A múlt nem ereszt

Narrátor 

Set némán figyelte a bátyját, ahogy az ünnepség kellős közepette megpörgette az alig ötéves kislányát. Nanami a klánvezér családjának egyik bársonyszékéről nézte férjét és elsőszülött gyermekét, közben apró köröket rajzolt domborodó hasára. A fiatalabb zsoldos férfi nem értette a bátyját, se annak feleségét. Mindketten tisztában voltak azzal, hogy Raimond nincs kész a Mentor szerepre, ennek ellenére mégis az lett. 

- Apának is elég naiv, nemhogy Mentornak. – Set lenézett a mellette álló vöröshajú nőre. Nem tudta volna megmondani, hogy az édesanyjuk mióta áll itt és figyeli a bátyját, azt azonban igen, hogy osztozkodik a félelmén. – Egy nap tényleg ő lesz a klánvezér? 

- Nem értem apát sem – jegyezte meg halkan. – Hogy engedhette meg ezt? Raimond nem fogja megtanítani harcolni a lányát, hisz ő maga is csak könyvekből tanulta meg. Ő vagy mindketten megfognak halni. 

- Apád megakarja leckéztetni a bátyádat, és ha kell, a saját unokáját is felhasználja erre – csóválta a fejét kifejezéstelen arccal a nő. – Set, tudom, hogy rengeteg bajod van Sharlottal, de… Niranu nem lehet olyan, mint az apja. Kérlek mutasd meg neki, hogy milyennek nem szabad lennie egy klánvezérnek. 

A férfi nem tudott nemet mondani az anyjának. A tündöklő kék szeme mindig meglágyította a harcban megkeményedett szívét. Ránézett barna hajú unokahúgára, aki boldogan nevetett. A kislány apró volt és törékeny. Hófehér bőrén a család jelein kívül ott izzott egy friss hosszútávú jel. Az apja és a közte fellépő kapocs különleges ismertetője, a végtelen szimbóluma. Set figyelmét azonban nem kerülte el, hogy míg a fivére jele finom, lágy vonalakból rajzolódik ki, addig a lányának apró szakaszokból épül fel. 

- Miért különbözik a jelük? – kérdezte hirtelen, enyhe nyugtalansággal, majd lassan megjegyezte. – Elvileg ugyanolyannak kéne mindkettőnek. 

Élete nagy részét tanulással töltötte, de még sohasem hallott olyanról, hogy egy Mentor és Tanítvány különböző mintájú „pecsétet” kapjon. 

- A finom vonalak Raimond nyugalmára és gyengédségére utalnak. – Nirva összeráncolta a szemöldökét. – Azért van darabokra törve a jelkép, mert a lánnyal valami nem stimmel. Egy kicsit aggódom miatta. Az egész történelem során csak egyszer fordult elő eddig, hogy más volt a fiatalabb zsoldos jele. 

- Mi történt azzal a párossal? – fordult az anyja felé a fiatal férfi. 

- A Mentor túl idős volt, így nem sokkal a kapocs létrejötte után meghalt egy harcban. Semmit sem tudott átadni a tanítványának, így az magától tanult meg mindent. Nem volt hajlandó más mestert elfogadni, de lényegtelen is. Végül az egyik legerősebb zsoldos vált belőle. 

- Iriana Diamond? 

- Igen – bólintott a nő. – Az első női klánvezérünk. Iriana óta rengeteget változott a rendszer, de egyvalami állandó maradt…

- … a Tanítvány mindig is a Mentortól tanulhat a legtöbbet – fejezte be anyja mondatát Set. 

A nő bólintott, majd megérintette a fia könyökét. Fejével a táncoló tömeg mögött elbújó nyurga kislány felé biccentett. A fekete hajú gyermek vágyakozva nézte az ünnepséget, miközben félig egy fa takarásában maradt. Sharlot szinte rögtön visszahúzódott a homályba, mikor észrevette az apját. A férfi felsóhajtott és megkerülve a tömeget nyakon csípte. Nem mondott semmit, csak felkapta a korához képest magas lányát és visszament vele az anyjához. Ott aztán lerakta maga elé és hagyta, hogy nézze a mulatságot. 

