Levy
Reila nem szólt semmit, de még is tudtuk mikor kell tovább mennünk. A barlangot elhagyva, folyamatosan figyelt és az erdőt kémlelte. Elég volt csak egy pillantást vetnie felém, és Gajeel már is szorosan megfogta a kezem. A fiú közelsége kicsit megnyugtatott, de nem bírtam elviselni a gondolatot, hogy a csapatom vidámságáért felelős személy nincs közöttünk.
Ahogy elnéztem a Reilát, azon gondolkodtam, hogy vajon van – e benne valami érzelem. Nem mutatta ki, hogy aggódna a nővérért. Váratlanul a lány felém nézett. Tekintetet vad tűzben égett, ami már csak azért is ijesztő volt, mert a kék szempár így lilás árnyalatot öltött.
- „Mind azt hiszitek, hogy nincsenek érzéseim, de igen is vannak! Aggódom a nővérem miatt, de nekem, most téged kell védenem! Egy zsoldosnak szinte mindig félre kell tennie az érzéseit! Mielőtt te is elítélnél, gondold végig, hogy igen is van érzésem, még ha csak a nővérem ismeri őket!" – Megdöbbenve néztem felé. – „Tudom mire gondolsz. Igen olvasok a gondolataidban, ha úgy akarom. Ez minden zsoldos képessége. Nem kellene meglepődnöd hercegnőm." – Mondta a lány, ismételten a gondolataimban.
- Minden rendben Levy? – Kérdezte Gajeel.
Felnéztem rá, majd bólintottam. Reila képessége megdöbbentett, de megpróbáltam szó nélkül hagyni. Jól is tettem. A lány tekintete mindent elárult azzal kapcsolatban, hogy érdemes – e elmondanom bárkinek is.
Úgy délfelé járhatott, mikor Reila megtorpant. Az eget kémlelte, majd kinyújtotta a karját. Hatalmas fehér sas szállt le a karjára. A lány valami érthetetlen nyelven beszélt az állathoz, mire az kitárta szárnyait.
- Ivan, majd vezet minket a biztos utakon. – Mondta. A sas felrepült a magasba, mi meg elindultunk utána. Kihalt tájakon haladtunk, de néhány hely nagyon ismerős volt. Reila biztos léptekkel haladt az egyenetlen talajon. Gajeel egy idő után megunta, hogy lemaradok az apró termetem miatt, így a hátára vett, és úgy haladt a zsoldos lány nyomában.
Meglepő módon Reila egész jól viselte, hogy a vas sárkányölő a közelében van. Igaz, Gajeel mindent elkövetett, hogy megkapja a bizalmukat. Ezek szerint a legjobb úton akkor járt, ha engem védett. Igazából örültem is neki, hogy oda figyel rám. Nem tagadhattam, hogy nagyon szeretem.
- „Ő is szeret téged. Ezért hagyjuk, hogy a csapatodban legyen.” - Reila szavai visszhangzottak a fejemben, és csak nagyon lassan értettem meg a lényegét. Gajeel szeret engem? – „Tényleg tudni akarod a választ?” – Igen. Ez egyértelmű. – „Megnyugtat, ha azt mondom, minden gondolatát az tölti ki, hogy melletted legyen? Még álmában is téged ölel magához.”
Reila szavai visszhangoztak a fejemben. Önkéntelenül is közelebb húzódtam Gajeelhez, majd a nyakába csókoltam. A fiú megborzongott, és megbotlott, de nem adta jelét, hogy meg akarna állni. Az arcára nézve azonban megláttam egy aprócska pírt.
Mikor visszanéztem Reilara eszembe ötlött valami.
- Rea, ti az én kérésem és parancsom teljesítitek, miközben engem védtek igaz? – Kérdeztem hangosan. A lány bólintott, majd felénk fordult. – Oké, akkor azt mondom, keressük meg a nővéred, majd utána folytassuk a küldetést.
- Mi? – Kérdezte a lány.
- Megkeressük Nirát. Nélküle nem teljes a csapat! – Egy pillanatra hála villant fel a szemébe, majd megint az ég felé fordult. A sas leszállt a kezére. Reila megint mondott neki valamit, mire az felrepült. Vajon, hogyan kommunikál vele?
- „A nővérem biztos szívesen elmondja neked, de én nem fogom.” – Rendben, ezt még szokni kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése