig a maximumot hozta, a harca mindenét beleadta és szerette a társait. Éppen ezért nyerte el a bizalmamat. Telepátiával üzentem a megszeppent kislánynak, hogy ne aggódjon. Először meg kellett nyugtatnom, mert zaklatott állapotban képtelenség gyógyítani. Talán még nagyobb kárt okozott volna a fiúban. A francba már, Wendy! Minden tököléssel töltött pillanat súlyosbíthatja Gray állapotát! Kérlelő szemekkel meredtem rá, a tudtára akartam hozni, hogy ez most nagyon fontos nekem. Sokkal jobban érezném magam, ha valaki elkezdené begyógyítani a fején keletkezett sebet. A tekintetemmel követtem, ahogy a kislány odasétált a fiúhoz és leguggolt mellé. Arcán látszott, hogy erősen koncentrál és a tőle telhető legjobbat nyújtja.

Kifújtam a levegőt. Hideg fejjel kell ezt az egészet megoldanom, pedig fűtött a harag és az utálat. Vagyis ez egy nehéz menet lesz. 

Az ember azt hinné, hogy a nővérem már rég elvesztette a fejét és anyának esett, amiért képes volt bántani. Ilyenről viszont szó sem esett, Nira karba font kézzel, felvont szemöldökkel meredt egy irányba, a tekintete azt üzente, hogy jól gondolt meg minden lépésedet, ha nem akarsz pórul járni. Természetesen a hősszerelmes Juviának szólt az ígéret, akit belülről emésztett a féltékenység. Mira mellette állt és felváltva nézte a lányt és engem. A tekintetében aggodalom ült, amit valamilyen szinten meg is értettem. A tálcát magához szorította és feszült figyelemmel követte az eseményeket. Hát az biztos, hogy lesz műsor. Attól nem kell félniük.

- Hogy volt merszed? – Fordultam a nő felé, akit egykor anyámnak neveztem. Most egyszerűen még a gondolattól is rosszul lettem, hogy ő hozott a világra. Sajnos változnak az emberi érzések.  Önkéntelenül is arra gondoltam, hogy mi lesz, ha egy nap majd kiszeretek Gray – ből. Ne hittem a boldogan élünk, míg meg nem halunkban, mert az túl szép lett volna. És, ha eljön a mi végünk, akkor itt maradok egy gyerekkel. Belegondolni is unalmas volt, így unott tekintettel meredtem magam elé. Valószínűleg a nővéremen kívül senki se tudta, hogy mi zajlik le a fejemben. Anya feltehetőleg azt hitte, hogy ennyire nem veszem komolyan és magabiztos vagyok. Annyi biztos, hogy tudtam mit akarok. 

- Még te vagy felháborodva?! – Csikorgatta dühösen a fogait, amitől éreztem egy ütést a szívem tájékán. Egymás után többször és egyre fájdalmasabban. Nem tudtam hova tenni vagy megmondani mi ez. Mozdulatlanul álltam és hallgattam. – Azt hittem, hogy jobb nevelésben volt részed! Erre az utadba kerülő első fiúnak szétnyitottad a lábaidat! Kiveszett belőled a becsület vagy az erkölcs?! Sohasem fogod lemosni magadról ezt a szégyent! Ha magadra nem is, akkor gondolj a Diamond klánra! Hova tetted az eszed, amikor odaadtad magad egy több mint hat évvel idősebb fiúnak?! Arra a gyerekre nem vár más, mint szenvedés, sötétség és megvetés! Fiatal vagy még, az istenekre, csak tizenhat éves! – Ordította végeláthatatlanul, de megvetésen kívül mást nem éreztem. Egész egyszerűen, ahogy beszélt úgy hűlt le a testhőmérsékletem. Mintha a nyakamba zúdítottak volna egy vödör jeget. Éreztem, ahogy elhidegül bennem a vér, megmozdítani is képtelen lettem a végtagjaimat. Akár a kő, olyan merev és akár a jég, olyan hideg. Remegni kezdtem, alig tudtam megállni, hogy ne szóljak vissza. Remegtem, a mellkasom szúrt és egyre jobban fájt. Egyre jobban felcseszte az agyam. A fejem is fájni kezdett. A jó édes...! 

- Fogd be! – Végül kiszakadt belőlem, de olyan hangosan, hogy egy pillanatra teljes némaságba burkolózott a céh, még a levegő is megfagyott a hangom élétől. Annyira tudtam, hogy a halk szóval semmit se érek el, így változtattam a stratégiámon. Sikerült beléfojtanom a szót, így halkabbra vettem a hangom. – Egyáltalán nem is ismersz, mégis vádaskodsz. Amúgy is, milyen nevelésről beszélsz? Számomra meghaltál öt éves koromban! Nekem nincs anyám, csak egy nővérem. Azt hiszed, nyomtalanul eltűnnek az évek, amiket magam mögött hagytam? Bármit is tudsz mondani rólam? Emlékszel arra, hogy mikor lopták el az erőmet és hogyan szereztem vissza? Bármilyen hegemnek és sebemnek feltudod idézni a történetét? Nem kell a válaszod, mert tudom, hogy nem! Nira volt mellettem az elmúlt tizenegy évben és többet tett értem, mint ti együttvéve. A becsületemről beszélsz? Had döntsem el nekem mi a jó, Gray pedig nem az első utamba kerülő fiú. Különben is neked nem mindegy, hogy kinek nyitom szét a lábaimat? Had magyarázzam el úgy, hogy te is megértsd. Nem érdekel a véleményetek, csak azt sajnálom, hogy erre most kellett rájönnöm. Ha nem fogadjátok el a döntéseimet, akkor akár el is köszönhettek. Az én szüleim meghaltak tizenegy évvel ezelőtt, akik most állnak előttem valaki teljesen mások. Nem ismerem őket. És ti se ismertek engem. Ez így elég világos? 

- Hogy... – Megint megütött volna, ha apa nem kapja el az ökölbeszorított kezét. Csak unottan néztem a szócsatájukat. A szerelem még a legstabilabb elmét is zavarossá változtathatja és gyengévé. Apa szavai drogként hatottak a nőre, megbabonázta, magába szívta őket. Azok az apró mozdulatok, gesztusok... nagyon mélyen megirigyeltem őket. Ha nekem is ilyen bánásmódban lenne részem... sokkal boldogabb lennék. Gray elkapkodott, gyors és határozott mozdulatai már megszokottak és megnyugtatóak. De mégis vágytam ezekre a gesztusokra, titkos nyelvre. – Még csak tizenhat éves...

Motyogta maga elé a nő, de végleg lenyugodott. Lehet, hogy ő elintézte ennyivel, de én sohasem fogom elfelejteni, hogy mit tett. A lánya vagyok, bíznia kéne bennem és aggódnia, de ezek közül egyik sem érvényesült. Szinte rá se bírtam nézni az arcára. Megszégyenültnek és elárultnak éreztem magamat. Tényleg ez a nő után sírtam hosszú éveken keresztül? Ezek szerint az emlékek is képesek elfoszlani, méreggé, átokká változni. Amikor valamit kincsként őrzöl a memóriádban, boldog és szomorúság közt vergődsz, amikor próbálod felidézni... Van benne egy női alak, akinek még csak az arcvonásai sincsenek meg, csak elmosódott foltok, igyekszel feleleveníteni valamit, ami vele kapcsolatos. A mosolyát, a nevetését, az érintésének a melegét. De te is nagyon jól tudod, hogy képtelenség. És most, amikor az álom és a könnyek valósággá válnának, akkor szembesülsz a ténnyel, hogy amiért annyit sírtál inkább rémálom és borzalom, mint menny és éden. 

- Csak menjetek már el innen. – Suttogtam leginkább magamnak, de az imáim ezúttal meghallgattatásra találtak. Miért hiszi azt anya, hogy nekem egy leányálom ez a gyerek? A hátam közepére se kívánom, de elfogadtam a tetteim után járó következményt. Különben is már egészen megbarátkoztam a gondolattal, sőt, most, hogy elmúltak a rosszulléteim egészen boldoggá tesz, hogy itt növekszik a szívem alatt. Tele vagyok ellentétekkel gyerekek. 

- Megjöttünk. – Jött egy halk hang a céh ajtaja felől, aminek hatására éreztem, ahogy remegni kezdenek a lábaim. A jelenléte, a jellegzetes hanglejtései és beszédstílusa... egy hónap után visszatért a hercegnő és a választottja. Nira odalépett hozzám és a vállaimra tette a kezeit. Belőle szinte áradt a forróság és a meleg, míg én a hideget és a fagyott árasztottam. Hozzábújtam, hogy minél hamarabb felmelegítsem elhidegült végtagjaimat. Eddig azt hittem, hogy a szüleimnek lesz a legnehezebb elmondani, de most ráébredtem arra, hogy Levy véleményétől és gondolataitól ezerszer jobban féltem. 