Ez idő alatt szinte senki sem sejtette, hogy nem messze a klántól egy csapat zsoldosvadász áll lesben. A lelkes ünneplés zaja messze elhallatszott, így nem volt meglepő, hogy keselyűk módjára gyülekeztek, várva a megfelelő pillanatot. Tisztában voltak azzal, hogy ha elég közel kerülnek hozzájuk, akkor észreveszik őket, mivel nem tudták annyira elrejteni a jelenlétüket, de nem foglalkoztak a lehetséges kockázatokkal. Leakartak számolni a zsoldosokkal és ennél jobb lehetőségük nem is lehetett volna. Mindenkorra megakarták semmisíteni a Diamond klánt.  

A figyelmetlen külső őrök sorra hullottak el, így tovább tudtak nyomulni az épületek felé. A vezetőjük alig bírt magával, amikor a hátuk mögül megszólalt egy vészkürt hangja. Erőtlen és nagyon rövid volt, de éppen elég volt arra, hogy egy pillanat alatt elcsendesedjen a klán.  

Az elsöprő ünneplést pillanatok alatt harckészültség és riadalom váltotta fel. Annak ellenére, hogy mindenki fegyvert ragadott, voltak olyanok, akik még így sem tudtak harcolni. Ők elsősorban a gyerekeket és az idősebbeket terelték a falu legbiztonságosabb pontja felé, vagy szeretteiket próbálták megvédeni. 

Raimond összezavarodva állt az apja oldalán, miközben a háta mögött Nanami a karjába kapaszkodott. A férfi utálta a harcot és nem is igazán volt benne túl jó. Aggódva pillantott az idősebb zsoldosra, de ő nem foglalkozott vele. Utasításokat osztott, közben több vadásszal is szembenézett. Raimond a felesége mellett maradt és igyekezett figyelmen kívül hagyni a karján egyre jobban égő jelet.  Pedig az kegyetlenül égette, és próbálta figyelmeztetni arra, hogy az alig pár órája tanítvánnyá lett lánya komoly veszélyben van. 

A kis Diamond lány a támadást jelző kürt megszólalásakor éppen egy idősebb zsoldossal viccelődött és bár a férfi jól képzett harcos volt, a kora ellene dolgozott. A háta mögött nem csak Nira, hanem még négy másik kisgyermek is ott állt. Sharlot az unokahúga karjába kapaszkodott és remegve próbált elbújni a nála jóval alacsonyabb lány háta mögött, miközben a másik kettő hasonlóan tett. 

Bár az öreg derékul küzdött, egy kósza tőr a gyerekek felé repült. Nem okozott komoly sérülést, és bár valamelyik gyermek félrehúzta Nirát, ő mégis fájdalmasan sikított fel, amikor a tőr végig vágta vékony vállát. Ugyanebben a pillanatban az apja is fájdalmasan felüvöltött és a vállához kapott. 

- Mi a… - szaladt ki a száján, ahogy észrevette a vérző végtagját, amihez senki sem ért hozzá. Nem fogta fel, mi történt, de apja és öccse azonnal tisztában voltak az eseményekkel. Set gondolkodás nélkül ugrott, hogy megkeresse a kislányt, hiszen, ha ő meghal, akkor a bátyja is odavész. Bármennyire is tartotta naivnak, nem kívánta a halálát. 

Ez egy nagyon fájdalmas és veszélyes lecke. Gondolta komoran. Set az utolsó pillanatban ért oda az akkorra teljesen sarokba szorított ötös fogathoz. Látta, ahogy a lánya az unokahúga vállára szorítja kendőjét, de azt is, hogy az öreg már nem sokáig bírja. A gyerekek rémült, kétségbeesett arca láttán feltámadt benne az amúgy is tomboló védelmező ösztön. Vad morgás tört fel a torkából, majd a következő pillanatban hatalmas fekete medveként támadt a két vadászra. Azok nem számíthattak a nyers erőre és a medve hirtelen felbukkanására. A pillanatnyi helyzetet az előnyére kovácsolta Set és szemvillanás alatt ketté tépte a vadászokat. Utána védelmezően állt a gyermekek elé.  

- Sebastian, jól van öreg? – kérdezte mély torokhangján. 

- Igen Úrfi – bólintott a férfi. – Még épp időben érkezett. De hol van a… 

- A bátyám? – kérdezett vissza élesen. – Jobb, ha nem tudja…. vigye innen a gyerekeket a házamba! 