- Istenhozott itthon, Hime! – Köszöntötte Nira a lányt, mintha semmi se történt volna. Vajon mennyit hallott a lány vagy mit látott?

- Sziasztok... – Válaszolt félszegen, amikor pedig kikukucskáltam a nővérem válla felett, akkor láttam a szemeiben a kérdőjelet és az aggodalom vízesését. Gajeel – el kéz a kézben sétáltak oda hozzánk, közben pedig vetettek egy pillantást a sérült fiúra, akit ebben a pillanatban támogattak oda hozzánk. Kötelességemnek éreztem, hogy én is megtegyem a tőlem telhető legtöbbet, így megvizsgáltam és halványítottam a fején keletkezett heget, amit anya okozott neki. Halványan elmosolyodott, majd közelebb hajolt és szájon csókolt. Meglepődtem, hogy milyen jó íze volt az ajkainak. Kávé és fahéj. Azt hiszem, mostantól ez lesz a kedvenc párosításom.    

- Milyen volt a nászút? Csak nem eltévedtetek? – Viccelődött a nővérem, ezzel oldva a kialakult feszültséget köztünk. Engem is érdekelt a beszámolójuk, így leültünk az egyik asztalhoz, Gray szigorúan az ölébe húzott, utána nekiálltak a részletes beszámolónak. Illetve, hogy pontos legyek, Gajeel csak néha közbeszólt, ezzel kizökkentve egyensúlyából az ifjú feleséget. Ezért párszor a karjára is csapott Levy, de a fiú csak jóízűen röhögött. 

- Ahogy láttam ti se unatkoztatok és folyt rendesen az élet, amíg távol voltunk. – Mosolygott ránk bíztatóan a lány, mire a nővéremmel kérdőn összenéztünk. Mennyit árulhatunk el neki? Végül telepatikus úton megtárgyaltuk, hogy jobb az őszinteség. 

- Nee – chant és engem pár hete majdnem megöltek. – Vágtam a dolgok közepébe, amire valószínűleg nem volt felkészülve a lány. Megannyi kérdés halmozódott fel a fejében, amire még azelőtt válaszokat adtam, hogy feltehette volna. – Nem tudjuk, egy férfi. 

- Szikrának tetszett a pasi. – Húzta cinkos mosolyra a száját nővérem, mire dühösen a lábára tapostam. Erről senki másnak nem szabadott volna tudomást szereznie! Ráadásul a férfi zsoldos volt, már csak az erejét megnézve is. A jelenléte ismerős, mégis idegen. Sohasem éreztem még ilyet azelőtt. – Hime, ne aggódj, szereztem pár heget, Szikrának pedig légzési gondjai támadtak a csapásoktól, de azon kívül kaptunk egy leckét, hogy erősebbé kell válnunk! Amúgy... hogy van a hallásod? 

- Majd megoldom. – Válaszoltam halkan, és reménykedtem szavahihetőségemben. A sípolás még mindig tartott, kezdett az idegeimre menni. Még ha távolról is szólt, idegesített. 

- Reila lassan öt hónapja titkolja előlem, hogy terhes. – Tátott szájjal bámultam páromra és nem hittem el, hogy ezt csak ilyen lazán beleböfögte a beszélgetésbe. Ha harc, akkor legyen harc! Nyugalmat erőltetve magamra visszafordultam a többiek felé. 

- Gray megcsalt. 

- Utána viszont megkértem a kezedet! – Védekezett azonnal a fiú, mire a szemeimet forgatva kinéztem az ablakon. 

- Igazad van, ez nagyon romantikus. – Jegyezte meg cinikusan Nira, mire Gray tehetetlenül csapott a combjára. 

- Te meg együtt vagy azzal az idiótával. Kit izgat? Csak egy egyszerű, hétköznapi hónap volt. – Egyszerre fordultunk Levy és Gajeel felé, akiknek háromszorosára nőttek a szemeik és nem jutottak szóhoz a döbbenettől. Azt hiszem nem csak én nevettem el magam ettől a látványtól. 