Az öreg felkapta a két kislányt és berohant az erdőbe. Nira csendesen nyelte a könnyeit, miközben a férfi fürgén szaladt a fák között. A válla sajgott, de nem mert szólni. Alig öt perccel később már a nagybátyja házában voltak. Bent meleg volt és sötét. Az öreg zsoldos döbbenten nézett körbe. Mindenhol feketés-kékes tollak hevertek a padlón, karomnyomok borították a bútorokat és néhány helyen égésnyomok látszódtak a falakon. 

- Mi történt itt? – Sharlot nem felelt, csak a kötszeres dobozhoz ment. Nira egy intésre odalépett mellé, majd hagyta, hogy az unokanővére kinyissa a kimonóját. Sebe még mindig vérzett. Sharlot alkoholos gézt nyomott rá, mire a kislány felszisszent. A többi gyermek csendesen ült a szoba sarkában. Sebastian mindent megnézett a kicsi, kétterű lakásban. Az idősebb Diamond lány nem nézett a férfi szemébe. Helyette maga mellé vonta unokahúgát és hagyta, hogy az ölébe hajtsa a fejét. Nira nem aludt el, csak feküdt és egy tollal játszott. Sebastian értetlenül állt a feldúlt laskában, miközben tompán érzékelte, hogy a támadás elcsendesül. Még hallotta, ahogy a vadászok elmenekülnek, de már nem érdekelte. Ugyanis az egyik ágy mellett olyasmit talált, ami nagyon megijesztette. 

- Ez egy… pikkely? – kérdezte. Sharlot minden izma megfeszült, de nem szólt. Nem is kellett. Sebastian már mindent megértett. Gyakran vigyázott Nirára, így látta már a hátán lévő két sárkányszárnyat formázó állandó jelet. Mindenki, aki hallott a klánban erről, furcsállotta az egészet. A kislány abban az évben született, amikor a dédnagyapja meghalt.   Az egykori klánvezérről tudták, hogy Sárkánymester volt, azonban azt nem értették hogyan lehetett a kislány is az. A Diamondok között az volt a tapasztalat, hogy ez az erő száz-kétszáz évente jelentkezett. A klán történetei között nem találtak még példát arra, hogy nem sokkal az előző mester halála után született egy új mester.  

„Ahol Sárkánymester van, ott egy sárkánynak is lennie kell” – mondták a faluban. A klán történelmében mindig akadt egy olyan zsoldos, aki a sárkányok erejét örökölte. Az ő harcostársuk volt mindig is a Sárkánymester. Együttes erővel harcoltak a vadállatok ellen, akik csak leigázni akarták az embereket. Azonban ahogy a sárkányok száma csökkent, egyre kevesebb lett a zsoldosok között is az olyan ember, aki használni tudta az erejüket.  

- Sharlot, hány formád van? – kérdezte végül a férfi. 

- Csak egy – szólalt meg váratlanul a háta mögül Set, mire Sebastian az ajtó felé fordult kezében a fekete pikkellyel. 

- Ő egy… Fekete Zsoldos? – Set némán bólintott, mire az öreg zsoldos lerogyott egy székre. Csak remélni tudta, hogy ebből nem lesz baj, de ez persze hiú ábránd volt. – Az eddigi sárkányok nem voltak Fekete Zsoldosok. Set… ebből baj lesz! Te is tudod, hogy mennyire agresszívak azok, akik áttudnak alakulni sárkánnyá, de a rohamok kezelhetőek, mert egy másik formával eltudják nyomni az ösztönt. Azonban, ha a lányod… 

- Megtanulta kezelni az erejét – vágott közbe. – Az életem végéig a mentora maradok, így tudom kontrollálni. 

- Azonban ezt nem tarthatod titokban. A tanácsnak tudnia kell róla…

- Nem! – csattant fel váratlan hévvel a férfi. – A tanács csak elküldené. Nem ő tehet arról, hogy így született. Nem mondok le róla. Ha kitaszítják a sárkány mivolta miatt, nem lesz senki, aki megvédje. Akkor meg egyenes út vezet ahhoz, hogy Sötét Zsoldos legyen. Nem akarom őt is elveszíteni… 

- Ugye tudod, hogy a mai napon egy másik fiatal zsoldos majdnem az életét vesztette, csak mert nem a megfelelő tanár tanítja? – Mind a ketten a lányok felé fordultak. Nira egy ideje nyughatatlanul járkált fel – alá a kis szobában. Nyurga, fekete bundás kölyökfarkasként mászkált, miközben időnként megrázta magát. Ilyenkor egy pillanatra megváltozott az alakja. A két férfi tudta, hogy a lányok között már most mutatkozik az erőkülönbség, amit már ők is észrevettek. Sharlot csendesen ült a kicsiny házban, és nézte az unokahúgát.