A Sárkányölő és a Sárkánymester titka

Nira

December huszonnégy. Szenteste. Egyedül álltam a házablakában és csak néztem ahogy a hó esik odakint. Reila végre elmondta Graynek, hogy gyermeket vár, és hajnalban kéz a kézben jöttek fel hozzám, bár elég feszült volt köztük a hangulat. Gray nem szólt semmit, csak lefelé nézett, míg Rea jó éjt kívánt. Azóta nem bírtam aludni. Egész nap az ablakban álltam és csak néztem kifelé. A jobb lábamban a fájdalom néha fellángolt, de nem érdekelt.
Nem hagyhattam, hogy gyengének lássanak. Siel nem akart megölni, csak tanítani. Rávilágítani arra, hogy mennyire gyengék vagyunk. Annyira arra koncentráltam, hogy mi van a húgommal, hogy nem vettem észre mit akarnak a rohadékok. Ezért lehetett az, hogy simán átszúrtak és több helyen megsebeztek.
-Nee-chan?
Csendesen megfordultam. Heart lebegett az ágyam felett és egy kis dobozkát tartott a mancsaiban.
-Sunny azt mondja ezen a napon az emberek ajándékot adnak egymásnak... Ezt neked csináltam -mondta.
Elvettem tőle a dobozt. Egy apró kis kő volt amit szív alakúra formáltak.
-Köszönöm, de én nem készültem semmivel se neked...
-Nee-chan finom vacsit csináltál...
Kis exeedem az ajtón kopogó személy szakította félbe. Kinyitottam és döbbenten láttam, hogy apám az.
-Szia Csillag. Reila nincs itthon?
-Nincs... Mit keresel itt apa?
-Csak hoztam nektek valamit-mondta ,majd két dobozt emelt fel.-Az új harci öltözetetek. Valamint új tőrök. Na jó sietek, mert anyáddal egy kellemes estét akarunk eltölteni. Szia Csillag.
Gyors berakta a kanapéra a két dobozt, majd arcon csókolt és elment. Még csak megköszönni se tudtam neki. Azonban ez eszembe juttatott valamit. A ház merő kosz volt. Minden felé Rea és az én holmijaim voltak szétdobálva. Hát igen az elmúlt időben nem sokat takarítottunk. Rea ha itthon volt szinte mindig rosszul volt, vagy kimerült. Én meg szinte minden mozdulatát figyeltem, nehogy valami komolyabb baja legyen.
-Nos ideje kitakarítani zsoldos módra-mondtam, majd felgyűrtem az ingem ujját.
-Nee-chan?-kérdezte Heart.
Nem szóltam, csak csettintettem mire a ruhák felemelkedtek a földről. Elindultam a fürdőszoba felé, miközben a szennyesek ott röpködtek körülöttem. Heart kihúzott néhány zoknit a szekrények alól, majd utánam hozta. Nincs is ennyi ruhánk állapítottam meg miközben elkezdtem a mosásukat.
A fürdőszobában szabályos vihar keveredett ahogy a szennyesre zúdítottam a tisztító mágiámat. Szegény Heart majdnem a víz fogságába került, csak az utolsó pillanatban kaptam el a kis szárnyait.
-Vigyázat a zsoldos barátod takarít-nevettem, majd elengedtem.
A következő egy órában fel le rohangáltam a lakásban. Mindenfelé mosatlanok hevertek, a könyveinkről nem is beszélve. Mindössze két ládára való fegyvert gyűjtöttem össze a lakás legkülönbözőbb részeiről. Hát igen inkább hasonlított egy pasitanyára a ház mintsem egy olyan házra, amiben nők élnek. Heart szorgalmasan segített, bár utóbb rábíztam, hogy díszítse fel a karácsonyfát. A kis exeed örömmel állt neki. Mire kitakarítottam és össze hajtottam a  ruhákat addigra ő is készen lett. Beraktam a fa alá apáék ajándékát, majd azokat is amiket én adok a  többieknek. Mivel tudtam, hogy Rea hova rakta az ő ajándékait, így egy kis szellő segítségével levarázsoltam az emeletről azokat.
-Nos mi maradt még Heart?-kérdeztem fáradt mosoly kíséretében.
-Az asztal-mutatott a konyha asztalra, ami most a nappali közepén árválkodott.
Mi lenne velem nélküled-mondtam nevetve.
Tíz perc múlva az asztal is meg volt terítve. Felmentem az emeletre, majd átöltöztem. Csak mikor felvettem a ruhám akkor jöttem rá, hogy nem is kevés a zúzódásom. Nem csak a mellkasomon és a karomon voltak, de a nyakamon és a lábamon is szép számmal terjeszkedtek a foltok. Rea mindent meg tett, hogy életben tartson, így nem panaszkodtam, hogy ott maradtak a zúzódások, meg néhány heg. A jobb lábam volt a rosszabb állapotban. Nem csoda. Siel szinte teljesen leégette a bőrt és a húst róla. Reának szinte a nulláról kellett meggyógyítania. Tisztában voltam vele, hogyha húgom meglátja a sebeimet fájdalmasan emlékeztetem, majd arra, mennyire gyengék vagyunk. Azonban zsoldos voltam. Még ha nehezen is ismertem be, hogy jelen állásban van nálam erősebb, akkor is elkellet viselnem a hegek látványát. Kell az emlékeztető, hogy tudjam van hova fejlődnöm.
Vissza mentem a nappaliba, majd megraktam a kandallót. Heart a kandalló fölött ténykedett, és amikor felnéztem akkor jöttem rá, hogy a céh egy zászlóját húzza ki éppen. Korábban már láttam egy ugyan ilyet Levy és Erza házában is, de fogalmam sem volt Heart honnan szerezte.
-Mirajane-chan adta, hogy nekünk is legyen. Azt mondja minden céhtagnak van ilyen zászlója, hogy ezzel is az összetartást erősítsük-válaszolta, mikor rá kérdeztem.
-Értem.
Kimentem a konyhába, majd vittem be pár plusz fahasábot. Pillanatokkal később az asztalt is megterítettem. Éppen indultam volna, hogy behozzam a gyertyatartókat, mikor a bal lában beakadt az egyik szék lábába, és én szégyen szemre elvágódtam. Nem is lett volna baj, ha nem a jobb lábamra zuhanok. Fájdalmas szűkölés hagyta el a torkomat, ahogy a fájdalom égő érzése ezerszeres erővel rohant meg. A számba haraptam, miközben a körmeim bele vágtak a fa padlóba. Küszködve a bal lábamra helyeztem a súlyom, miközben a jobbat felhúztam.
Még örültem is, hogy Reáék kicsit késnek. Szánalmas látvány lehettem ahogy ott kínlódok. Heart aggódva nézett rám, majd mikor a fájdalom enyhült igyekezett felsegíteni.
-Nee-chan-mondta aggódva.
Leültem a kanapára, majd kinyújtottam a lábam, ami enyhén remegett. Kis exeedem ott ült mellettem és apró mancsaival a karomba kapaszkodott.
-Jól vagyok...Jaj fenn hagytam a kis követ amit tőled kaptam-mondta mosolyt erőltetve a számra.
-Felmenjek érte?
Heart pillanatokkal később már vissza is ért. A kezembe vettem a kövecskét, majd a mágiámmal vékony láncot erősítettem rá.
-Itt a helye-mondtam, ahogy felraktam a nyakamba.
Heart leült az ölembe, majd elkezdett egy sütit majszolni. Csak a felét tudta megenni, mikor kopogtak az ajtón. Óvatosan helyeztem a testsúlyom a jobb lábamra, és megkönnyebbülten tapasztaltam, hogy csak annyira fáj, mint egész nap, és nem úgy mint percekkel korábban.
-Szia Nee-chan-köszönt Rea, ahogy ajtót nyitottam, majd megölelt.
-Szia Szikra... Hol a kulcsod?-kérdeztem mosolyogva.
-Ott-mutatott húgom a kulcstartóra a hátam mögött.
A szemem forgattam, majd felnéztem Grayre, aki csak ott állt a lépcsőn.
-Szia Gray nem is köszönsz a sógornődnek?
-Helló-mondta halkan.
-Nira-chan!-hallottam Happy kiáltását, majd a következő pillanatban már nekem is csapódott a kis kék Exeed.
Elvesztettem az egyensúlyom és biztos hanyatt vágódom ha Rea és Gray nem kap utánam.
-Óvatosabban te kis bolond. Még nem vagyok teljes formámban-nevettem.
-Happy óvatosan azzal a nagy szeretgetéssel-dorgálta meg Natsu a barátját.
-Csak irigykedsz-mondta és fel ült a vállamra.
Beljebb invitáltam a három jó madarat.
-Nee-chan ugye nem azt akarod mondani, hogy egyedül takarítottál ki? Szégyen mekkora kupit csináltam, nekem is kellett volna segítenem.
-Heart segített neki Rea-chan-szólt közbe a kiscicám.
-Unatkoztam-mondtam nevetve.-Nos várunk még valakire?
-Nem Wendy azt mondja, hogy ő nem jön mivel Erzáékkal tölti a karácsonyt... A többiek, meg úgy vannak vele, hogy nem akarnak nagyon zavarni, mikor lábadozol. Lehet nekünk se kéne sokáig maradnunk-mondta húgom.
Fáradtan kifújtam a levegőt, majd finom koszit adtam a tesómnak.
-Ismersz már, hogy tudd. A pihenés nem az én kenyerem... Na ki éhes?-kérdezem.
Natsu és Happy rögtön jelentkezett. Sunny és Heart csak a második kérdésemre válaszolt. Rea a szemét forgatva nézett rám, majd segített behozni az ételt és italt. Gray persze rögtön kivette a kezéből amint beléptünk a nappaliba. Bizonytalan volt minden lépése, és ahogy Reához nyúlt mintha még remegett is volna a keze. Persze úgy csináltam mintha nem vettem volna észre. Helyette megkértem Natsut gyújtsa be a kandallót, mire ő hencegve csettintett egyet.
-Ezt én is meg tudtam volna csinálni-bokszoltam bele a karjába.
A vacsora nagy része azzal telt, hogy Natsu és Happy habzsolták az ételt, Gray csendesen hagyta, hogy Rea időnként felé nyújtson egy falatott, de amúgy meg se szólalt. A húgomnak a vacsora végére el is fogyott a türelme, majd kikelt magából.
-Ha van valami bajod akkor mond meg, de hallgass!-kiabálta le a fiú fejét.
-Csak nem bírtam még megemészteni...
-Ezen már úgy se tudsz változtatni. Szikra te meg ne lármázz. Ketten kellettetek hozzá, hogy így alakuljon-mondta, miközben kivittem a mosatlanokat.
-Kösz, hogy emlékeztetsz, hogy mekkora balfék voltam-morogta Gray.
-Szívesen máskor is...
-Miért érzem azt, hogy lemaradtunk valamiről?-kérdezte Natsu Happytől.
-Hogy érted ezt?-kérdezte Reila a pasijától.
-Semmi, csak...
Láttam mi jár a fiú fejében és Rea arca biztosított róla, nincs ínyére.
-Szerinted én készen vagyok rá, hogy anya legyek?-kérdezte.
Mielőtt a fiú válaszolhatott volna Rea felpattant, majd felrohant az emeletre.
-Majd én vissza hozom-mondtam, majd lenyomtam a székre Grayt.
Ahogy felfelé mentem hallottam még Natsu kérdését, majd azt hogy Gray elmondja neki mi a helyzet. Rea a fenti fürdőszobában térdelt a wc mellett és éppen kihányta a vacsoráját. Elővettem egy törülközőt, majd a két hosszabb tincsét hátra fogtam, míg hányt.
-Nyugalom Szikra... Nem tesz jót a babának ha ennyire felidegesíted magad-mondtam, miközben letöröltem a száját.
-Miért nem tudja elfogadni?-kérdezte Rea, közben a kezét óvón a hasára tette.
-Elfogadta,hiszen melletted van, csak nehezen emészti meg, hogy mekkora barom volt-mondtam.-Nem mondta ugye, hogy vetessétek el?
Rea megrázta a fejét.
-Na látod. Nem kérte, hogy mondj le róla és melletted maradt. Adj neki egy kis időt. Biztos össze szedi magát, mire anyáék elé álltok-mondtam és magamhoz húztam a húgom.
-Júj anya nem fog örülni a babának...
-Az biztos... Jut eszembe apa volt itt. Hozott nekünk ajándékot... Gyere nézzük meg őket-mondtam, majd fel álltam.
Jobb lában roppant, mire össze rezzentem, de szerencsére Rea éppen nem rám nézett. Óvatosan felhúztam, majd lementem vele a földszintre.
-Rea ha kisfiú lesz hívjátok Natsunak-mondta Natsu vigyorogva.
-Nem fogom rólad elnevezni a fiam-vágta rá Gray és Rea egyszerre.
Tekintetük találkozott, mire a fiú haloványan és bizonytalanul elmosolyodott. Rea mellé épet és átkarolta a derekát. Fejét a fiú mellkasára támasztotta ő meg gyengéden magához húzta.
-Mondjuk már csak azért sem lesz Natsu a neve, mert kislány lesz-mondta húgom.
-Mindegy, hogy fiú vagy kislány remek zsoldost faragok, majd belőle. Olyan jó harcos lesz mint az anyja-mondtam.-Na ideje kibontani az ajándékokat. Sajna egy csomó kimarad, mivel sokan nincsenek itt azok közül akiket hívtunk.
Rea kibújt Gray öleléséből, majd a zsebéből előhalászott egy köteg kis kártyát. A kedvenc játéka az volt, hogy először az adja át az ajándékait akinek a nevét kihúzzuk.Ez esetben Happyre esett a választás. Miért is nem lepődött meg senki rajta, hogy mindenki halat kapott tőle. A következő nevet Happy húzhatta ki. Most Reára került a sor. Mindenkinek oda adta az ajándékát.
Már a doboz súlyából megmondtam volna mi van benne. A mérete csak plusz segítség volt. Mikor kibontottam a kezembe egy gondosan kifaragott bambusz fuvola volt. A zsoldos rónák díszítették, ahogy szinte minden fegyverünket. Csak a véletlennek volt köszönhető, hogy én is ilyen faragvényt adtam neki. Annyi volt a különbség, hogy én az övére zömében gyógyító rúnákat véstem.

Gray
A Reától kapott pulcsim szegélyével játszadoztam, miközben ő a nővérével beszélgetett. Időnként összerándult, és tudat alatt is a hasához nyúlt. Átkarolta magát és közben az ujjaival apró köröket rajzolt magára. Szerintem nem is volt tudatában, hogy a baba minden mozdulatára reagál.
A nappali ablaka hirtelen kivágódott, majd fagyos szél zúdult be rajta rengeteg jéggel. Ösztönösen eltakartam Reát, bár ő maga és a nővére is ugrott, hogy becsukják.
-Rohadt idő! Tönkre vágta az ablakunk-morogta Nira miközben mágiával rögzítette az ablakot.-Mindjárt jövök.
-Basszus ez gáz. Nem fogunk egy könnyen haza menni-morogta Natsu amikor az ablakhoz ment.
Odakint orkánerejű szél tombolt, miközben a havat és jeget kavart. Mikor lett ilyen rossz idő odakint? Rea megborzongott, mire még közelebb húztam magamhoz.
-Jól vagy?-kérdeztem halkan.
Csak bólintott. A csendet Nira közelgő léptei szakították félbe.
-Ablakok mágikusan rögzítve. Valamint megágyaztam a vendégszobában-mondta.-A fiúk mennek először fürdeni, hogy maradjon nekünk meleg víz-mondta és egy inget, meg törölközőt vágott hozzánk.
-Csicsi jössz velem fürdeni? Spóroljunk a...
Nira kegyetlenül erősen fejbe vágott, majd a fülemnél fogva elrángatott Rea mellől.
-A perverz gondolkodásod hagy akkora, amikor kettesben maradtok. Tied az emeleti fürdő. A lépcső tetején balra az első ajtó-mondta és feltaszigált néhány lépcsőfokot.
-Ünneprontó, vénséges házi Sárkány-morogtam ahogy elindultam felfelé.
Valaki  fejemhez vágott egy papucsot. A hogy megfordultam Rea izzó tekintetével, majd a papucsa párjával találkoztam,
-Csics ezt most...
-Amit a nővéremről mondtál-mondta közben egy díszpárnát akart eldobni.
-Ne azt ne! Azt Levytől kaptam-mondta Nira és még menet közben elkapta a párnát.
Gyorsan felrohantam, mielőtt valami mást dobna felém. A fürdő meglehetősen kicsi volt a ház méreteihez képest. Csak amikor végeztem és immár alvó holmiba öltözve kijöttem, hogy az csak a vendék szoba fürdőszobája volt.
-Rosszabb vagy mint egy kislány-nevetett Natsu.
Haja csöpögött a víztől.
-Hogy vagy már kész?-kérdeztem.
-Nem egy óráig folyatom a vizet. Amúgy már a lányok is készen vannak. Rea kicsit nyúgös amiért a nővérét vén Sárkánynak nevezted. Biztos be akarsz menni?
-Miért ne akarnék bemenni hozzá?
-Te tudod-vont vállat Natsu, majd bement a kijelölt szobájába.
-Natsu totál hülye-mondtam, ahogy beléptem Rea szobájába.
Csicsi az ablaknál állt és kifelé nézett. Ahogy megfordult már értettem Natsu mire gondolt.
-Miért is nevezted vén Sárkánynak a tesóm?-kérdezte vissza fojtott hangon.
-Csak ugrattam és ezt ő is tudta.
-Lehet, hogy sárkány szíve van, de nem vén. Ha ő az akkor én mi vagyok?
-Az én kis Csicsim-mondtam és átkaroltam.-Valamint a közeljövőben a fiam anyja.
-Kislány lesz-mondta duzzogva.
-Szerintem meg fiú...Az biztos, hogy ha lányka nem hagyom, hogy a nővéred tanítsa...
-Miért nem?
-Mert a nővéred egy őrült...
Amint kimondtam vissza is akartam szívni. Rea elhúzódott és mérgesen nézett rám.
-A vővérem nem őrült csak furcsán normális. Ma már másodjára mondasz olyat rá ami nem igaz!
Rea megfogta a kis szekrényen álló lámpát, majd hozzám vágta. Éppen csak elhajoltam előle, már egy képkeret repült felém.
-Csicsi elég!
Azonban ő más véleményen volt. Tudtam, hogy mindketten szörnyen védelmezik a másikat, de ez már túlzás volt a javában.
-Túlzás?! Elekem van már abból, hogy a nővérem mindig mindenki lenézi! Anyáék se foglalkoznak vele, a céhben is mindenki furának tartja! Erre te is azzal, jössz, hogy milyen! Ha nem tetszik akkor az ajtó lent van a földszinten! Ellehet menni ha nem tudod elfogadni a családi kötödésem!-kiabálta.
Minden egyes mondat után valami tárgy röppent felém. Egyszer egy váza-ami ripityára tört a falon- máskor párna. Ami éppen a kezébe került.
-Reila tedd le azt a tört!-mondtam,mikor kirántotta a fiókját és felkapta a tört.
A lány rám nézett, majd eldobta a kést, ami csak az ajtóba állt bele. Persze ez volt az a pont amikor már segítségre volt szükségem. Kirohantam a folyosóra, majd berontottam Nira szobájába.
-Nira segíts a húgod meg... örült-fejeztem be elakadó hangon.

A lány valószínűleg nem hallotta a veszekedésünket, vagy ha igen más elfoglaltság révén nem ért rá közbe avatkozni. A szoba közepén állt szorosan össze simulva Natsuval. Szorosan kapaszkodtak egymásba, miközben heves csókcsatát vívtak éppen. Szemlátomást nem ez volt az első ilyen alakalom, mivel Nirát nem igazán zavarta a tény, hogy csak egy póló van rajta, míg a fiú fel van öltözve.
-Öh bocs a zavarásért, de kellene egy kis életmentő segítség-mondtam zavartan, mire szétrebbentek.
-Tünés a szobámból Fullbuster-mondta a lány mérgesen és egy széllökéssel ledöntött a lábamról.
-Basszus már te is?... Különben is mi volt ez az előbb?-kérdeztem feleslegesen, mert jól tudtam mit láttam.
-Szerintem pont neked nem kéne elmondanom... Különben is mit a francot keres itt?!-kezdett el kiabálni velem.
-Csak segítséget akartam kérni, hogy Reát leállítsd, de... Ti mióta vagytok együtt?!-kérdeztem kiakadva.
-Nem sok közöd van hozzá-mondta Nira és felém lépett.
-Hóho nyugi-mondta Natsu és hátulról átkarolta.
Szorosan lefogta Nira karjait, de még így is láttam, hogy ha lány nagyon akarna simán kitörhetne az öleléséből.
-Szóval mióta vagytok együtt?-kérdeztem megint és feltápászkodtam a földről.
-Mondtam már, hogy nem tartozik rád-morogta Nira- Natsu kérlek engedj el.
-Felejtsd el! Tudom, hogy betörnéd az orrát...
-Tanuljon meg kopogni! Még szép, hogy betöröm az orrát...
-Nem töröd be, mert az csak az én jogom-jelent meg Rea mellettem.
Felhúzta a szemöldökét, és kérdőn nézett a nővérére. Nira elvörösödött, de nem szólt semmit. Nem tudom mi zajlott le közöttük, de az biztos, hogy Nira hátrább lépett, miközben Natsu kezét felhúzta a vállára, hogy abba temesse el az arcát.
-Mondtam már, hogy elakartam mondani-motyogta barátom karjába.
-Anya se tud róla?
-Szerinted ha tudná nem akart volna kinyírni minket?-kérdezte Nira.
Mindketten megborzongtak. Ők tudtak valamit amit mi nem. Összenéztünk Natsuval, de az ő szemében is csak tanácstalanságot láttam.
-Gyere Gray van itt egy elrendezetlen ügyünk-mondta Rea, majd megfogta a felsőm és vissza húzott a szobája felé.
-Kegyelem. Dragneel, Nira segítsetek!