- Azt mondod, fejezzem be a tanítását és legyek az ő Mentora? – kérdezte Set. – Nem tudom Raimond mit szólna hozzá és én sem tudnám cserbenhagyni a lányomat. 

- Az viszont komolyabb bűn, hogy nem szóltál a családodnak Sharlot Fekete Zsoldos mivoltáról, sem arról, hogy sárkány az alakja. Ugye tudod, hogy kénytelenek leszünk elküldeni őt? – Set elfehéredve fordult az ajtó felé. Ott állt az apja és a háta mögött a fivére. Raimond a vállához szorított egy rongyot, bár akkor már nagy valószínűséggel nem vérzett a sebe. 

- Nem küldhetitek el… Még gyerek! Ha most kiszakad a klánból, csak rontunk a helyzeten és… 

- Az őseink hegyére megy! – vágott közbe Richard. – Ott kell felnőnie, ahogy a sárkányok tették annak idején. Egészen addig ottmarad, amíg a Mestere el nem megy a hegyre. Nincs ellenvetés! Raimond, te maradsz a mestere, de Set fogja átvenni a kiképzését. Ő pedig - fordult Sharlot felé – mától nem az unokám. 

- Apa… 

- Csend! Ez a büntetésed, amiért eltitkoltál előlünk egy ilyen fontos információt. Holnap elviszed innen, és többet nem akarok erről hallani! – Sharlot és Nira rögtön megértette, mi fog történni. A fiatalabb lány előreugrott és visszaváltozott. Széttárt végtagokkal állt az unokanővére előtt. 

- Nem megy sehova! – mondta dacosan. 

- De igen, megy! – vágta rá a nagyapja. – És ha tiltakozol, akkor te is mész vele! Nincs ellenvetés! 

- De én…

- Sajnálom Niranu – sóhajtotta a háttérben az öreg zsoldos. A kislány tarkójához érintette két ujját, mire ő elájult. Apja szintén összeesett az ajtó mellett. Set reménytelenül nézett a lányára, majd felnyalábolta a fivérét és kilépett az ajtón. 

SSD könnyes szemekkel figyelte, ahogy az apja kilép a házból. Nem a száműzetés fájt neki, hiszen
amióta az apja rájött, hogy Fekete Zsoldosnak született folyton azt hajtogatta, hogy a hozzá hasonlókat gyakran kitaszítják, mert félnek tőlük. A fájdalma abból fakadt, hogy hátat fordított neki. A parancs egyértelműen kimondta, hogy vigye el másnap a klánból, de azt hitte egy éjszakát még a saját apjával tölthet. Sebastian gyengéden fogta unokahúgát, és miközben az öreg szemében szánalom csillogott, őt csak az a remény éltette, hogy Nira hamar elmegy érte a hegyre. 

Akkor még nem is tudta, mennyi évet kell várnia majd a hegyen, miközben az ott élőket vigyázza. Az ajtó bezáródott nagyapja mögött, ő pedig zokogni kezdett. Az apját hívta, de ő csak másnap reggel jelent meg legközelebb. Egész éjjel az egyik ágyon kuporgott és félt. 

Kint lassan hullani kezdett a hó, fokozatosan lehűtve a házat. Sharlot az este felénél átváltozott sárkánnyá, hogy melegen tartsa magát, de a kandallóban kihunyt tüzet nem tudta még újra meggyújtani. A reggel hatalmas hóval köszöntött be. Set nem nézett rá, ahogy összepakolta lánya holmiját. Nem szólt egy szót sem, amikor utoljára reggelit készített neki. SSD fázott és nehezen mozgott. Sárkányvére már hibernálta volna a hideg miatt, de kénytelen volt követni az apját. 

- Hol van Nira? – kérdezte, ahogy keresztülmentek a néptelen falun. A zsoldosok többsége még aludt, csak az őrök járkáltak az utcákon. Set nem felelt. Nem nézett az apjára, aki a klánvezér házának verandáján állt. Öles léptekkel haladt kifelé a faluból, még azt sem nézte, hogy a nyomában van-e a lánya. Sharlot többször is szólt, hogy nem tudja vele tartani a lépést, de a férfi alig figyelt rá. Két napig csak mentek előre. Set még éjszakára se állt meg, nehogy a sárkányvér miatt Sharlot elaludjon a hóban. Mire a hegyhez értek a kislány teljesen átfagyott, alig mozogtak tagjai, és nem kívánt mást, csakhogy valahova bevackolhassa magát aludni.