Nira
Reila vissza vonszolta Grayt a szobájába, majd jól halhatóan bezárta az ajtót. Natsu bele csókolt a nyakamba, majd szembefordított magával.
-Nekünk is be kéne zárnunk az ajtót-mondta vigyorogva.
-Milyen gáz, már, hogy így bukunk le-mondtam mosolyogva, majd átkaroltam a nyakát és felhúztam magam hozzá.
-Ennyit a mi kis titkunkról.

Az ő bűnük

xxx

Gray kézen fogva húzta maga után barátnőjét, akinek egész arca lesápadt. Joggal lehetett miatta aggódni, hisz az utóbbi időben egészen szokatlanul viselkedett. Távolságtartóbb lett, barátja közelében pedig feszült és ideges, mégis ami a legjobban aggasztotta a jégmágust, az a lány kerülése volt. Ha próbált közeledni hozzá, akkor különösebb habozás nélkül elutasította, bár szemeiben ott lapult a fájdalom és a vágy, gyötrő keveréke. Nem tudott dűlőre jutni, a szívébe egész egyszerűen belehasított a gondolat, hogy Rea már nem szereti viszont, csak a kényszer köti hozzá. Magát ingerelte a fiú, ilyesfajta gondolatok fordultak meg a fejében, a nap huszonnégy órájában, ettől pedig feszült és ideges lett. Néha teljesen érthetetlen okokból kifolyólag lettek dühkitörései, amit igyekezett mihamarabb leküzdeni. Mert látta szerelme szemeiben a zavartságot és talán valami mást is, ami nem tetszett neki. Nem akarta látni ezt a tekintetet még egyszer, sokkal több küldetést vállalt, egyszerűen csak így tudta levezetni a feszültségét. Az elmúlt hónapokban bánta a legjobban, hogy kettejük közül Rea a gondolatolvasó, nem pedig ő. Titkokat őrzött, változó súlyúakat, amik szinte beitták magát az egész testébe. Ezeket még neki sem volt hajlandó elárulni, ha pedig véletlenül felhozta, akkor dölyfösen felcsapta az orrát a lány és megmakacsolta magát. Semmit sem mondott neki, még a rosszullétei forrását se árulta el. Folyton sápadt volt, szemei alatt mély karikák húzódtak és jól észrevehetően fogyott is, ettől pedig még inkább kikészült a jégmágus. Rengetegszer próbálkozott már azzal, hogy vizsgáltassa ki magát, de a lány ilyenkor akkora erővel vágta pofon, hogy utána órákig csillagokat látott. Ezt a betegséget nem lehet orvosságokkal gyógyítani, csak ártani lehet velük. Senki sem tud már segíteni, ebbe pedig beletörődtem. Ezeket mondta, mégis volt valami ebben a két mondatban, ami elgondolkoztatta a fiút.

Reila

- Gray! – Kiáltottam rekedten és éreztem, hogy a torkom száraz a félelemtől. Szemeimben az aggodalom és a rémület egyenlő arányban oszlott el. A buli azt jelentette, hogy emberek. Az emberek pedig tömeget jelentettek. A tömeg pedig egyenlő volt azzal, hogy össze vissza fognak lökdösni. Nem, határozottan és ezerszer is nem! Inkább fagyoskodom itt kint a mínusz valahány fokban, minthogy a részeg emberek társaságát élvezzem. Arra is fogadni mertem volna, hogy alkohol mellett még cigaretta füsttel is találkoznék. Gray egy olyan helyre akart vinni, ami minden irányból ártott volna a babának. Persze ezt ő honnan is tudhatta volna? Még nem mondtam el neki a terhességemet... Holnap, szenteste szeretném meglepni vele. – Engedd el a karomat! Sehová sem megyek, egy buliba pedig főleg nem! A nővérem még nem gyógyult meg teljesen. Mellette kéne lennem!
Azt vettem észre, hogy az előttem haladó fiú egyenletesen lassult le egészen addig, míg teljesen meg nem állt. Még időben fékeztem le, különben egész biztos nekiütköztem volna. Csak álltunk a csendes és havas úton, amit egyedül az utcai lámpák fénye világított meg. Az ég már régen sötétbe burkolózott, talán még az emberek is nyugovóra tértek, hisz rajtunk kívül egy lélek sem mászkált errefelé. Éreztem és a fénynek köszönhetően jól is láttam, hogy még mindig szorította a kezemet. Elgondolkoztam azon, hogy kirántom a kezem a szorításból, de ráébredtem arra, hogy az utóbbi időben rendesen próbára tettem szerelmem türelmét, így próbáltam magam megfékezni. Hatalmas erőfeszítések árán sikerült, mert visszaemlékeztem arra, hogy milyen jól tűrte az elmúlt idők hangulatingadozásait. Más már rég otthagyott volna hisztis picsának titulálva. De ő kitartott mellettem és ezért nem tudok elégszer köszönetet mondani az égnek. Az utamra sodorta ezt a férfit, aki méghozzá szeret is. Kívánni se kívánhattam volna többet. Egy kisbaba viszont mennyiben fogja megváltoztatni ezt a megszokott is kialakult kellemes harmóniát? Semmi sem marad ugyanolyan. Suhant végig az agyamon, a gondolattól pedig összerezzentem. És ezzel egy időben kezdett elviselhetetlen méreteket ölteni a közénk telepedett némaság. Hangosabb volt minden eddigi zajnál, amit hallottam, éppen ezért kezdtem aggódni. Csak figyeltem Gray szokatlanul csendes és mozdulatlan hátát. Nem léptem, maradtam egy helyben és ő is ehhez a módszerhez folyamodott. A sakkpályánkon megállt a játék. Végül a fehér király tört meg először. Egészen addig így maradtunk, amíg éledezni nem kezdett, de amit láttam az összeszorította az egész bensőmet. A teste minden idegszála remegni kezdett és éreztem a belőle áradó visszafojtott érzéseket. Dühös, csalódott, szomorú, szorongó, tehetetlen és kétségbeesett volt egyszerre. Ezen az észrevételen teljesen felzaklattam magamat, hisz az ismeretségünk óta nem is először sodortam teljes lelki válságba. A gyomrom összerándult, csak azt nem tudtam, hogy a baba szórakozott velem vagy egyszerűen csak az érzéseim. Bármelyik is játszott közre, de nem volt egy kellemes érzés.
- Reila... – A hangja egészen elcsuklott, majdnem úgy beszélt, mint aki teljesen lemondott arról, hogy valaha rendbe is jönnek köztünk a dolgok. Már pusztán a gondolat is hergelt, így dühösen szorítottam össze az ajkaimat, annak a reményében, hogy nem káromkodom el magam. Mégis mit képzel a férfi? Hogy ilyen könnyen vége lehet kettőnk között? Azt már nem! Egy kapcsolatban két embernek kell lennie, éppen ezért megvétózom ezt az egész hülyeséget! Nem fogok bocsánatot kérni, inkább Gray – nek kéne tőlem. A barack fejű gyereke nem tudja mikor kell nyugton maradnia, ahhoz, hogy átaludjak egy egész éjszakát. Ettől pedig annyira ingerült voltam, hogy eltörtem pár állkapcsot az elmúlt négy hónap alatt és az is biztos, hogy ez mind egy személyhez tartozott, de attól még nem ment el a józan eszem. Kishu, a még meg nem született gyerekünket ócsárolta megállás nélkül és gyengének nevezett. Ha még egyszer a babámat meri bántani, ha csak szavak formájában is, de akkor is kitépem a nyelvét. Lehet, hogy barack feje van, nem tud nyugton maradni és utálni fogom a születése pillanatában, de attól még rettentően szeretem és féltem. – Rei...
A szorítás erősödött a kezemen, elhidegült ujjai szinte lyukat vájtak a bőrömbe. Nehéz lett volna nem rájönni arra, hogy mondani szeretne valamit, csak... képtelen belefogni. Pár másodpercig hagytam neki, hogy elszorítsa a vérkeringésemet, utána nemes egyszerűséggel kitéptem a kezem. Dühösen dörzsöltem és a legszívesebben sípcsontom rúgtam volna az előttem lévőt. Meglátszódott a nyom a kézfejemen. Nem nagyon méltányolhatta a hangulatomat, ugyanis szembefordult velem és a tenyerét mutatta. Először nem értettem, hogy mit akar. Apró jégkristályok kezdtek el táncolni a levegőben, egy kis széllel és faggyal megfűszerezve. Ráébredtem, hogy a saját művészetével próbálja elmagyarázni nekem az érzéseit. Egyre több kristály, hópehely és zúzmara szállt a levegőben hurrikánként, míg végül meg nem állt az örvénylő szél és most már egy pontos és határozott forma lebegett a tenyere fölött. Egy jégszív. Tökéletesre csiszolt, valamilyen szinten megbabonázó szépséget kölcsönző aura lengte körbe. Egyenletes lassúsággal forgott körbe, hogy minden egyes apró részletét megcsodálhassam. Habár jégből volt, kezdte a szívemet felmelegíteni a látványa. Még egy halvány mosolyt is eleresztettem, annyira tetszett.  
De mindez csak pár másodpercig tartott. A szíven hirtelen megjelent egy repedés, aminek nem fordítottam volna olyan nagy figyelmet, ha nem kezd el tovaterjedni. Egyre több érszerű vonal kacskaringózott keresztül a szíven, míg végül már úgy nézett ki az egész, mint egy pókháló. Nem értettem, hogy mi történt, ezért értetlenül pillantottam Grayre. Úgy nézte az arcomat, mintha minden vonását be akarná égetni a retinájába, mielőtt örökre elválnak az útjaink. Majdnem hogy keserédesen mosolygott. Szenvedett, csak ezt tudtam magyarázatként felhozni.
- Rei... – Szólalt meg végül, lehelete páraként emelkedett a hideg, esti levegőbe.
- Nem kell mondanod semmit sem. – Két kezem közé zártam a szívet tartó kézfejét, hogy felmelegítsem. Bár ez fordított felállásban jobban szokott működni, néha mégis én hordtam a nadrágot. Közelebb hajoltam és ráleheltem a kezére. – Nem hagyom, hogy a szíved ennyire megsérüljön. Ígérem.
- Miről beszélsz? – Összerezzentem a hangját hallva, mintha egészen gunyoros lett volna. Felnéztem az arcára és azt láttam, hogy mosolyog. Már nem szomorúan, mint az előbb, hanem lenézően. – Te tetted ilyenné és még azt mered mondani, hogy nem hagyod? Ugye csak szórakozol velem? Te tényleg nem látod be, hogy mi a fenét műveltél velem? Elvetted az eszemet, ezért most minden egyes pillanatban szenvedek, hogy szeresselek.
- Jaj, bocsánat! – Utánoztam gúnyos hangját, ellépve tőle. Megvetően bámultam, mert nem igazán tetszett a kialakult helyzet és ez az új, tuskó formája. – Itt lenne az ideje visszaadnom az eszedet, mert látszólag nélküle elég alpári lettél. Ne okolj engem, mert nincs mire föl. Azt hittem, amikor összejöttünk, hogy elfogadtad a bunkó énemet is. Azt a mogorva taplót, aki beveri a képed, ha nem tetszik neki valami.
- Én elfogadtam, csak az elmúlt három hónap alatt egyszerűen elviselhetetlen lettél! – Vágta a fejemhez, a számtól pedig ösztönösen a torkomba ugrott a gyomrom. Már egy hónapos voltam, amikor ráébredtem arra, hogy valaki növekszik bennem. És talán az volt az a döntő pillanat, amikor gyökeres fordulat állt be a viselkedésemet illetően. Szinte érezni kezdtem, ahogy fojtogat a körülöttem lévő levegő. Próbáltam mélyeket lélegezni, de fogadni mertem volna, hogy úgy néztem ki, mint egy tátogó hal. Nem érdekelt. Úgy éreztem magam, mint, aki menten feldobja a talpát. Mohón kapkodtam a hideg levegőt, annak reményében, hogy oxigénhez jut az agyam és felfogja, hogy nincs miért idegeskednem. Mínusz akárhány fok volt... nekem mégis izzadságcseppek folytak végig a homlokomon és menten meggyulladtam. – Mi a ba...
Nem fejezte be a mondatot, ugyanis egy hirtelen lökéstől előregörnyedtem, de szerencsétlenségemre csak vaklárma volt. Egyszerűen öklendeztem, de nem jött ki semmi sem belőlem. Émelyegtem és szinte szidtam az eget, hogy oldozzanak fel e rettenetes kínok alól. Szerintem megjártam a poklot, hisz patakokban folyt rólam a víz és minden egyes eltöltött másodperc egy kisebb halállal ért fel számomra. Erőtlenül belekapaszkodtam Gray karjába, amikor készültem összerogyni. Annyira erőtlennek éreztem magam. Zsoldos vagyok... mégis miért visel meg ennyire ez az egész? Csak azért, mert minden fennmaradó erőmet a testem önkéntelenül is a magzat védelmezésére fordítja? Ez annyira nem fer.