Egy régi elhagyott barlangban találtak menedéket. Set alig gyújtotta meg a tüzet, lánya átváltozott sárkánnyá és mély álomba merült. Éles tollai fényesen csillogtak a halovány tűz fényében, bár ahol a végleges pikkelyei megjelentek már, a fény még szebben verődött vissza. A férfi néhány óráig maradt csak a ott. Tisztában volt vele, hogy a lánya tavaszig nem fog felébredni álmából, így egy búcsúlevelet rakott annak táskájába, majd otthagyta. Boldog karácsonyt apám. Remélem, most boldog vagy. Gondolta, ahogy útnak indult. 

Levy

- Elárulnád, hogy mi a francot képzelsz magadról, te szerencsétlen...?! – Reila éles és metsző hangja az egész céh udvarán hallatszott. A lány éppen azon volt, hogy lekeverjen egy pofont az unokanővérének, aki ezt közömbösen vette tudomásul. Nira valamivel arrább lemondóan sóhajtott és rám nézett, de egy szót sem szólt. 

Nem tudom, hogy most éppen min veszett össze a két zsoldos, de lassan kezdtem ezt megszokni. Amióta a lányok edzettek a játékokra, SSD mindennapos látogató volt a környéken. Nira ragaszkodott hozzá, hogy mással is eddzen. Fölváltva gyakorolt a céh tagjaival, de ahogy elnéztem, könnyebb volt neki, ha zsoldosokkal lehetett.  

Minden edzésünket látva rájöttem, hogy nem szívesen lennék az ellenfelük. Lassan mindenki egyetértett abban, hogy a három zsoldossal az oldalunkon tényleg miénk lesz az idei győzelem. A mester tényleg jól megválogatta a tagokat. 

Reila biztosan megütötte volna Sharlotot, ha a lánya nem ezt a pillanatot választotta volna arra, hogy felsírjon valami miatt. A lányok veszekedve váltak szét, és a feszültség ott maradt utánuk. Nira zavartan nézett az unokanővérére, aki gyűlölködve tekintett vissza rá.  

- Apám ostoba viselkedésének megfogjuk még inni a levét – jegyezte meg mellettem Raimond, amitől enyhén megijedtem. Észre se vettem, mikor bukkant fel. Automatikusan Nanamit kezdtem el keresni a szememmel, de ő valahol máshol volt. – Nyugalom Hercegnő, Makarov elment vele egy családi programra. Azonban hoztam neked valamit. 

A férfi egy vastag, bőrkötéses könyvet adott. A borítón egy különös motívum kanyargott és egykoron biztosan valami rá volt vésve, de az évek múltával megfakult és el is tűnt helyenként a szöveg.  

- A zsoldosok törvénye, mindössze négy példány van belőle. Legalábbis volt. Minden klánnak volt egy. 

- Tényleg csak négy klán volt?

- Igen. – Raimond kinyitotta a könyvet, majd az első oldalra mutatott. – Pegazusok, Griffek, Főnixek és a Sárkányok, vagyis mi. A Pegasus klán már régen elbukott, jó ha mára még négyen élnek közülük. Akik élve maradtak, pecsétkővel kontrollálják az erejüket, így közönséges mágusokként élhetnek köztetek. A Griffin család csak nemrégiben pusztult el, de még viszonylag sokan vannak életben. Csak a klán rendje hullott alá. Minket nem kell gondolom bemutatni, viszont vigyázz a Phonixekkel. A vezetőjük alattomos és kegyetlen. Azt hiszem, közel áll ahhoz, hogy Sötét Zsoldos váljon belőle. Ami még ennél is jobban aggaszt az az, hogy az egykori falunkban lakik, mint valami kiskirály. – Raimond ránézett a lányokra és fáradtan felsóhajtott. – Csak vigyázz magadra. 

Zavartan figyeltem, ahogy távolodik az alakja, de nem volt időm megszólalni. A lányok megint edzeni kezdtek, én meg elkezdtem olvasni a kopott könyvet.