- Jézusom, Reila! Miért nem gyógyítod meg magadat? – Bolond. Még mindig ne jöttél rá? Lehet, hogy minden betegséget és sérülést képes vagyok megszüntetni s meggyógyítani, de egy kisbaba teljesen más tészta. A hatókörömön kívülre esik a terhesség fogalma. Még pár nap és betöltöm a tizenhatodik életévemet... és mégis. Meg kell tapasztalnom a három trimeszter borzalmasságait.  
- Seggfej, jól vagyok... – Suttogtam elszoruló torokkal. Belegondoltam, hogy mi van, ha Gray egyáltalán nem is akarja ezt a gyereket. Önkényesen döntöttem helyette, ezzel pedig lehet, hogy tönkretettem a még meg sem született kisfiam vagy kislányom életét. Jézusom! Hogy lehettem ilyen felelőtlen?! A látásom egy pillanatra elhomályosult, majd kitisztult, amikor a könnycseppek végigfolytak az arcomon. Egyszerűen nem bírtam abbahagyni a sírást, pedig minden idegszálammal küzdöttem gyengeségem ellen.
- A francokat vagy jól! – Csattant fel igen erélyesen. Velem együtt leguggolt a hóba, majd elkezdte kabáton keresztül simogatni a karomat. Az idő múltával mindkét keze az arcomat fogta közre és szomorúan hallgatta a hüppögésemet. Hozzá képest tényleg csak egy pisis vagyok...
- Annyira félek... – Vallottam be őszintén, mert már semmi oka nem lett volna titkolni. Féltem. Na és? Azt hiszem, mindenki megijedne, ha tizenöt éves létére, amikor még szinte ő is gyerek, egy másik élet növekedne benne. Nincs mit rajta szépíteni, ezt rendesen elbaltáztuk Grayel. Öt hónap múlva mindketten felelősek leszünk egy csecsemőért.
- Nem kell. – Az állam alá csúsztatta az egyik ujját és lassan felemelte a fejemet, hogy a szemembe tudjon nézni. Biztatóan rám mosolygott, amitől, ha lehet, de még jobban könnyezni kezdtem. Ő megbízik bennem, én pedig egy ilyen hatalmas dolgot három hónapja titkoltam előle. – Melletted maradok és megvédelek.
- Bármi történjék is? – Kétségbeesetten kapaszkodtam a szavaiba. Már csak ez maradt nekem, ha azt mondja, amit hallani szeretnék, akkor képes leszek lenyugodni. Tudtam, hogy bízhatok benne, eddig sohasem hazudott nekem és betartotta az ígéreteit.
- Persze. – Az a gyengéd mosoly, amit kaptam egyszerűen beragyogta a lelkem sötétségét.
- Ígéred?
- Míg a halál el nem választ! – Erre volt szükségem. Ez a hat szó maga volt a feloldozás, így úgy döntöttem, hogy, ha Gray elakar menni szórakozni, akkor vele megyek. Nem ronthatom el a kedvét.
Mikor beléptünk a szórakozóhelyre azzal kellett szembesülnünk, hogy a hely csordultig van mágusokkal és emberekkel egyaránt. Jó néhány barátunkat megpillantottuk a táncparketten, de a pultnál is sokan lebzseltek. Undorodva húztam el a számat, amikor orromat facsarni kezdte a melegtől izzadó emberek testszaga. Még a levegő is fülledt volt, majdnem hogy meglehetett fulladni idebent. Jó lett volna magamat valamivel lehűteni.
- Bocs. – Vágta a fejemhez egy tetőtől – talpig elázott férfi, amikor a kezében tartott pohara megbillent és az egész tartalma a karomra borult. Most már sörtől is bűzlöttem, még ha nem is így értettem azt, hogy jó lenne magamat lehűteni valamivel. Csak bosszúsan horkantottam, még ha a legszívesebben állon is vágtam volna az illetőt. Éppen ezért utáltam az ilyen helyeket. Normális esetben Gray azonnal a védelmemre kelt volna... csak éppenséggel megszokásból elhúzódtam tőle, amikor megakart csókolni. Biztos még mindig amiatt morgott.
- Szeretnék keresni egy boxot, ahová leülhetek. – Hajoltam közel a fiúhoz. Mivel először nem értette a hatalmas zajtól, így közvetlenül a fülébe suttogtam. Észrevettem, hogy a leheletemtől megborzongott. Ez emlékeket idézett fel bennem. Először aludtam ott nála és sikerült már az első pillanattól fogva minden egyes szavával zavarba hoznia. Felrémlettek azok az ügyetlen csókok, amiknek a következménye lett a felrepedt szája. Én csak segíteni szerettem volna rajta, de ő a kezei közé fogta az arcomat és nem törődve semmivel az ajkamhoz préselte az övét. Azok az elsuttogott szavak, ígéretek, amiket alig hallottam a fülemben zúgó vértől. Mindenre emlékeztem, főként az érzésekre. Ahogy a keze olyan helyeken járt, amit eddig csak én érintettem meg. Féltem, izgatott voltam és nem tudtam eldönteni, hogy helyes – e az, amit teszünk. Nem hiszem el, hogy egy tizenöt éves ennyire fel tud izgatni. Ezt mondta akkor, én pedig csak hatalmasra nyílt szemekkel fürkésztem zavart arcát. Annak az estének a következménye az a négy hónapos kisbaba, akit a szívem alatt hordozok ebben a pillanatban is.
- Rosszul érzed magad? – Tátogta, legalábbis én csak a szájáról tudtam leolvasni, hogy mit szeretne kérdezni. Néztem az arcát, a szeme alatt végighúzódó karikát és rájöttem, hogy rettenetesen elfáradt ez alatt a pár hónap alatt. Szeretett volna egy keveset szórakozni, kikapcsolódni, igazán megérdemelte a pihenést. Még ha ezek szerint mást is jelent nálunk ez a fogalom. Ha én kikapcsolódásra vágyom, akkor kimegyek az erdőbe, távol az emberektől, oda ahol csend és béke van. Nem pedig ebbe a szánalmas placcra, ahol a hobbi nélküli fiatalok elisszák az agyukat és a pénzüket. Meg kéne keresniük az életüket...
- Gray! – A hörgő, kissé hisztérikus hang hatására mindketten összerezzentünk és egyszerre kaptuk a forrás felé a fejünket. Unottan bámultam a lányt, aki jó szokásához híven már rég leitta magát a sárga földig. Szerintem mindenki tudja, hogy kiről beszélek. A Fairy Tail kedvenc alkoholistájáról, Cana Alberona – ról. Vigyorogva, kivörösödött arccal bökdöste barátom karját és olyan kérdésekkel halmozta el, amit egy hozzám hasonló visszafogott ember sohasem merne kibökni, de neki még józanul is menne. – Gyereee.. igyunk egy kört vagy netán nem engedi az asszony?
- Nyugodtan menj. – Mondtam, amikor mindketten kérdőn pillantottak felém. Bár a lánynak erősen keresztbe állt a szeme. Úgy döntöttem kicsit engedek. Cana egyből átkarolta Gray nyakát és elkezdte a pulthoz rángatni, ezzel minden táncparketten időző embert félrelökve. Én sem voltam barátságosabb hangulatban, ugyanis az utamba kerülő emberek oldala egy vagy két lila folttal gazdagabb lett, mivel a könyököm találkozott velük. Lehet, hogy nem volt a legjobb módszer úttörésre, de bevált és csak ez a lényeg. A kockázat veszélyes lett volna ebben a helyzetben. Még a végén a babám bánta volna meg. Ha jelen pillanatban az apja le se szarja és inkább egy másik nővel iszik, az csakis az én hibám. Egyáltalán nem tud a gyermeke létezéséről és ezért csak engem lehet felelősségre vonni. Ez a negyedik hónap vége, mégse múlt el a rosszullétes időszakom. Pedig el kellett volna az eddigi tapasztalatok szerint. A sok stressznek és szenvedésnek köze lehet a túlzott rosszullétekhez? Mindenképpen, legalábbis a saját véleményem szerint. Már nem bírtam olyan sokáig elviselni ezt az állapotot. Nem tudhattam, hogy mikor következik be a mostanihoz hasonló eset. A hangok egybefolytak, a szagok felerősödtek, az embereknek meg elhomályosodtak a körvonalaik. Így érzékeltem a körülöttem zajló dolgokat. Rettenetesen éreztem magam, mégse mukkantam meg. Nem tehettem meg ezt vele. És magammal sem. Azzal csak rontottam a helyzeten, hogy hergeltem magamat. A gondolataim egymást üldözték egy sötét, szűk szorosban, ami olyan, mint az Uroborosz.
Arra eszméltem fel, hogy párom nevét kántálták többen is. Izgatott, szinte túlfűtött volt a hangjuk, a testtartásukból ítélve pedig teljesen be voltak zsongva. Egy fiatalokból álló kisebb csoport kört alkotva helyezkedtek el a bárpult mellett, így teljesen kitakarták a sztárt. Az utamban lebzselő fiatalok meggátoltak abban, hogy bármit is lássak a történtekből. És ez rohadtul idegesített. Nem az, hogy Gray a figyelem középpontjába került, mert az szinte mindennapos esetnek számított, hanem, hogy az emberek boldognak tűntek. A részegség mámorában párom műsorát érdekesnek találták és élvezték. De, ami tálam teletöltötte a poharat az Lucy halott fehér arca volt. A kör szélén állt, teljesen józannak tűnt, de olyan sápadtnak is egyben, hogy azt hihettem volna, hogy a következő pillanatban elvágódik. És kétségbeesetten pillantgatott felém. Ekkor hasított belém a felismerés, hogy Gray olyat művel, ami engem kényelmetlen helyzetbe hozhat. Feltápászkodtam a székemről, hogy jobban lássam mit is csinált az a barom, amikor hirtelen... egész egyszerűen összetört bennem valami a látványtól. Menthetetlen ürességet éreztem ott, ahol a szívemnek lennie kellett volna, majdnem hogy megkövült tekintettel bámultam magam elé. Látni azt, hogy életed szerelme, a gyermeked apja mást ölel, csókol és rá mosolyog.... olyan volt, mintha kirúgták volna a lábaim alól a sámlit. A kötél megfeszült a nyakam körül. Egész egyszerűen végem volt. Dühösnek kellett volna lennem, de egyelőre csak a végtelen csalódottságot éreztem. Megcsalt... megszegte a nekem tett legelső ígéretét. Megcsókolt egy másik lányt... Ha ezt az egyszerű dolgot se tudta teljesíteni, akkor mi van a többivel? Azokra is képtelen lesz!

- Te tényleg egy idióta vagy... – Suttogtam magam elé és inkább megfeledkeztem a megkönnyebbültségtől, hogy most már elmúlt a rosszul létem. Helyette összetörtem, megsemmisültem, elvesztettem a másik felem és akkorát csalódtam, mint még emberben sohasem. A múltam, a jelenem és a jövőm. Egész egyszerűen tönkrement. Ilyen áron vásároltam meg a várva várt nyugalmat.

- Reila! – A fél karomat adnám azért, hogy visszamehessek és megakadályozhassam ezt. Mert, ha más a kezdet, akkor a vég is más. Talán sohasem kellett volna a céhbe jönnünk. Akkor nem ismertem volna meg őt. A napomat. A csillagomat. Az életemet. A fiút, aki minden tettével valahogy befolyásolt. Ott állt mellettem és nem tudtam másra figyelni, csak rá. Ha mégsem, akkor a szemeimmel mindig őt kerestem. Akkor a szemünk találkozott és megnyugodtam. Egész egyszerűen ez az éjszaka kiszakított valamit az életem történetéből. Kitudja hány lapot vagy fejezetet. Na, most mihez kezdesz kis mókus? A menekülés nem megoldás, te mégis fáról fára ugrálsz és futsz. Megaláztak, annyira, hogy nem bírtál volna ezek után a szemébe nézni. A szemed előtt csinálta. Pedig mögötted minden tágasabb volt. Tudta, hogy ott vagy és ennek ellenére megtette. Elárult... Gray elárult engem.
- A francba! – Persze, hogy elmenekültem. Megakartam tartani a maradék önbecsülésemet, amit hagyott nekem. Nem akartam rontani a saját helyzetemen, csak még jobban aláástam volna magamat, ha mindenki szeme láttára kiosztom. Bár Lucy kétségbeesetten kiáltozta a nevemet, de én már messze jártam.  A lehető leghamarabb el akartam tűnni annak az épületnek a közeléből, még ha tudtam, hogy nem is mehetek ebben az állapotban haza. Nira megint olvasna a gondolataim között és megölné az áruló Júdást. Gondolkozás nélkül megtenné, pedig az az én reszortom. De most túlságosan is az indulataim hatása alatt álltam. Ha most találkoznánk, akkor csak folytatódna a lánc. És véglegesen belekerülnék az örvénybe, ahonnan nincs menekvés.
Ahogy sétáltam, talpam alatt ropogott a hó, a szállingózó pelyhek pedig lassan befedték az egész kabátomat.  Gray... miért te jutsz először eszembe, ha tetőtől – talpig befed a jég és a zúzmara? Miért téged látlak, ha felnézek az égre? Miért érzem úgy, hogy nélküled még most se tudnák élni? Miért... kellett így történnie? Miért... miért... túl sok a miért. Még annál is több az indulat. De kevés a válasz. Elegem volt abból, hogy sehol sincs pont, csak vesszők és kérdőjelek. Szinte ösztönösen nyúltam a nyakamhoz, majd a felismeréstől keserűen felsóhajtottam. Jó így a hajad, ne vágasd le. Miatta hagytam megnőni egészen a vállamig, de most kezdett idegesíteni. Annyira, hogy egész egyszerűen fogtam a bokámhoz erősített kést és nemes egyszerűséggel levágtam. Ugyanolyan, talán kicsit tépettebb lett, mint kezdetben. De én így szerettem, ezért nem is akartam látni a földre hullt tincseket, amiket nagy valószínűséggel már elkezdett befedni a hó. Egy pillantásra se méltattam, csak eltettem a kést és tovább sétáltam. Nem is igazán figyeltem arra, hogy merre megyek, így amikor legközelebb felnéztem már a város határán kívül voltam. Körülöttem mindenhol fák, kihalt ösvények, sötétség és befagyott tócsák. Jég.... Nem tudtam megmondani, hogy mi ütött belém, egész egyszerűen izomból betörtem a az előttem terpeszkedő ártatlan tócsa, jégpáncéllal borított pajzsát. Meglepődtem, hogy mennyivel jobban éreztem magam. Talán, ha levezetném valahogy a feszültséget, akkor nem érezném magam ennyire nyomorultul.
- Idióta! – Az öklöm gyorsabban mozdult, mint terveztem. Nagyobb erőt fektettem bele, mint gondoltam. A fa pedig hangosabban reccsent, mint hittem. A kérgek a levegőbe repültek, elsuhantak a fejem mellett. Élvezni kezdtem az erőt, ami minden egyes ütés után szétáradt a testemben. Nem tudtam mást mondani, mint azt, hogy magával ragadott a fa reccsenésének hangja. Ahogy egyre több és több ütést vittem be, úgy növekedett lelkesedésem. A fáradságot érezni felüdítő volt, azt jelezte, hogy tényleg dolgoztam. Reccsenés hangja töltötte be a környéket, az öklömbe pedig nem először nyílalt bele a fájdalom. Mit számít pár törött csont? Ahhoz a kínhoz nem fogható, amit minden egyes pillanatban, szüntelenül éreztem. A kezem pillanatok alatt meggyógyult, de mi a helyzet a szívemmel? Azt ki fogja meggyógyítani? Születésemtől fogva meg van ez a különleges képességem, most mégse tudtam hasznát venni. A lelki sebeket képtelen voltam helyrehozni. A nyakamat mozgatva vártam, hogy a csontjaim összeforrjanak, amikor hirtelen égető, intenzív fájdalom hasított a karjaimba. Levegő után kapkodva tántorodtam hátra. Minden bizonnyal el is estem volna, ha valaki nem kap el. Két erős kar tartott meg. Az érintése ismerős volt, túlságosan is. – A te fejedet képzeltem minden egyes fa helyére.
Néztem szét. Mindenhol fakérgek, ágak, gallyak, tűlevelek és kisebb fadarabok, amiket a hó szép lassan kezdett befedni. Sokkal nyugodtabbnak éreztem magam, most, hogy levezettem a feszültséget. Még arra se éreztem késztetést, hogy pofán verjem a fiút. Ezt sajnos egy negyed erdő bánta, hisz rajtuk töltöttem ki a dühömet.
- Meg is érdemeltem volna... – Vállamon a szorítás erősödött, majd egy pillanattal később elengedett. Azt hittem, hogy el fog tőlem távolodni, de ehelyett mindkét karjával átfonta a testemet és közelebb húzott magához. Fejét a nyakamba fúrta és a tarkómat csókolgatta. Ennél nem is követhetett volna el rosszabb dolgot. A szívem is belesajdult, szomorúsággal töltött el az érintése. Belegondolni is rémes volt, hogy ezt egy másik nővel is csinálta. Azt gondolta, hogy azok után, amit tett, csak úgy csókolgathat, mint régen? – A hajad...
- Levágtam. – Felemeltem a kezeimet és a karjára tettem. Jó volt érinteni az ismerős testet, de... már nem olyan, mint régen. A szemeim hirtelen elkerekedtek, amikor valami kellemes melegség áramlott szét az egész testemben. Először éreztem... Meglepettségemben gondolkodás nélkül mondtam ki. – Rúgott a baba.
Egy pillanatig néma csend uralkodott, majd felfogtam a szavaim súlyát. A felismeréstől teljesen elsápadtam. Ezt nem így terveztem elmondani... Jézusom! Miért hallgat ennyire? Ez nagyon nem tetszik nekem. Minden bizonnyal azt hiszi, hogy megőrültem. Ahh... Hogy a francba mondhattam azt minden bevezetés vagy felvezetés nélkül, hogy rúgott a baba?!
- Mi...? – Nyögte ki hosszúra nyúlt csend után. A hangja élétől összerezzentem és éreztem, hogy végigfolyik homlokomon a veríték. Tisztán hallottam, hogy nem örül, ettől pedig motoszkálni kezdett bennem egy gondolat. Mi van, ha egyáltalán nem is akarja ezt a gyereket? Ne... azt egyszerűen nem viselném el. Ha ez mégis bekövetkezik, akkor meg kell kérnem Levyt, hogy had lépjek ki a céhből. Nem bírnám elviselni a férfi közelségét annak a tudatában, hogy nem kívánta a közös gyermekünket. A nyugtalanságomat ő is megérezhette, ugyanis megállás nélkül rugdalta a pocakomat. A legszívesebben azonnal odakaptam volna a kezemet, hogy megnyugtassam, de Gray egész egyszerűen megakadályozott benne. – Terhes vagy?
Minden erőmmel azon voltam, hogy kiszabadítsam magam, de a ficánkolásomat megérezve egész egyszerűen szembefordított magával. Felkészültem a legrosszabbra is, de, amint megpillantottam az arcát... az a kép hideg zuhanyként ért, majdnem összeestem a súlyától. Teljesen feldúlt volt, látszott, hogy mindjárt eldurran az agya. Mérges volt... nem fog kelleni neki a gyerekünk... és én se. Ezért csókolózott a szemem láttára, hogy könnyebbé tegye a maga dolgát..
- Terhes vagy?! – Most már az arcomba ordította, szinte köpte azt a két szót, miközben a karomat szorította olyan erővel, hogy felszisszentem. Azt is mondhatjuk, hogy megijedtem és a félelemtől könnyek szöktek a szemembe.
- Igen... – Homályosan ki tudtam venni a teljes elkeseredettséget az arcán és... a félelmet. Hát persze... Ő is félt, egyikünk se volt felkészülve erre.
- A francba... – Hirtelen történt, hogy lerogyott a hóba, de egy pillanatig se engedett el. Karjával a derekamat ölelte, fejét pedig a hasamba fúrta és... sírt. Őt ugyanúgy megijesztette a helyzet, mint engem. Még csak húsz éves volt, ha pedig hozzáadjuk a Tenrou szigeten töltött hét évet, akkor huszonhét. A lényegen viszont nem változtat: egyikünk sincs felkészülve arra, hogy szülő legyen. Ezt úgy, ahogy van elrontottuk. Viszont abból, ahogy ölelt rájöttem arra, hogy akármi is fog történni azzal együtt fogunk szembenézni, mivel... Ez a mi bűnünk.